Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Osztrák és magyar tűzoltók közösen gyakorlatozhatnak

Az ausztriai Kismartonban (Eisenstadt) lerakták az osztrák-magyar tűzoltósági gyakorlóház alapkövét. A létesítmény 2,8 millió euróból készül el.

Amennyiben elkészül, akkor a térség legmodernebb tűzoltó kiképzőbázisa kezdi meg működését Kismartonban. A létesítmény alapkövét az elmúlt szombaton tették le.

A gyakorlópályát a Burgenland tartományi tűzoltóság üzemelteti majd, ám azt a soproni hivatásos tűzoltósággal közösen valósítják meg. Az uniós pályázatot is közösen adták be.




A tervek szerint a létesítmény 2,8 millió euróból épül meg, és jövő szeptemberben kezdi meg működését.

- Magyarországon nem működik olyan modern gyakorlóház, mint amilyen a kismartoni lesz - mondta el Varga László százados, szolgálatparancsnok, a projekt hazai felelőse. - Az osztrák város Soprontól húsz kilométerre van, azaz a távolság nem jelentős.




A létesítményben számos tűz- és baleset ellenőrzött körülmények közötti gyakorlására, szimulálására van lehetőség. Az idősebb tűzoltók nagyobb rutint és gyakorlatot szerezhetnek, a fiatalok pedig megismerkedhetnek majd az egyes káresetekkel.

A gyakorlópályát az osztrák tűzoltók mellett, a megyénkbeli, valamint a Vas, és Zala megyei hivatásos és önkéntes tűzoltók használhatják majd.

Olvasóink írták

  • 4. Dörgés 2009. december 01. 17:30
    „Ilyen megszorítások mellett inkább örülni kellene, hogy a tűzoltó tűzoltót önzetlenül és ingyen segíti, támogatja és szervezettebben együtt működnek itt is és esetnél is. A költség megvonások miatt kellene egy-két DRÁGA politikust és honatyát felelőségre vonni. Ittenieknek csak annyi volt a szerepűk hogy ehhez a kiképző bázishoz a nevüket adták. Sógorék jobban pályáznak és forgatják a pénzt, mint mi. Remélem, csinálnak egy vezető kiképző központot is, ahol a megtanítják a vezetés és szervezésre és a költségvetés titkaira is. Le a kalappal előttük és remélem valamivel mi is, tudjuk viszonozni Sopronból.”
  • 3. MN 2009. december 01. 16:56
    „Magyarország és a szövegértés...”
  • 2. tűzmanó 2009. december 01. 07:45
    „Olvasd el mégegyszer a cikket és rájössz, hogy nem maradtunk le semmiről. Közös a pályázat, részben ez soproniaké is lesz.”
  • 1. Beaubo 2009. november 30. 22:45
    „Na tessék, megint egy beruhazás, amiröl Sopron lemaradt!
    Nemsokára kis vidéki város leszünk, lássuk meg, szépen lassan Kismarton (14.000 lakos) elöz minket minden területén: kultúra (a kastély-Haydn-Esterházy), bevásárlás, gasztronómia, fitnesz, iskolák, egyetem (ott van olyan modern egyetem amiröl Sopron csak álmodhat....), és most már a tüzoltóság területén is! Szégyen....pedig 1921-ben Kismartonban nem volt semmi egy kastélyen kívül és Sopron volt a régió központja. Úgy néz ki, fordula a kocka...
    Hallóóóóóóó Önkormányzat, Fodor bácsiék, ébredjenek fel - már nem élünk a 19. században !
    Miért annyira bénák ?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Benzinkutat raboltak ki fegyverrel Sopronban

Fegyverrel raboltak ki egy benzinkutat Sopronban, az elkövető valamivel kevesebb, mint 200 ezer… Tovább olvasom