Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 9°C Még több cikk.

Olaszországban nyaraltak a József Attila otthon lakói

Sopron - Apartmant bérelt a József Attila Gyermekvédelmi Központ Észak-Olaszországban, hogy ott nyaralhassanak az intézet lakói. A gyerekek hatos csoportokban utaztak, heti váltással.
Balaton helyett ezúttal az Adriai-tenger partján vakációzhattak a József Attila Gyermekvédelmi Központ fiataljai. Az intézmény vezetősége egy észak-olaszországi városkában apartmant bérelt számukra, ahová csoportokban utaztak le a gyerekek.

– Egy Caorle melletti kisvárosban foglaltuk le az apartmant kilenc hétre – mondta el a Kisalföld érdeklődésére Nagy Tamás, az intézmény igazgatója. – Az utazást a tavaly vásárolt kilenc személyes kisbusszal bonyolítottuk le, és sokat köszönhetünk a Sopron Taxi munkatársainak, akik hetente egyszer teljesen ingyenesen fuvarozták a turnusokat.

A nyaralás pénzügyi fedezetét a gyámhivataltól sikerült beszerezni, a gyámok és a gyerekek kérésére a hivatal felszabadította a a szükséges összeget. A hatfős csoportok két nevelővel utaztak el a tengerpartra.

– Az üdülés nem szorítkozott a tengeri fürdőzésre, hiszen a Hemingway-múzeum és a Gulliverland meglátogatása, hajókirándulás és vízi vidámpark is szerepelt a programok között, sőt, néhány csoport Velencét is felkereste – tette hozzá Nagy Tamás. – Ezek a speciális nevelési igényű fiatalok nagyon élvezték az üdülést, és úgy tűnik, a jó kapcsolat tovább erősödött a nevelők és a gyerekek között.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erdélyben turnézik Sopron Város Fúvószenekara

Sopron– Erdélybe, a Sepsiszentgyörgy melletti Rétyre utazik ma a fúvószenekar – mondta… Tovább olvasom