Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Nyolc év fegyház szexuális zaklatás miatt

Szexuálisan zaklatta nevelt lányát egy soproni férfi, de lebukott: lakossági bejelentésre elkapták és fény derült az évek óta tartó bűncselekményre. Az ügy a bíróságra került.

Mint kiderült, a gyermek kilencéves volt, amikor a biztonsági őr végzettségű nevelőapa először kezdte szexuálisan molesztálni. A lány még nem töltötte be a tizenkettedik életévét, amikor megtörtént az első aktus.

Éveken át tartott ez a testi-lelki terror: a nevelőapa azzal zsarolta a gyereket, hogy nem kap zsebpénzt és nem mehet el a barátaival sehová. A család amúgy is rendezetlen állapotaira jellemző, hogy a nevelőapa idővel albérletbe ment a lánnyal. A családgondozói hálózat végül lépett az ügyben.

A Soproni Járásbíróság bírója példásan szigorú ítélettel, nyolc év fegyházbüntetéssel sújtotta a férfit, aki „csak" azokat a tetteket ismerte el, amelyeket már a gyerek 14 éves kora után követett el a lánnyal, a korábbiakat tagadta.

Ezért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. Ugyanakkor a bíróság a kiszabott büntetés nagyságára tekintettel s arra, hogy az illető nem rendelkezik hivatalosan bejelentett lakcímmel, sem munkahellyel, fegyházba küldte a vádlottat, aki így sopronkőhidai zárkában várhatja ügye másodfokú tárgyalását.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új menetrend: 5 perccel rövidebb menetidő Sopron-Szombathely között

A GYSEV négy, új Flirt kocsijának köszönhetően öt perccel rövidebb lesz a menetidő… Tovább olvasom