Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Páneurópai Piknik: elkészült a jubileumi programtervezet

Idén ünnepeljük a Páneurópai Piknik és határáttörés 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból több esemény is lesz Sopronban.

A programelemek várhatóan még tovább bővülnek a következő hetek során, de a rendezvénysorozat főbb elemei már megvannak.

Július 2-6. között a VOLT Fesztiválon mutatják be a Páneurópai Piknik történelmi eseményeit a fiatalabb generáció számára.

Augusztus 17-én „Rés a falon" címmel kiállítás nyílik a rendszerváltásról és a Páneurópai Piknikről a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban.

Augusztus 18-án az Antall József Politika - és Társadalomtudományi Tudásközpont szervezésében konferencia-; majd augusztus 19-én a Konrad Adenauer Stiftung és a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében pódiumbeszélgetés lesz a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban.

A tervek szerint a jubileumi ünnepég augusztus 19-én, 15 órakor kezdődik majd a Páneurópai Piknik Emlékparkban. Este 20 órától Végtelen Európa címmel kezdődik táncprodukció a Soproni Petőfi Színház tánctagozatának előadásában.

Augusztus 19-20-án Sopron Fő terén könnyűzenei koncerteket tartanak.

A Páneurópai Piknik jubileumi eseményei a „Közös siker" elnevezéssel útjára indult kormányzati ünnepségsorozat részei.

Forrás: paneuropaipiknik.hu.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ültetés: virágba borul Sopron

38 virágágyásba 90 ezer palántát ültetnek ki Sopronban. Az egynyári növényeket 85 fajtából… Tovább olvasom