Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Ősszel némi élénkülést mutatott az ingatlanpiac

Sopron - Mintegy harminc százalékkal esett vissza az ingatlantranzakció, ugyanakkor a közvetítők nem vesztettek népszerűségükből, derült ki egy felmérésből.

Sopronban ősszel már élénkülés is tapasztalható volt a piacon.

Országosan több mint 30 százalékkal kevesebb ingatlant értékesítettek 2009-ben, mint egy évvel korábban. A soproni ingatlanpiacon is az országos tendenciák figyelhetők meg. Elsősorban a hitellehetőségek beszűkülése az, ami a piac mozgását nehezíti. Az ősz folyamán azonban a régióban már érzékelhető élénkülés a vásárlók részéről – mondta el portálunknak Németh Zsolt, az Otthon Centrum értékesítési vezetője.

Az új építésű ingatlanok árai az áfa-jogszabályváltozások miatt emelkedtek ugyan, azonban ezeket a beruházók különböző akciókkal igyekeznek tompítani. Itt van a legnagyobb visszaesés a vásárlásokban.

A használt lakások esetén a panelek áresése látványos, néhol már előfordul 100 ezer forint környéki négyzetméterár is, ami azelőtt elképzelhetetlen volt. A tavalyi eladási árakhoz képest 15–20 százalékos csökkenés tapasztalható ebben a szegmensben. A hitelezés nehézségei és bizonytalansága miatt a vásárlók igyekeznek inkább a rendelkezésükre álló pénzügyi kereteken belül gondolkodni, minél kevesebb hitelt felvenni.

Az egyedi fűtésű, téglaépítésű lakásoknál a kínálati árakban áresés nem tapasztalható, itt a négyzetméterárak jelentősen nem változtak, viszont a vásárlásnál az alkufolyamat során már jelentős árkedvezmény érhető el attól függően, hogy egy-egy eladó mennyire van az eladást illetően kényszerhelyzetben. A kisebb lakások iránti igény továbbra is tartja magát.

Az albérletek iránt Sopronban továbbra is élénk a kereslet. Legnagyobbrészt az egyedi fűtésű, 1–2 szobás, belvárosi, felújított lakásokat, valamint a szép állapotú családi házakat keresik, ezek viszonylag gyorsan kiadhatóak. Az albérleti árak az elmúlt időszakban nem változtak, az átlagosan ezer Ft/nm ár tartja magát.

Érdekesség, de érthető tendencia az ingatlanpiac jelenlegi helyzetében, hogy a vásárlók nehezebben, lassabban döntenek, egy-egy ügylet jóval tovább húzódik, mint korábban. A szakemberek szerint a lakásvásárlási hajlandóság 2010 második félévétől indulhat erősödésnek, és a válság előtti, 2008-as ingatlanpiaci helyzet 2011 közepére térhet vissza.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötvenöten kaptak eddig krízissegélyt

A kormány meghosszabbította a kríziskezelő programot, így a rászorulók november 30. helyett január… Tovább olvasom