Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Óriási szemét a soproni levéltár előtt

Sopron - Törött ajtók és székek valamint hatalmas szemétkupac - tudósítónk fotózta a soproni levéltár raktáránál. Lomtalanítás?


Mint a képek is mutatják Sopronban így megy a lomtalanítás. Vajon melyik hivatal lesz a következő amelyiknek a bejáratát megpakolják? Biztos, hogy így kell csinálni ezt? - kérdezi tudósítónk, Babos Barnabás.

Megkérdeztünk

A kisalfold.hu megtudta, a lomtalanítás során a hulladék csak néhány órán keresztül marad a gyűjtőpontokon.


– A lerakás helyét jelölő táblákat általában délben helyezzük ki és másnap reggel már el is szállítjuk a hulladékot – fogalmazott Kosztka László, a Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatója. – A munkatársaim a szemét összeszedésével három óra alatt végeznek. Nem tervezzük, hogy visszaállítjuk a konténeres gyűjtést. Ennek fő oka, hogy azok hamar megtelnek és olyankor a szemetet ugyanúgy mellérakják. Emellett mindig megjelennek az úgynevezett lomisok, akik átválogatják a „holmit" és sok esetben szétszórják, amire nincs szükségük. El kell ismerni viszont, hogy évről évre több hulladék keletkezik, a lakosság könnyebben válik meg a feleslegessé vált dolgaitól.





Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. sólyom 2010. március 13. 23:13
    „Sajnos, hiába a bezsákolt hulladék és lom kihelyezés, mert az erre "szakosodot" brigádok mindent feltúrnak és átkutatnak! Ezért lehet ilyen elképesztő látványban részünk! Hogyan lehetne ezt megakadályozni???
    Én nem tudom! Van valakinek valami jó ötlete?”
  • 20. t_petyusz 2009. április 05. 10:06
    „Ezek brutál képek pff...!!!”
  • 19. Beaubo 2009. április 04. 00:35
    „Ez botrányos, ez a lomtalanitás nálunk Magyarországon. Össze van szemétezve az egész ország. Mindenkinek fizetnie kellene a saját hulladék után, talán az ember nem gyüjtene össze oly sok kupit.
    Borzaztó, hogy néznek ki az utcák lomtalanítás idején. Mit gondolná erre egy turista, egy külföldi?
    Itt vagyunk Ausztria mellett, az egyik legtisztább ország a világon, nálunk meg hogy néz ki minden.
    Nagy szégyen !!!”
  • 18. adlerzsigabá 2009. április 02. 13:25
    „Nekem a következő tapasztalataim vannak: (több évre visszamenőleg)
    A nagyméretű, téglatest alakú konténerekbe a magas oldalfal miatt csak lenyitott hátfallal lehet bepakolni. Ez egy igen kényelmes megoldás, mert akár talicskán is be lehet tolni a sittet, szemetet, miegymást. Hátránya, hogy a lomisok (általában egy bizonyos réteg) többmilliós furgonokkal várakoznak a konténer mellett. Jó esetben eleve elkérik az emberektől a számukra értékes holmit, (bútor, szerszám, fém, stb.) rosszabb esetben odaérkezve felforgatják a cuccot, kidobálják a gyűjtőedény elé-mellé. Ez is brutális látvány, nem csupán a most Sopronban alkalmazott módszer. Erre nincsen ideális megoldás. Szerintem ne kritizáljunk meg már mindent, inkább örüljünk, hogy a lim-lomot van hová elhelyeznünk - ráadásul ingyenesen. Aki tudja a tuti megoldást, az szóljon!”
  • 17. FrameSet 2009. április 02. 12:09
    „Nagyobb, és téglatest alakú konténerek kellenek. Nem az a "csonkagúlás".”
  • 16. b.detti 2009. április 01. 22:36
    „Remélem, hogy az olvasóterem nagy zöld asztala is a lomok közé került! Mindig megfájdul tőle a hátam! Igazán megérdemelnének a kutatók egy normális asztalt!”
  • 15. adlerzsigabá 2009. április 01. 20:30
    „13.
    Keresem, hátha találok a képen egy processzort....”
  • 14. Csabazs 2009. április 01. 18:49
    „Addig viszont viszi a szél a szemetet!
    Arról nem is beszélve,hogy sokan széttúrják!
    Jobb megoldás nincs?”
  • 13. Intel 2009. április 01. 18:30
    „Város vezetést mintázza...
    Az elmúlt 4 évre az igaz, hogy.......”
  • 12. kockasajt 2009. április 01. 15:51
    „Ugyan így néz ki a Szent István park is, ahol a fűre dobálták a hulladékot”
  • 11. ASHER 2009. április 01. 14:27
    „mar azt hittem a gyurcsany meglatogatta a soproni leveltarat!!mert ugy o is egy oriasi............!!!!!!”
  • 10. lenk 2009. április 01. 14:07
    „A szomszédban is így lomtalanítanak, azzal a kis különbséggel, hogy ott nem szétcincált cuccot raknak ki. Azután mi hazahozzuk, használjuk, ha megúntuk szétcincáljuk, és így rakjuk ki.”
  • 9. hehe08 2009. április 01. 13:44
    „Jucuska40-nek
    Mit gondolsz, hogy mennyire tiszta megoldás ez??
    Nem az a baj, hogy szemetet gyűjtenek, hanem a hogyan.....
    Amúgy ha valaki átutazik a városon csak azt látja, hogy milyen gusztustalan ...... mert ha konténerben lenne a szemét akkor tudná, hogy mi az, mert náluk úgy szokás.....
    Ezzel aztán fel lehet lendíteni az idegenforgalmat....!!! Gratulálok!

    jaaa, a veszélyes hulladékok miatt (hűtők, akkumlátorok stb.) környezetvédelmi bírságot (ami ha én csinálom akkor többszázezer vagy többmillió forint) ki fizeti ki????
    Vagy ilyenkor nincs????
    Csak nem kettős mérce itt is????
    hm.....”
  • 8. soproni 2009. április 01. 13:06
    „Konténerekbe gyűjtve nem lenne egyszerűbb és gyorsabb elszállítani,mint a földről felszedegetni? Na mindegy....ők tudják:)
    jucuska40! Billentyűzet bal széle: Caps Lock :)”
  • 7. comet 2009. április 01. 12:39
    „a kupac nem áprilisi tréfának tűnik.”
  • 6. jucuska40 2009. április 01. 12:30
    „VALAHOGY CSAK EL KELL VINNI ÉS MEGKELL OLDANI A LOMTALANITÁST! vAN AKINEK SEMMI NEMJÓ! AMIKOR KONTÉNERES VOLT AZ VOLT A BAJ MERT KISZORTÁL A LOMIZOK ÉS ÚGY HAGYTÁK!!! LEGALÁBB ELVISZIK !!TÉNYLEG NEM ÁLL SOKÁIG OTT ..MÁS MEGOLDÁS NEMHISZEM HOGY VAN, ÉN ÖRÜLÖK HOGY MINDENKI MEGSZABADUL A FELGYÜLEMLETT DOLGOKTÓL AMIK MÁR NEM KELLENEK! mINDENKI JÓL JÁR NEM? HISZEM NEKÜNK NEM KERÜL KÖLTSÉGBE!! AKKOR MEG MI A BAJ???”
  • 5. márkinédöblablabla 2009. április 01. 10:23
    „ami legalább ilyen döbbenetes, hogy a Kisalföld, Magyarország legnagyobb nem országos terjesztésű napilapja, így hozza le: "Mint a képek is mutatják SopronBA így megy a lomtalanítás." Korrektor, valaki?
    A kupacot egyébként szigorú arcok őrizték tegnap este, nem lesz abban hiba.”
  • 4. lolita 2009. április 01. 09:54
    „A latvany döbbenetes de nem hiszem hogy valaki ne latta volna mikor oda vittek,leraktak biztos van tulajdonosa lehet var az elszallitasra ki tudja.”
  • 3. nenelaci 2009. április 01. 09:29
    „Nekem is meg van a véleményem erről a "költségtakarékos" megoldásról.
    a Baross üton a ház előtti füves terület volt a tetthely.
    Most arról ne is beszéljünk, hogy szinte rajzanak körülötte a lomizók, de az elszállítás után a füvön lévő maradék gereblyézése nekünk marad.
    Nem gondolom, hogy európai megoldás a konténer nélküli lomtalanítás.
    Valószínűleg valamilyen rosszul értelmezett spórolás áll a háttérben.”
  • 2. hozsuzs 2009. április 01. 08:43
    „Ha beindul a lomtalanítás (vagy már beindult?), ilyen s ehhez hasonló kupacok fogják borítani a várost...csak bírja a köztisztaság a tempót”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

F1: Félnek a pilóták a malajziai éjszakától

Forma-1 - Több Forma-1-es pilóta aggódik a vasárnapi Malajziai Nagydíj késő délutáni rajtja miatt. Tovább olvasom