Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Nyugati vállalkozók vásárolják fel a határ menti ingatlanokat

A legnagyobb mértékű keresletnövekedést Soprontól a Kőszegi-hegységig, illetve Szombathelytől a hármas határig tapasztalták.

Az egész Európában folyamatosan emelkedő zöldség- és gyümölcsárak egyre több nyugat-európai − elsősorban osztrák és német − vállalkozó fantáziáját is megmozgatják. Az elmúlt hónapokban közülük sokan döntöttek úgy, hogy Nyugat-Magyarországon vásárolnak "birtokot", s ott az esetek többségében hazai munkaerő bevonásával vágnak neki a gazdálkodásnak - írja a napi.hu.

Miután földet nem tudnak venni, és általában akkora területre nincs is szükség, a legnépszerűbbek a határ közeli, olcsó, belterületi romos házak, nemritkán több ezer négyzetméteres kerttel. Ide gyümölcsfákat telepítenek, de készülnek fóliasátrak, sőt fűthető üvegházak is. Az új tulajdonosok között sok az odahaza is termeléssel foglalkozó gazda, de arra is van példa, hogy kereskedők vágnak bele a gazdálkodásba.

A térség ingatlanközvetítői szerint a szóban forgó ingatlanok iránt a kereslet az év eddig eltelt részében mintegy 30-35 százalékkal nőtt. Ez − különösen a frekventált területeken − megállította a korábbi időszakra jellemző árcsökkenést, sőt néhol már emelkedés is tapasztalható.

Maróthy Sándor, a Maróthy és Társai Ingatlanközvetítő Iroda tulajdonosa lapunknak nyilatkozva elmondta, a legnagyobb mértékű keresletnövekedést Soprontól a Kőszegi-hegységig, illetve Szombathelytől a hármas határig tapasztalták. A vevők a határtól nagyjából 15-20 kilométer távolságig, kizárólag kis falvakban, 8-10 millió forint körül megvásárolható, nagy kerettel rendelkező ingatlanokat keresik. Sok vásárló figyelembe veszi a talaj adottságait, a terület fekvését, fagyveszélyességét.

A teljes írás>>

Olvasóink írták

  • 10. Nagy_Imre_Vancouver 2011. szeptember 23. 00:52
    „Miert van szukseg a modern technologiara? Azert hogy gyorsabban, olcsobban lehessen termelni.
    Nekunk magyaroknak nem erdemes beszallni a high tech versenybe ezekkel mi nem tudunk versenyezni:

    Csaladi buzafold Kanadaban:
    http://airphotona.com/image.asp?imageid=4658&catnum=0&keyword=&country=&state=&pagenum=180
    Uveghazak Spanyolorszagban:
    http://www.dzineblog360.com/wp-content/uploads/2011/05/Greenhouses-in-San-Augustin-near-Almer%C3%ADa-Andalusia-Spain.jpg

    Nalunk a domping termeles terjesen kiszoritotta a haztaji termeloket. Van u.n. "Farmer´s Market" ez lenne a piac de mar inkabb kezmuves cuccokat arulnak es nem zoldseget.
    Ez meg hal´ Isten nem jutott el Europaba de el fog ha lassan is de mar dolgoznak rajta.
    A hagyomanyos modon termelt zoldsegnek, gyumolcsoknek szep jovot josolok.”
  • 9. Ovinkor 2011. szeptember 22. 22:45
    „7. Nagy_Imre_Vancouver 2011.09.21. 20:13
    Modern technológia és génkezelt paradicsom:
    - A génkezelés eredményeit kritikusan meg kell vizsgálni.
    - Amikor modern biogazdálkodást folytató, hatalmas fóliasátrakban számítógépes vezérléssel engedik ki a megfelelő időpontban a fürkészdarazsakat, az nem modern technológia?”
  • 8. Ovinkor 2011. szeptember 22. 16:38
    „7. Nagy_Imre_Vancouver 2011.09.21. 20:13
    A minőségi élelmiszer igényli talán a legösszetettebb és legszigorúbb technológiát.”
  • 7. Nagy_Imre_Vancouver 2011. szeptember 21. 20:13
    „6. Ovinkor 2011.09.21. 10:18

    Rosszul fejeztem ki magam. A foldmoratoriummal tisztaban vagyok. A foldon a hazhoz tartozo telket ertettem. A telket a kulfodiek azert veszik mert az euro ertektelenedik. A telek (fold) ertekallo befektetes a penz manapsag nem.
    A termofolddel kapcsolatban: A moratorium lejartaval a termofold megdragabb lesz tehat a magyar termelok meg kevesbe fognak foldhoz jutni.
    A magyar spekulansokat kulfoldi spekulansok fogjak felvaltani es nem termelok. Mi a garancia arra hogy a kulfoldi befektetok termelni is fognak a foldon?
    Erdekes hogy irja a modern technologia hianyat a magyar mezogazdasagban.
    Mi itt eppen ebbe a modern technologiaba doglunk bele. A genkezelt paradicsom gyogyoru de mar nem vette senki. Erre szagot csinaltak a paradicsomnak mar csak az izzel van meg baj.
    Az EU amerikai nyomasra szep csendben kezdi feloldani GM tilalmat. Ahogy az eletszinvonal romlik olcsobb kajara lesz szukseg Europaban is.
    De mindig lesz egy olyan reteg aki a minosegi kajat meg fogja tudni fizetni.
    Magyarorszagnak nem arral hanem minoseggel kellene versenyezni az europai piacon. A magyar mezogazdasagi termekeknek nemetorszagban jo hiruk van a fa ekevel szantasos "image" meg kapora johet.”
  • 6. Ovinkor 2011. szeptember 21. 10:18
    „5. Nagy_Imre_Vancouver 2011.09.21. 01:49
    Földet amúgy sem vehetnek, csak ház körüli telket.

    Ha földet is vehetnének, a mostani földtulajdonosok kezében lévő földek értéke nőne, így a magyarországi nagygazdák nem jutnának hozzá bagóért. Én úgy látom, hogy Sopron környékén elég sokan várnak az osztrákokra, de néhányan nemzetieskedő jelszavakkal ezt késleltetik, fel akarják vásárolni a földeket bagóért, s ők akarják eladni az osztrákoknak.

    A magyar termőföld min. 1/3-a parlagon hever, ha elmúlik a földmoratórium, ennek töredéke kerülhet külföldi kézbe, s inkább csak a nyugati határ mellett, ahol közel vannak a felvevőpiacok. Szerencsés helyzetben vagyunk, hogy itt élünk.”
  • 5. Nagy_Imre_Vancouver 2011. szeptember 21. 01:49
    „Azt azert azt ne mondja nekem senki hogy egy nemet gazdalkodo attelepul Magyarorszagra hogy itt termeljen.
    Az osztrak meg rendben van mert 10-20 perc alatt tud ingazni a telkei kozott de a nemeteket es valoszinu az osztrakokat sem a gazdalkodasi laz hajtja.
    Arrol van szo hogy a nyugati ember kezd nem bizni a penz ertekeben es foldet vesz. Ezt hazajaban a magas arak miatt mar nem tudja megtenni. Lakasba sem erdemes fekteteni marad a fold amihez magyarorszagon olcson hozzatudnak jutni.
    A vallalkozo manapsag szimpatikusabb szo mint a befekteto. Valtozik a vilag...”
  • 4. bali00004 2011. szeptember 21. 01:34
    „3. már azt hittem, hogy csalódók benned:-) hát nem.”
  • 3. Ovinkor 2011. szeptember 20. 22:41
    „Megvesznek egy-két omladozó házat? Rendbe raknak, felújítanak házakat és kerteket? Gyümölcsöt és zöldséget termelnek modernebb technológiával? Munkát adnak néhány reménytelen helyzetben lévő embernek? Feltámasztanak néhány halálra ítélt falut? Modernebb és nyitottabb szemléletet hoznak? Itt költik el a jövedelmüket, itt fektetnek be az otthon összegürizett pénzükből? A szomszédokra átragad néhány német/angol/francia/olasz, ne adj isten ivrit szó? Elszívják a cselédeket a magyar rabszolgatartók elől? A gyerekeik megtöltik az üres iskolákat, s három generáció múlva már csak magyarul beszélnek? A magyaroktól eltérően az utolsó fillérig befizetik az adót?

    Ez valóban tűrhetetlen, szembe megy szép, nemes hagyományainkkal!”
  • 2. c77 2011. szeptember 20. 17:53
    „1
    Sajnos ez igy igaz!”
  • 1. bali00004 2011. szeptember 20. 12:07
    „ELADÓ! Magyarország is:-( Hegykőn van ingatlan befektető, aki salom. köszönéssel köszön a honlapján. és majd a sok gyütt-ment állampolgárságot kap, és már meg is vették az országot. ez a XXI. századi "honfoglalás".”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sopronban tartják az Európai Készházgyártók Szövetségének közgyűlését

Sopronban tartják keddtől csütörtökig az Európai Készházgyártók Szövetségének közgyűlését, a… Tovább olvasom