Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

Ötven új hajléktalan

Az elmúlt időszakban Sopronban ötven új hajléktalant regisztráltak. Mintegy 120 otthontalant tartanak nyilván a városban.

Noha majdnem ötvenen ki is kerültek a rendszerből, még mindig mintegy 120 otthontalant tartanak nyilván a hűség városában. A tél közeledtével rájuk is jobban kell figyelnünk.

– Évek óta élek a szállón, reményem sincs egy saját otthonra. Húsz éve elváltam, mindent otthagytam a családnak. Mivel hivatásos katona voltam, egy darabig még volt hol laknom, hiszen ahová helyeztek, ott szolgálati lakást is kaptam. Tíz éve visszajöttem Sopronba, rokkantnyugdíjas lettem, azóta nincs lakásom. Beletörődtem a sorsomba, csak az szomorít el, hogy az ismerőseim úgy mennek el mellettem, mintha sose láttak volna – említi szomorúan Schaller Zoltán.

– A hajléktalanok önálló állampolgárok, a mi feladatunk, hogy fedelet adjunk a fejük fölé és segítsük a társadalomba való visszailleszkedésüket – mondta el Tutuntzisz Ákos, a szociális szolgáltató hajléktalanellátásért felelős szakembere. Hozzátette: a hajléktalanok körében emelkedik a pszichiátriai betegek száma, az ő gondozásuk meghaladja a szociális ellátásban dolgozók kompetenciáját.

A szállók jelentenek menedéket az otthontalanoknak a hideg időben. Fotó: Pók Viktória
A szállók jelentenek menedéket az otthontalanoknak a hideg időben. Fotó: Pók Viktória

Megtudtuk, a közelmúltban 25 embernek találtak albérletet a hajléktalanellátás szakemberei, s csaknem ugyanennyien egyéb okok miatt kerültek ki a rendszerből. Mégsem örülhetünk, az elmúlt évben ugyanis 50 új hajléktalant regisztráltak a városban. Többségük nem soproni, de mindenkit ott kell ellátni, ahol segítséget kér. A cél, hogy visszasegítsék őket a társadalomba, ám ez sokszor sikertelen, hiszen a betegek, az alkohol- vagy drogproblémával küzdők egészségügyi kezelést igényelnének. Ezt jelezték az ombudsmannak, mert a szociális munka eszközeivel rajtuk már nem tudnak segíteni. Szállást Sopronban az éjjeli menedékhelyen és az átmeneti szállón tudnak adni a hajléktalanoknak (Kossuth L. u. 10.). Előbbi térítésmentes, az átmeneti szállóért fizetni kell havonta 9000 forintot. A szállásokon kevesebb mint 60 férőhely van, s ez pont a fele a hajléktalanok becsült létszámának, de egyelőre még nem volt olyan helyzet, amikor egy időben igényelt volna mindenki ellátást.

Beletörődtem a sorsomba, csak az szomorít el, hogy az ismerőseim úgy mennek el mellettem, mintha sose láttak volna - mondta Schaller Zoltán.
Beletörődtem a sorsomba, csak az szomorít el, hogy az ismerőseim úgy mennek el mellettem, mintha sose láttak volna - mondta Schaller Zoltán.

– Nem is vagyunk felkészülve erre a helyzetre, de takaróval akkor is szolgálhatunk, ha nincs szabad ágyunk. Nem szorgalmazzuk a tömegszállások bővítését, ezek ugyanis csak konzerválják a hajléktalanok állapotát. Folyamatosan nyújtunk be pályázatokat, mert a célunk, hogy szociális lakáshoz, albérlethez juttassuk az otthontalanokat, hogy úgy éljenek, mint az átlagemberek. Sokaknak azonban ez nem sikerül.


Ittasan kerülnek kórházba

A mentőktől megtudtuk, napi munkájuknak része az utcán fekvő otthontalanok kórházba szállítása. Sopronban egyelőre nincs több munkájuk emiatt, többségük nem igényel komoly ellátást, általában ittasság miatt viszik be őket a közterületekről.

Olvasóink írták

  • 15. lenk 2009. október 21. 09:00
    „#11-re
    Miért kerültél börtönbe? Orbánt én sem várom, de jön. Mivel hozza magával a Kánaánt, gondolom, hajléktalanok sem lesznek 20-30 éves regnálása alatt.”
  • 14. hunnia81 2009. október 20. 17:15
    „kedves csetneky!a város megítélésért aggodsz????Az utcán meghalt ember pedig egy szemét? érdekes hozzáállás.Voltál mostanában a városban?Ha láttál vmi szépet szólj megnézem én is.”
  • 13. ggg 2009. október 20. 09:41
    „orbánt max a börtönbe várom a többiek mellé”
  • 12. ggg 2009. október 20. 09:40
    „11.
    ???”
  • 11. lenk 2009. október 20. 09:12
    „#10-re
    Már nem kell sokáig várnod Orbánra. Ezzel meg is szünik a hajléktalan probléma.”
  • 10. ggg 2009. október 20. 07:58
    „a hajléktalanokat be lehetne költöztetni mondjuk oszkó, kóka, gyurcsányi, orbán, lendvai, bajnai, stbstbstbstbstb villájába. a hajléktalanok "elszaporodásáról" ezek a nemzetáruló cionbérenc álmagyarok tehetnek leginkább...”
  • 9. bogote 2009. október 18. 21:30
    „info2009 legtöbbjük nem tehet róla,hogy ide jutott, Hova küldenéd vissza Őket,”
  • 8. lolita 2009. október 18. 19:06
    „Sajnos szomoru hogy ilyenek is vannak es egyre többen lesznek belölük.Aki pedig teheti az segiti ezeket az embereket,mert nem hiszem hogy ez volt az elet celjuk.Aki pedig jot nem tud tenni ,roszat se tegyen meg szoban sem.Ez nem csak Sopronra vonatkozik mindenhol vannak hajlektalanok nagyobb varosban meg többen.”
  • 7. Lézerman 2009. október 18. 09:02
    „info2009:

    Kiváncsi lennék,hogy egy született soproni hajléktalant hova küldenél vissza????”
  • 6. lenk 2009. október 16. 08:44
    „Lám, mennyi emberbarát! Nektek zavaró apróság, nelik reménytelenül elrontott élet. De figyelem! Mindenkit érhet baleset! (bocs -nekik)”
  • 5. info2009* 2009. október 15. 22:03
    „A hajlektalanokkal ugy kell banni mint az EU az illegalis bevandorlokkal. Vissza veluk, ahonnan jottek.”
  • 4. egysoproni_ 2009. október 15. 16:59
    „1. Csetneky!
    Igazad van! De sajnos nem csak a hajléktalanok vernek itt tanyát hanem az iváni és környékbeli romák is itt koldulnak nem egy esetben kisgyerekkel. Volt, hogy egy iylen roma származású nőnek és a gyerekének mondtam a Várkerületen a Lottózó előtt, hogy itt nálunk nem szabad ám koldulni. Erre odébb mentek egy kaoualjal és ott folytatta. Azonban tapasztalat, hogy ha az ember az iylenek rendőrséggel fenyegeti akkor elhuzzák a belüket. Egy ismerősöm 1x megmondta nekik, hogy merre van a vasútállomás és el is kísérte őket odáig majd pedig megvárta amíg felszállnak a vonatra és elindul.”
  • 3. janika 2009. október 15. 16:58
    „E rendszer azért kitesz magáért e termelésben!”
  • 2. sosi123 2009. október 15. 16:34
    „K....án hiányoznak ide...!!! MI a faxnak ??????”
  • 1. Csetneky 2009. október 15. 12:33
    „Az egyáltalán nem jó, hogy máshonnan érkező hajléktalanok is itt vernek tanyát. Nem intha az jó lenne, hogy vannak helybeliek is. Túl sokan vannak, rontják a város megítélését és a közbiztonságra sincsenek jó hatással.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elkapták a bombával fenyegetőzőt és a betörőket

Sopron - Bombariadó volt a Ferenczy utcai vendéglátó-ipari iskolában, de a rendőrségnek sikerült… Tovább olvasom