Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Papírok nélküli utast vitt

Sopron - Valószínűleg az utolsó embercsempészési perek egyikére került sor a Soproni Városi Bíróságon, amelyben egy osztrák nő volt a vádlott.
Egy büntetlen előéletű, alig 19 éves osztrák nő sajátos módon hozta át egyik ismerősét hazánkba. Úgy, ahogyan a tervek szerint alig egy hónap múlva, a schengeni övezethez való csatlakozásunk után már nem lesz probléma: úti okmányok nélkül.

Történt, hogy egy cinfalvi (Siegendorf) lány három társával belépésre jelentkezett a soproni közúti határátkelőn. Az egyik utas – egy osztrák fiatalember – nem rendelkezett a határátlépéshez szükséges úti okmánnyal, csak egy jogosítvánnyal. A határőr félre akarta őket állítani, hogy tisztázzák az ügyet, de a vádlott ehelyett beletaposott a gázba, s a többiek igazolványait is hátrahagyva meg sem állt Sopronig, ahol aztán jól érezték magukat. Mivel a schengeni övezethez való csatlakozásunk időpontjáig ez büntetendő cselekmény, az érvényben lévő jogszabályok szerint a sofőr embercsempészést követett el. Amikor a társaság hazautazott, „lekapcsolták" a lányt, aki a bíróság előtt felelt tettéért. Arra hivatkozott, hogy nagyvonalúan értelmezte, azaz félreértette a határőr jelzését: azt hitte, menjenek csak nyugodtan, majd hazafelé visszakapják a többiek az úti okmányt, akinek meg nincs, hát, üsse kő. Nagyon sajnálja, hogy nem így történt.

Dr. Gajdos Anikó bíró a sajátos körülményeket figyelembe véve, az egyrendbeli embercsempészés miatt egy év próbára bocsátotta a vádlottat, akit a 18 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezett.

Olvasóink írták

  • 1. H. Gábor 2007. december 04. 20:25
    „Csak úgy megjegyezném : a schengeni csatlakozás után, ha a jóképű magyar állampolgár személyi igazolvány, újfajta jogosítvány, kártya formájú diákigazolvány, útlevél, vagy bármilyen, fényképes, személyazonosításra alkalmas okmány nélkül megy Ausztria területére (pl: vásárolni Eisenstadtba) és ott az osztrák rendőr igazoltatja, mivel nem tudja magát hitelt érdemlően igazolni, elő fogják állítani, amíg a magyar hatóságok nem igazolják, hogy valóban magyar állampolgár. Ez nem lesz 2 perc. Kellemes sem lesz, hiszen az osztrák rendőr nem magyar rendőr, őt nem lehet büntetlenül leköpni és a sárba taposni (de meg lehet próbálni...). Az előállított pedig felháborodott lesz, hiszen neki ezt senki sem mondta el, mindenhol azt hangoztatják, hogy semmi sem kell majd. Arról nem beszélve, neadjisten hazánkfiát baleset éri Ausztriában, nincs magánál, honnan fogják tudni a mentők, ki ő, kit is kell értesíteni? Hiszen mindenki azt mondta neki, nem kell vinnie semmilyen okmányt magával, ha átugrik shoppingolni... Talán megérne egy rövid lábjegyzetet a legközelebbi ilyen cikk alján.....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meglopták az asszonyt a trükkös takarítók

Sopron - Trükkös tolvajok okoztak több mint százötvenezer forintos kárt: takarítónőként kéredzkedtek… Tovább olvasom