Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 32°C Még több cikk.

Október 23: Őszinte mondatok a megyei ünnepségen

Fertőszentmiklós - Húsz húszéves fiatal állt díszőrséget október 23-án délelőtt a fertőszentmiklósi Forradalmak terén, ahol a megyei közgyűlés elnöke, Szakács Imre, továbbá dr. Németh Éva, a regionális közigazgatási hivatal vezetője és Horváth Tibor helyi polgármester együtt helyezte el az emlékezés koszorúját '56 hőseinek tiszteletére. Mellettük az állami és önkormányzati hivatalok vezetői, rendvédelmi és civil szervezetek képviselői koszorúztak, többek között a Történelmi Igazságtétel Bizottság Megyei Szervezete, az 1944-45-ben volt Magyar Katonák Megyei Egyesülete, a Likócsi laktanya XII. Arrabona Légvédelmi Katonaezred, illetve a Pozsony Megyei Önkormányzati Kerület részéről is.


A művelődési házban folytatódó kultúrműsorral egybekötött emlékünnepségen Horváth Tibor polgármester őszinte szavakkal - és a kisemberek szemszögéből - összegezte a húsz éve kikiáltott köztársaság óta eltelt időszakot. A végén optimista hangon mondta: "Bízzunk a változásban, a kőkorszaknak sem azért lett vége, mert elfogyott a kő".

Fotók: Magasi Dávid


Az ünnepség szónoka ifj. Sarkady Sándor, a NYME könyvtár főigazgatója lelkesen beszélt az 1956-os megyei eseményekről, a soproni, a győri, a csornai, a kapuvári és a mosonmagyaróvári történésekről. Méltatta azokat a hősöket, akik visszaadták a forradalom napjaiban városok és falvak, egy országrész hitét.

Olvasóink írták

  • 1. kivagyokén 2009. október 23. 19:22
    „Őszinte mondatok?! Egy ünnepen, politikusok részvételével?! Olyat én még nem láttam. Honnan tudod, hogy egy politikus hazudik? Mozog a szája”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közel 370 milliós iskolafejlesztés

Közel 370 millió forintos komplex intézményfejlesztési projekt nyitórendezvényét tartották csütörtökön délután Fertőszentmiklóson. Tovább olvasom