Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Nyugdíjasegyetem Sopronban: kullogunk megújuló energiában

Igen tanulságos – és vastapsos sikert elért – előadás zajlott le a Soproni Nyugdíjasegyetem keddi eseményén.

Dr. Jánoska Ferenc, az NYME egyetemi docense a szélerőművekről s a széltornyok hazai elterjedésének gátló tényezőiről szólt népes hallgatóságának. A program elején dr. Náhlik András rektorhelyettes üdvözölte a résztvevőket, majd Kozák Józsefné és Tanácsné Bősze Ágnes nyugdíjas-egyetemisták – a kvízjáték nyertesei – átvehették jutalmukat, a Kisalföld-könyveket.

Dr. Jánoska Ferenc
Dr. Jánoska Ferenc


– Az első szélkereket 1888-ban az ohiói Clevelandben állították üzembe. Tizenhét méter átmérőjű volt. Azóta óriási fejlődésen ment keresztül az iparág, napjainkban vannak már 114 méter magas és 124 méteres átmérőjű szélerőművek is – kezdte dr. Jánoska Ferenc.

Hazánkban 2011 óta egyetlen új széltorony sem állhatott üzembe – hallhatták a nyugdíjas-egyetemisták. Fotók: Magasi
Hazánkban 2011 óta egyetlen új széltorony sem állhatott üzembe – hallhatták a nyugdíjas-egyetemisták. Fotók: Magasi


– Hazánk ugyanakkor hátul kullog a szélerőművek által termelt elektromos energiarészesedés tekintetében. Dániában és Németországban ez az arány 27, illetve 11, hazánkban két százalék.

Egy-egy torony létesítése egymilliárd forintba kerül, de a meglévő szándék nem elég: a hazai természetvédelem és civil szervezetek gyakran szinte mondvacsinált okokra hivatkozva akadályozzák meg a telepítéseket. (Az előadásról részletesebben a szombati Szieszta mellékletben olvashatnak.)

„A tudatformálás is szükséges ahhoz, hogy ilyen téren felzárkózhassunk a nyugat-európai szinthez" – szűrte le a tanulságokat Márk István nyugdíjas-egyetemi hallgató. Járóka Jenőné sajnálatosnak tartja, hogy ilyen sok falba ütközik idehaza a szélenergia nagyobb mértékű hasznosítása.

„A lányom Brüsszelben lakik, amikor meglátogatjuk, külföldön rengeteg széltornyot látni. Itt is nagy szükség lenne rá."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áder Vancouverbe emigrált soproni erdészekkel találkozott - fotók

Az államfő az egykori soproni diákok közül nyolccal együtt ebédelt és még többen vettek részt… Tovább olvasom