Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Ötezer kémény még átvizsgálásra vár Sopronban

Év végéig a közel 25 ezer soproni kémény mintegy húsz százalékát kell még átvizsgálniuk a helyi szakembereknek.

Csúszásban vannak a soproni kéményseprők a város kéményeinek évi egyszeri kötelező átvizsgálásával. A Lövérekből és a város más pontjairól is jelezték, hogy noha már tart a fűtési szezon, idén még nem jöttek a kéményseprők.

– A munkához szükséges, új formanyomtatványok, számlatömbök csak február végén érkeztek meg hozzánk, ezért két hónapon keresztül nem tudtunk dolgozni. Ráadásul az elvándorlások miatt mindössze három kéményseprőnk és műszaki kollégánk van, így az ütemtervet sem tudtuk tartani – magyarázta a csúszás okát Patzner Gábor, a soproni kéményseprő cég ügyvezetője.

Dominek Imre kéményseprő a Csengery utca egyik lakásában végez éves ellenőrzést. Fotó: Magasi
Dominek Imre kéményseprő a Csengery utca egyik lakásában végez éves ellenőrzést. Fotó: Magasi


– Megfeszített munkával a közel 25 ezer kémény mintegy nyolcvan százalékával végeztünk, ebbe a győri kollégák is besegítettek. Reményeink szerint sikerül év végéig befejezni feladatunkat. Jelenleg a Tómalom- és a Pihenőkereszt-környéki, a Deák téri, a Csengery utcai, illetve a Lövérek több utcájának kéményeit szeretnénk átnézni. – Ha valaki azonban úgy érzi, nem jól működik a kéménye, soron kívül megyünk a probléma elhárítására. A jelzéseket a 99/312-733-as telefonon várjuk munkaidőben.

Nehézséget okoz az is, hogy sok helyütt a többszöri értesítés ellenére sem fogadják a kéményseprőket, pedig ilyenkor kötelességük értesíteni a katasztrófavédelmet. Eddig közel négyszáz kötelező megrendelésre vonatkozó hivatalos papírt hagytak házaknál, lakásoknál. A szakemberek várható érkezése napján a szilárd

tüzelőanyagú kéményeknél nem szabad begyújtani. Sajnos idén is előfordult már kéménytűz. A kéménygondok 80–90 százaléka olyan helyeken történik, ahol mindent – beleértve a műanyagot, rongyokat, PET- palackokat is – elégetnek.

– Ez különösen azért veszélyes, mert a kémények falára olyan anyagok rakódnak le, amelyek szűkítik azok keresztmetszetét és könnyen lángra lobbanhatnak. – A mostani fűtési szezonban már tizenkét olyan esetünk volt, amikor a katasztrófavédelemmel együtt kellett eljárnunk – összegzett Patzner Gábor, aki felhívta a figyelmet arra is, gyakran kell szellőztetni még a kazánházakban is, hogy az égéshez szükséges levegő biztosított legyen, s ne történjék szén-monoxid-mérgezés. 

  

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Ödenbugrisok nyerték a Kisalföld Városismereti vetélkedőjét! - fotók

Az MKB-Arénában megtartott döntőben a versenyre jelentkező 38 csapat három legtöbb pontszámot… Tovább olvasom