Kisalföld logö

2018. 10. 18. csütörtök - Lukács 10°C | 21°C Még több cikk.

Otthoni segítség időseknek

A Családsegítő Intézet gondozói lakásukon keresik fel a házi gondozásra szoruló idős embereket.

A Családsegítő Intézet gondozói lakásukon keresik fel a házi gondozásra szorulókat és a családorvos útmutatása szerint látnak el gondozási, ápolási feladatokat. A nyugdíj összegétől függően az önkormányzat által is támogatott házi segítségnyújtás óránként 15–300 forintért vehető igénybe.

„ Kötődünk egymáshoz"

– Négy éve hetente jár hozzám Franciska gondozónő, már nagyon kötődünk egymáshoz – mondja korát meghazudtoló frissességgel a 87 éves Róza néni. – Ellátok én magam körül mindent, igazán jó erőben vagyok, a barátnőim szerint tíz évet is letagadhatnék a koromból, de a takarítás már nehezemre esne.

A lányomék Amerikában élnek, így ők nem tudnak a mindennapi ügyekben segíteni. Itt lakom a Családsegítő Intézet közelében, tőlük hallottam a lehetőségről. Eleinte heti egyszer, most már kétszer jön hozzám Franciska és úgy dolgozik, mintha magam csinálnám, és legalább társaságom is van.

A Családsegítő Intézettől Fehérvári Adrienne vezető gondozónő is rendszeresen látogatja Róza nénit: – Igyekszem legalább fél órát együtt tölteni az idősekkel, megkérdezem, hogy elégedettek-e a munkánkkal. Ma azt is megbeszéltük, hogy Róza néni műtétje után gyakrabban lesz szüksége majd Franciska látogatásaira és az is lehet, hogy nemcsak a takarításban segítünk be, hanem a háztartás más területén is.

Harminchárom gondozó

Adrienne egyike a négy felsőfokú egészségügyi szakképesítéssel rendelkező vezető gondozónak, akik a négy soproni központ harminchárom hivatásos házi gondozójának munkáját irányítják.

Tavaly 250-en igényelték

– A házi gondozásnak több mint harmincéves múltja van Sopronban – mondja el Barkovits Ilona, a Családsegítő Intézet igazgatója. – A rászorulókat a saját lakásukon keresik fel a gondozóink és a családorvos útmutatása szerint látnak el gondozási, ápolási feladatokat. Fürdetik az időseket, sebet kötöznek vagy orvoshoz kísérik őket. Segíthetnek a háztartás vezetésében, hivatalos ügyek intézésében, takarítanak vagy ebédet szállítanak ki.

A Családsegítő Intézet nyújtotta szolgáltatást tavaly 250-en igényelték Sopronban. Az ellátást kérők zöme 70 év fölötti, tavaly a legfiatalabb gondozottunk 46 éves volt, a legidősebb pedig 99 éves. Legtöbbször a háziorvosok, kórházi osztályok orvosai ismertetik az érintettekkel a gondozás lehetőségét, de szórólapokat is eljuttatunk az orvosi rendelőkbe és más frekventált helyekre.

A nyugdíjtól függ az ára

A intézet által nyújtott szociális szolgáltatásokat térítési díj ellenében vehetik igénybe a rászorulók. A gondozási központokban (Kossuth utca 10., Balfi utca 87., Magyar utca 22.) kifüggesztett fizetési táblázatok mutatják, hogy a nyugdíj összegétől függően mennyibe kerül az önkormányzat által támogatott házi segítségnyújtás óránként. Róza néni a legmagasabb díjat fizeti, háromszáz forintot, de akinek a nyugdíja 23.200 forint alatt van, annak csak tizenöt forintba kerül ugyanez.

Orvosi rendelvényre

A házi betegápolás nem azonos a házi gondozással. A házi gondozásért fizetni kell, a betegápolás viszont a biztosítottaknak ingyenes, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozza. Orvosi rendelvényre vehető igénybe szakápolási feladatok végzésére. A két ápolási rendszer jól kiegészíti egymást, párhuzamosan is dolgoznak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Külföldön vállalnak munkát

Sopronból az elmúlt évek során aneszteziológusok, radiológusok és pszichiáterek vállaltak külföldön munkát. A helyi egészségügyi ellátás bizonyos területein már érezteti hatását az orvosok külföldi elhelyezkedése. A hazai egészségügynek beláthatatlan következményekkel kell szembenéznie néhány éven belül, ha felerősödik az orvoselvándorlási folyamat. Tovább olvasom