Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Önállóság és kasszakulcs

Szakmai önérzet, egzisztencia és tekintély egyaránt kockán forog a legújabb soproni színházügyben. Valló Péter megbízott direktor a teátrum önállóságáért küzd, miközben a kulturális bizottság holnap hallgatja meg a pályázókat, köztük a legesélyesebbnek tartott Szilágyi Tibort.

Valló Péter
Valló Péter viszont nem pályázott az állásra. Indokait tegnapi számunkban olvashatták, így többek között azt is, művészeti vezetőként és főrendezőként év végéig szól a szerződése, azaz, mint ő maga kérdezte: „Miért pályáznék a saját állásomra?" . Nyerges Ferenc, a Pro Kultúra Sopron Kht. ügyvezetője azonban más véleményen van: „Ha Valló pályázik, verseny döntött volna, s nem lenne ez a cirkusz".

Nyerges Ferencet éri a médián keresztül a Pro Kultúrára zúdított össztűz, az ügyvezető mégis elismeri: Valló Péternek néhány tekintetben igaza van. A színház önállóságát valóban erősíteni kell, s erre már meg is tették az első lépéseket. (A jövő heti közgyűlés már tárgyalja a cég alapító okiratának módosítását, amelyben várhatóan visszaállítják a színház vezetőjének mint cégvezetőnek a hatáskörét, ezzel a színigazgató kötelezettségvállalási jogai is jelentősen bővülnek.) Nyerges Ferenc ugyanakkor kijelentette: a kasszakulcs megszerzésére irányuló szándék most nem időszerű. Legjobban mégis azt fájlalja, hogy a megbízott direktor egyszer sem kereste őt kételyeivel, problémáival, szándékaival.

Holott az ügyvezető állítja, az üzleti terv tartalmazza a színházra vonatkozó költségszabályokat is, ha Valló Péter tudni akart valamit ezekről, megtudhatta.

– Úgy tűnik, alaposan belekeveredtem egy kabátlopási históriába – mondta nem kevés iróniával Szilágyi Tibor, akinek neve fel-felbukkan a soproni színház körül kialakult vitás helyzetben. – Pályáztam, ennyi a bűnöm, nem több. A héten meghallgat a kulturális bizottság, jövő héten dönt a közgyűlés. Nem várományos vagyok tehát, hanem pályázó, akit néhányan talán esélyesnek tartanak. Közel negyven éve vagyok a pályán, eddig még sohasem akartam direktor lenni, pedig lett volna lehetőségem. Most ebbe a gyönyörű városba pályáztam, s lám, mi lett belőle – sóhajt az ismert színész, aki kérdésünkre elárulta: művészi nívójú népszínházat szeretne Sopronban, színvonalas klasszikus és zenés darabok színre állításával. Sértődötten nem lehet dolgozni, állította Szilágyi, ezért első kívánsága, hogy a színház körül „isteni béke legyen".
Mikó István volt direktor is szerepet kapott a legújabb soproni színháztörténetben, annyiban legalábbis, hogy Valló Péter szerint kiderült, hogy ő „csak a Mikó-éra felszámolásának szakmai hitelesítésére" kellett a Pro Kultúrának.

– Valló nagyon jól tudja, hogy miért álltam fel, annak idején beszéltünk erről, igaz, azóta egyszer sem keresett... – nyilatkozta lapunknak Mikó, aki alapjaiban egyetért az önállósítási törekvésekkel. – Pontosan azért jöttem el Sopronból, mert a Pro Kultúra nagy tortájában egyre kisebb szeletet jelentett a színház – mondta Mikó István, aki ennél mélyebben már nem akar a soproni színház ügyével foglalkozni. P visszaadta a szerepét...

Színház és pénz

A színház állami támogatását a tavalyi, valamivel több mint 100 millióról idén 180 millióra emelték, ezenkívül nyújt a központi költségvetés úgynevezett produkciós támogatást, amelynek összege a városi támogatás függvénye. Tavaly ez hatvanmillió forint volt. Az önkormányzat pedig 140 milliót költött színházára, plusz 13 milliót a Barlangszínházra. Ezek az összegek együttesen biztosítják a kulturális intézmény működését, közel száz ember fizetését és a produkciók színre állítását.

Kapcsolodó cikkek >>
Valló felvette a kesztyűt
Valló Péter nem pályázott

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fegyveres rablás Nagylózson

Fegyverrel vagy annak látszó tárggyal fenyegette meg a két női alkalmazottat hétfőn valamivel… Tovább olvasom