Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 22°C Még több cikk.

Önálló életre nevelnek

Sopron - Fejlesztőjátékok, -eszközök és felszerelések vásárlásával támogatja a korai fejlesztőt, valamint a Kőszegi Úti Óvoda rehabilitációs csoportját a halmozottan sérült gyermekek alapítványa.
Tizenhét évvel ezelőtt tizenegy soproni család összefogott, és megalapították a Halmozottan Sérült Gyermekek Fejlesztésére Alapítványt. A kezdeményezők szerették volna elérni, hogy helyi szinten is működjön gyermekeik fejlesztését szolgáló intézmény vagy szervezet. Akkoriban ugyanis a győri Báthory utcai vagy Magyar utcai óvodába kellett vinniük a kicsiket. A távolság és az utazással járó kellemetlenségek miatt azonban az ellátás nem hozta meg a kívánt eredményt. Az önkormányzat, látva a szülők kitartását, létrehozta a Kőszegi Úti Óvodában a rehabilitációs csoportot. Így tíz gyermekkel, két gyógypedagógus, valamint egy dada segítségével megindulhatott a munka.

Az alapítvány a Kőszegi Úti Óvoda fejlesztőcsoportját is támogatja. Fotó: Magasi Dávid

Az alapítvány azóta is töretlen lendülettel működik. Pályázatokból, egyszázalékos felajánlásokból teremtik elő a lovaglóterápia, gyógytestnevelés és a gyógytorna támogatására a pénzt.
– Nagy öröm volt számunkra, amikor a közelmúltban a C&A kiskereskedelmi áruház kétezer eurót adományozott alapítványunknak – mondta el Inczédiné Karácsony Andrea, az alapítvány képviselője. – A mintegy ötszázezer forintot a gyógyúszásos foglalkozásainkra fordítjuk. A gyermekek számára az uszodai bérletet, valamint a fejlesztőeszközöket alapítványunk biztosítja. Emellett jelentős összegekkel támogatjuk a Kőszegi Úti Óvoda Katica csoportját és a korai fejlesztőt. Számukra fejlesztőjátékokat és -eszközöket vásárolunk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mostantól büntetnek a közterület-felügyelők a Deák téren

Sopron - Úgy tűnik, egyesek parkolónak használják a Deák Téri Általános Iskola előtti teret. A… Tovább olvasom