Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Nyitott, de ellenőrzött határ

A soproni, a fertőrákosi és a Fertő tavi határátkelőn évente 7,5–8 millió utas fordul meg – tájékoztatott Régi Zoltán százados, a Bécsi úti kilépő parancsnoka, akit arra kértünk, összegezze a nyári idegenforgalmi szezon tapasztalatait.

– Az augusztus végi adataink arra engednek következtetni, hogy ebben az évben is közel nyolcmilliónyian fordulnak meg az említett átkelőkön – mondta a százados. – Csak érdekességként jegyzem meg, a nyolcvanas években előfordult, hogy kilencmillió ember választotta a Bécsi úti határt. Természetesen napjainkban is itt koncentrálódik a forgalom. A fertőrákosi kilépő, amely áprilistól novemberig tart nyitva a gyalogos és a kerékpáros turisták előtt, illetve a Fertő tavi vízi átkelő – az időjárástól is függően – 3-500 ezres forgalmat bonyolít le.

– A nyári hónapok jelentik a legnagyobb terhelést munkatársainknak – folytatta Régi Zoltán százados. – Júniustól augusztus végéig hárommillió utast regisztráltunk. A napi forgalomban biztosan számíthatunk 15 ezer átlépőre. Egy részük Ausztriából érkezik Sopronba, hogy igénybe vegyék a város szolgáltatásait, a másik részük pedig magyar vendégmunkás. Ez a tény adja a forgalom ritmusát is, vagyis a reggeli és a késő délutáni órákban – ha lehet – nem érdemes útra kelni. Tény, hogy a legtöbb átlépő magyar és osztrák, de a világ minden tájáról köszönthettünk már érkező, vagy távozó vendéget. Munkatársaink 135 ország útlevelével ismerkedhettek meg az elmúlt hónapokban.
– Sajnos nem csökken a jogellenes cselekményért feltartóztatott kilépni szándékozók száma sem – folytatta Régi Zoltán. – Tavaly 257-en, az idén pedig már 267-en próbálkoztak hamis vagy lopott útlevéllel Ausztriába jutni. Kedvelt módszerük a fényképcsere. Elsősorban azoknak az országoknak az állampolgárai próbálkoznak, amelyek vízumkötelesek az unió államaiban.
Régi Zoltántól megtudtuk, a személyforgalmon túl nem elhanyagolható a kamionforgalom sem. Míg az elmúlt évben összesen háromszázezer tehergépkocsit regisztráltak, addig az idén már több mint kétszázezret.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elvarrják a Globex-szálakat

Sopron közgyűlése igent mondott csütörtöki zárt ajtók mögött folytatott tárgyalásán a Domb Rt.… Tovább olvasom