Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Országgyűlési választások: Kalmár István lesz az MSZP jelöltje a soproni körzetben

A jövő évi országgyűlési választáson Kalmár István lesz az MSZP képviselő-jelöltje a soproni körzetbe - jelentették be csütörtökön.

Az MSZP soproni szervezete csütörtökön jelentette, hogy Sopronban és a hozzá kapcsolódó településeken, a 2014-es országgyűlési választáson Kalmár István indul a párt jelöltjeként.

Részletezték, a politikus nem ismeretlen a helyi közéletben, 2002-2006 között, Sopron alpolgármestereként dolgozott és azóta is a soproni képviselő-testület tagja, az MSZP frakció vezetője.

- Sosem volt ilyen fontos, hogy változásokat érjünk el az országban és Sopronban is - mondta el a sajtótájékoztatón Kalmár István.

- A mostani kormányzat leszerepelt. Világossá vált, hogy Orbán Viktor olyan hatalmi gépezetet épít, ami mindent és mindenkit bedarál. Hosszasan sorolhatók az állami szintű lopások. Az iskolákban, az egészségügyben elképesztő a zűrzavar, szinte mindent tönkretesznek, amihez hozzá nyúlnak. Ezt meg kell állítani.

Kalmár István kitért arra is, hogy a szimpatizánsaikat, érdeklődőket várunk december 20-án, pénteken 15 és 17 óra között a Várkerület 81-nél (az Eötvös utca torkolatánál). Ahol meleg tea, pogácsa mellett beszélgethetnek, találkozhatnak a párt aktivistáival és a jelölttel.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közgyűlés Sopronban: vitáktól sem mentes a karácsony előtti ülés

A rezsicsökkentés előhozta a vitát a képviselőkből. Ki, kinek az oldalán áll: emberekén, bankokén? Tovább olvasom