Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 14°C Még több cikk.

Ötvenmilliós fejlesztés egy év alatt

Hegykő - Hegykőn csütörtökön átadták a 4,7 millió forintért megvalósított, az uniós szabványoknak megfelelő játszóteret. Idén a községfejlesztés értéke összességében meghaladja az ötvenmillió forintot, amelyből 16,5 millió forint a pályázati támogatás.
– Örvendetes, hogy Hegykőn idén négy játszótér újult meg vagy épült. Így az iskolánál, a termálfürdőben, a Tornácos fogadó mögötti területen és a régi helyén most átadott játszóteret is korszerű eszközökkel szerelték fel – mondta Szigethi István, Hegykő polgármestere. – A mostani 4,7 millió forintos beruházást 2,8 millió forinttal a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács támogatta. A beruházással egy hónap alatt végeztek.

A hegykői óvodások nagy örömmel vették birtokukba az új játszóteret.
A hegykői óvodások nagy örömmel vették birtokukba az új játszóteret.

– Idén összességében több mint ötvenmillió forintot fordíthattunk településünk fejlesztésére, megszépítésére – vette át a szót dr. Jakab Zsolt jegyző. – Korszerűsítettük az iskola fűtési rendszerét, részlegesen felújítottuk a civil házat, a Kossuth és a Petőfi utcai csomópontot átépítettük, akadálymentesítettük és modernizáltuk az egészségházat, hősi emlékművet állítottunk, s még útsüllyedések javítására, kátyúzásokra is futotta. Ezen túlmenően – várhatóan még az idén – bővítjük a közvilágítást, jövő évben pedig parkká alakítjuk a kerékpáros-pihenőt, s az egykori úsztató rehabilitációjával – a Fertő utca végén – madármegfigyelő helyet alakítunk ki. E két projekt becsült költsége 40 millió forint, amelyet pályázati pénzből valósítunk meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Várhelyi vaskori sáncok

Sopron - Tudományos tanácskozáson magyar, szlovák és osztrák régészek vizsgálják a várhelyi vaskori… Tovább olvasom