Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Osztály, amerikai mintára

A soproni kórház kis klinikumának, a szemészeti osztálynak nagy eredményeket sikerült elérnie az utóbbi években. Ezért most dr. Cseke István szemész főorvost (a Rotary Club Sopron jelenlegi titkárát) mutatjuk be.
Az Erzsébet-kórház szemészeti osztályán egyre korszerűbb berendezésekkel vizsgálják, gyógyítják, operálják a betegeket. Ennek következtében egyre kevesebb páciensnek kell speciális vizsgálat vagy műtét miatt az ország más városába utazni. Sopronban pár évvel ezelőtt évi 450 nagyobb beavatkozást végeztek, idén az úgynevezett szemmegnyitó műtétek száma várhatóan a nyolcszázat is meghaladja. Ezt – az itt dolgozók lelkes munkája mellett – elsősorban a műszerpark és a műtéti technika folyamatos korszerűsítése tette lehetővé: ma már nagyobb biztonsággal foghatnak hozzá viszonylag kisebb mértékű látásromlás esetén is a látásjavító műtétekhez.

Külföldi tapasztalatokkal

Az Erzsébet-kórház rekonstrukciója idején, 1999 tavaszán éppen a szemészeti osztály költözésekor érkezett Pécsről Sopronba dr. Cseke István szemész szakorvos, hogy átvegye az egység irányítását.
– Szerencsés időben láthattam munkához, ugyanis az Erzsébet-kórház szemészeti osztályának rekonstrukciós munkái épp az elején tartottak – mondta dr. Cseke István, a tizennyolc ággyal rendelkező szemészet osztályvezető főorvosa.

– Ezért még módomban állt a tervezővel egyeztetni azokat az elképzeléseket, amelyek révén az osztály és az ambuláns rendelés területi beosztása végül is elnyerte végső formáját.
Dr. Cseke István az elmúlt 15 évben megfordult a világ számos országában – Hollandiától kezdve az Egyesült Államokig, Angliától Ausztriáig –, hogy a szemészeti klinikum külföldi tapasztalataival alaposabban is megismerkedjék.

Mint említette, „nyitott szemmel" járt, semmi nem kerülte el a figyelmét. A soproni szemészet ambuláns egységének kialakításához egy amerikai szemészeti magánklinika praktikus elrendezése adta az ötletet. A szakmai nemzetközi konferenciákat illetően pedig nagy eredménynek nevezte, hogy az általában világvárosokban rendezett találkozók közül egynek – idén kora ősszel – éppen Sopron adhatott otthont. A hazai szemészet helyzetét a nemzetközi tapasztalatokkal összevetve dr. Cseke István úgy fogalmazott, hogy a világszínvonaltól alapvetően nem vagyunk leszakadva, de elengedhetetlen az állandó fejlesztés.

Sikeres előd, méltó váltás

– Elődömtől, dr. Winkler Máriától nagyon jól szervezett, fegyelmezett szakdolgozói állományt és az átlagosnál jobbnak mondható technikai színvonalú osztályt örököltem – folytatta az osztályvezető. – Emellett minden helyzetben kiemelt szempont volt, hogy a fejlesztés állandó legyen. Más források mellett volt rá példa, hogy közmegegyezéssel az osztály e célra fordította prémiumkeretének egy részét. Terveink között jelenleg új ultrahangos mikrosebészeti berendezés beszerzése és a lézerkészülék cseréje szerepel. Az előbbi 12–18 milliós, az utóbbi 5–8 millió forintos beruházást igényel. Reméljük, két éven belül legalább az egyik elképzelésünk megvalósulhat.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vádlott, pedig nem ölt

A 44 éves büki B. J. a Lócs és Simaság közötti úton haladva egy fekvő embert látott a földön, arra… Tovább olvasom