Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Ősszel is szól még A muzsika hangja

Sopron - Miért kerülnek a süllyesztőbe a sikeres színházi darabok, miért nem játsszák tovább, akár emelt áras jegyekért? – kérdezte több olvasónk, főként A muzsika hangja című darab idei sikere miatt. Kiderült: lesz folytatás.

Hiába a nagy ováció, a szakmai elismerés és a néző tapsa: a vidéki színházakban a bérletes és a néhány szabadjegyes előadás után a darabok lekerülnek a repertoárról. Míg a fővárosban egy-egy kiemelt darab akár több száz előadást is megél, addig Sopronban még a legjobban futók is alig haladják meg a húsz előadást. A kérdést idén A muzsika hangja című darab visszhangja különösen élesen vetette fel, ennek sikerére ugyanis messzebbről is jönnének a nézők, nem lanyhul az érdeklődés. Sok esetben fájó a kevés bemutató a színészeknek is: a kamaraszínházban bemutatott Márai-darabban (A gyertyák csonkig égnek) például rengeteg munka van, érdemes lenne még sokáig színlapon tartani. Az évadnak azonban vége...

– Anyagi és gyakorlati okai egyaránt vannak annak, hogy eddig még sosem vittünk át előadást a következő évadra – mondja Nyerges Ferenc, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. igazgatója, aki ennek ellenére jó hírrel szolgált. – A muzsika hangja című előadásnak valóban akkora lett a sikere, és olyan sokan kérik a folytatást, hogy engedve ennek a pozitív nyomásnak, októberben és novemberben még lesznek szabad előadásai.

Sopronban – és általában vidéken – a bérletezés miatt nem bukhat meg előadás, ugyanakkor nehéz nagyobb sorozatokat lejátszani. Így folyamatosan jönnek a bemutatók, a színészek új feladatokat kapnak, a próbák a fővárosban vannak, nehézkes az egyeztetés, az utaztatás. A jegybevétel mindössze harminc-negyven százalékát fedezi az összköltségeknek, a többi az önkormányzati és az állami támogatás. A bevételből húsz-húsz százalékot elvisz a jogdíj és az áfa is. A vidéki színházakra nem igaz tehát az a tétel, hogy olcsóbbá tehető egy-egy darab, ha többször játsszák és különösen így van ez a kamara-előadásoknál – magyarázza a nehézségeket Nyerges Ferenc, aki szerint kézenfekvő és gazdaságos a bemutatószám csökkentése és az előadásszámok növelése lenne. Mindezek ellenére a sikernek nem szabad nemet mondani – vélekedik –, úgyhogy A muzsika hangja ősszel is szól még Sopronban.


Filmsiker is volt

Richard Rodgers darabja, A muzsika hangja világszerte közkedvelt, ismertségét nagyban köszönheti az amerikai filmváltozatnak, de a családi musical Pinczés István soproni rendezésében is óriási tapsokat élt meg. Nemcsak a történet kedves, s nem pusztán a színészi előadásmód és a rendezés sikere a rekordnézettség. A darabban soproni gyerekeket láthat a közönség, ami ugyancsak növelte a nézőszámot.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iskolások a rendőrségen

A Soproni Rendőrkapitányság életével, munkájával ismerkedhettek meg csütörtökön a Fenyő Téri Német… Tovább olvasom