Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Pályázhatott (volna) Sopron a Lenkey utcai épületre

Sopron - Lett volna támogatási lehetőség a Lenkey utcai egészségügyi létesítmény felújítására. Kérdés, hogy a városvezetés adott-e be pályázatot – tette fel a kérdést Kránitz László (MSZP) országgyűlési képviselő.
– Vitán felül áll, hogy a Lenkey utcai egészségügyi létesítmény felújításra szorul, és az önkormányzatnak erre nincs saját forrása – mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Kránitz László (MSZP) soproni országgyűlési képviselő. – Volt azonban pályázati lehetőség, amelyből mindez megvalósítható lenne. A kiírás egyebek mellett a meglévő orvosi rendelők felújítására, átépítésre szól. Kérdés, nyújtott-e be a fideszes városvezetés pályázatot a Regionális Fejlesztési Tanácshoz. A kiírásról hamarosan döntenek, és a támogatást igénylő önkormányzatok hozzájutnak a forráshoz.

Kránitz László hozzátette, a Selmeci utcába tervezett egészségház területe legyen az ifjúságé, a tömegsporté, hiszen az ingatlant ezért kapta vissza a város az államtól. A képviselő szerint a városvezetésnek felül kell vizsgálnia a döntést.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. Intel 2008. szeptember 29. 19:17
    „Hadják el Sopron városa alatt azt értem, hogy költözzenek el, és fejezzék be a város további lezüllesztését...”
  • 21. jobbérzésű 2008. szeptember 29. 11:22
    „Én múltkor azt a szót írtam le, hogy "szoci" és kimoderálták. Akkor hogy is van ez? Ki kell moderálni azt a véleményt, hogy szerintem szoci az egész Kisalföld az összes újságírójával együtt? Kiváncsian várom,, hogy mi lesz”
  • 20. /joco1-azigazi 2008. szeptember 28. 19:51
    „Intel(19) és Te is felébredtél, a "Hadják el Sopron városát!" mondatod után?”
  • 19. Intel 2008. szeptember 28. 17:25
    „Ez esetet lehet jelenteni kellene Szilvásy Györgynek, valamint követelni, hogy az a...i páros határolodjon el az ilyen cselekedetektől, és mondjon le!
    Hadják el Sopron városát!”
  • 18. /joco1-azigazi 2008. szeptember 28. 17:04
    „Intel: igazad lehet, engem a napokban egy a kabátja egyik hajtokáján UD.jelvényes (másik hajtokáján,III/III-as feliratu jelvényes)feketekakancsos "betyáröltözetü"- a mult szombati balhé egyik szereplöje-álracban- elvitt a jobbik -fidesz közös rendezvényére, ahol a Vona 9 müvéböl tartott Orbán Viktor felolvasást, majd értelmezte/magyarázta a szöveget, közben megjelent a kilépett gárdafökapitány és ujból felajánllotta "szolgálatait" a két fenti vezérnek, mivel már megbánta büneit. A teremben fö helyen nagy narancs szinü táblán fekete betükkel az volt kiirva, hogy"egyatábor,egyazászlo". Ja és a végét nem ismerem a történetnek, mert felébredtem a kezemben egy ujsággal melyben az egyik cikk arrol szolt, hogy Balla Györgyöt a MDF. S.megyei elnökéta párt választmányi ülése elötti éjszakáján "elrabolták":De arra emlékszem még, hogy Orbán kijelentette, hogy az UD. a "kisalföld"-forumain reagálok közül -eddig-még senkit nem figyeltek meg, mert az a....i páros még nem szelektálta a reagálokat.”
  • 17. Intel 2008. szeptember 28. 09:33
    „Simon már felvette a kapcsolatot az Ud Zrt-vel, vigyázzatok:)”
  • 16. /joco1-azigazi 2008. szeptember 27. 12:07
    „Hát érdekes: én már többször leirtam, hogy ARCUSI páros, nem MODERÁLTAK, Korábban egy "kisalföldes" gépi hiba folytán saját gépemen "olvashattam "a moderálásra kerülö ocsmány szavakat, de ott ez az "ocsmányszó" hogy ARCUSI páros nem szerepelt.De lehet, hogy azért sértö mert a páros csak "pártbélikapcsolatban" vannak a fideszi "keresztény" erkölcseinek megfelelöen. Simon dr. már olyan mint D.tomika .”
  • 15. juhar 2008. szeptember 26. 20:01
    „14-es !

    Én sejtem miért.
    Vannak "csúnya" szavak, amelyeket nem lehet megjelentetni. Szerintem Simon doki elintézte, hogy ezek közé kerüljön éttermének neve is. Szóval szitokszó lett.

    Az arkuszi páros....:))”
  • 14. Csaba Zsuzsanna 2008. szeptember 26. 16:18
    „Tisztelt Szerkesztőség!
    Szeretném tudni miért modárálták a 10-es hsz-omat!
    A Fideszes polgármester még érthető, de az a<moderálva> páros?
    Bocsánat, Simon István és Molnár Ágnes páros már nem!!!

    Ha ez/ezek sértik a személyiségi jogokat, akkor az én(és még mások) személyiségi jogát sértik azzal, hogy Simon Úr nem az igazságot mondja a soproni polgárok felé!
    Mélygarázs,egészségház,hitelfelvétel,tovább is van írjam még...?
    Azzal is sértik a jogaimat, hogy az általam/és még mások által feltett kérdésekre nem válaszol!
    Sopronban élünk és ide is adózunk!!!”
  • 13. Csaba Zsuzsanna 2008. szeptember 26. 16:08
    „FREDDY/S812)!
    Hát ippen ez az, nem mutogatni,perelgetni!
    Az Egészségház helyett miért nem pályázott a MEGVÁLASZTOTT VÁROSVEZETÉS a Lenkey utcai épület felújítására???”
  • 12. FREDDY/S 2008. szeptember 26. 13:16
    „Csaba Zsuzsanna, én olvasni pontosan tudok, még a sorok közt is,így azonban a "lett volna" csak azért érthetetlen, mert a képviselő-testület feladata a város polgárainak érdekében eljárni - ha megválasztották - és nem jobbra-balra mutogatni, mert ez nem fénysorompó, nemde...”
  • 11. okostojás 2008. szeptember 26. 13:12
    „nyolcaska!
    Szeretnék találkozni azzal a polgármesterrel aki egy másik pm-ről azt mondja n e k e d: "Mikor váltja le a népakarat" Azt kell gondolnom. hogy az idézett pm nem ismeri a mai hatályos törvényeket!
    De azt kell mondanom, hogy ezen a területen neked is komoly korrepetálásra van szükséged”
  • 10. Csaba Zsuzsanna 2008. szeptember 26. 11:24
    „FREDDY/S, hogy honnan származol azt nem tudom, de nem is érdekel a kutyabőröd:-)))

    Olvasd el figyelmesen a cikket, talán megérted!

    Leggyengébb láncszem!

    Nem fog lemondani, mert ha akarná még akkor sem tehetné, mivel az
    "***moderálva*** páros" nem engedné!
    Ha valami beüt a Polgármester írta alá, párosunk meg mossa kezeit! Erre még nem gondoltál?”
  • 9. mindigatutit 2008. szeptember 26. 10:22
    „baxok rá ,hogy néz ki,ha tudná mit kell tenni.Fodor egy elméleti ember és az is marad,egyszerűen nem erre a feladatra való,amit most "csinál".ha van egy kis önkritikája ,akkor lemond,mert örök életében nyomni fogja a teher a balfaxságai miatt”
  • 8. "Leggyengébb léncszem" 2008. szeptember 26. 09:48
    „Győrbe jártam, több város polgármesterével találkoztam. Kérdezték tőlem, mi történik Sopronban. A soproni polgármester
    cselekdetei kimerítették a hozzá nem értés határát. Megjelenése mondanivalója állandóan kivánivalót hagy maga után. Meg sem szabadott volna választani. Kérdésük arra irányult, mikor mond le. Mikor váltja már le a népakarat.”
  • 7. FREDDY/S 2008. szeptember 26. 09:09
    „Kedves Csaba Zsuzsanna !

    Most mely képviselők képviselik Sopront?
    Ha eladták az ingatlant akkor kinek kell pályázni?

    A FREDDY az Y-nal íródik, mert nemesi családból származik, nemde...”
  • 6. Képviselő Úr! 2008. szeptember 26. 08:31
    „Képviselő Úr! Nem érti? Nem fog Sopron pályázni, mert idegeneknek
    kellenek a rendelők és a gyógyszertár! Legfeljebb ők fognak pályázni! Amit az MSZP csinál szerintük nulla, bezzeg ők! Majd
    az új FIDESZ-kormány! Majd itt Dr. Fodor és tsai. Mi az hogy,
    nagyon is .... Véletlenül Fleto akkor megfogalmazta az egész vircsaftot.”
  • 5. 1soproni 2008. szeptember 26. 08:21
    „Intel!

    Szerinted létezik ilyen ember? Ha létezik, vállalna ilyen munkát?”
  • 4. Intel 2008. szeptember 26. 06:49
    „Kránizt iis ez idáig hallgatott,.
    Még feljelentést sem tett, más már régen megállította volna, ezt a városvezetést.

    Az összefogás itt nagy nulla, mindenki csak a várost rabolja le.
    Legközelebb csak is függetlne személyeket akik szakmailag ott vannak, és nem párt vonalon mozgnak.
    Soha többet ezeket a város élére!”
  • 3. Csaba Zsuzsanna 2008. szeptember 26. 06:36
    „Nem a hitelről van szó kedves FREDDI/S!

    Tényleg, pályázott a soproni városvezetés???
    Hasonló megoldásra utalt Nagy Tamás is!

    Amúgy már késő, eladták az ingatlant...”
22 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áron emlékére

Sopron - Munkába igyekezett az a fiatalember, akit zebrán gázolt halálra egy személyautó Sopronban.… Tovább olvasom