Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Növelik Széchenyi falujának turisztikai vonzerejét

Nagycenken fejlesztik a Széchenyi Múzeumvasutat, felújítják a Szent István plébániatemplomot és rendezik a mauzóleum környékét, ahol az országépítő államférfi nyugszik.

Széchenyi István falujának turisztikai vonzerejét növelik több mint 233,5 millió forintos beruházással, ennek során egyebek között fejlesztik a nagycenki Széchenyi Múzeumvasutat, felújítják a " legnagyobb magyar" útmutatásai alapján tervezett Szent István plébániatemplomot és rendezik a mauzóleum környékét, ahol az országépítő államférfi nyugszik.

Az átfogó fejlesztés megvalósítására alakult konzorcium 185 millió forintot nyert el a Nyugat- dunántúli Operatív Program pályázatán - ismertette a szombaton Nagycenken tartott sajtótájékoztatón Ivánkovics Ottó polgármester. A beruházás során elvégzik a Szent István plébániatemplom külső felújítását. A háromhajós neoromán stílusú templomot Széchenyi István útmutatásai szerint Ybl Miklós tervezte. A plébánia udvarán gyerekeknek kalandparkot alakítanak ki olyan játékokkal,- egyebek között Lánchíd alakú csúszdával,- amelyek a Lánchíd építőjének, a Magyar Tudományos Akadémia megalapítójának emlékét idézik.

Itt a Tavasz: pöfög a gőzös Nagycenken. Fotó: Har.


A Széchenyi Múzeumvasút és a jármű skanzen fejlesztését az üzemeltető Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút hajtja végre. Felújítják a skanzenben kiállított mozdonyokat és járműveket, rendbe teszik a megsüllyedt vasúti pályát és napkollektorokkal oldják meg az állomásokon lévő szolgálati helyek energiaellátását. A keskeny nyomtávú vasút a felszámolt gazdasági vasutaknak állít emléket, a skanzen a megszűnt hazai kisvonatok járműveit őrzi.

A Fertőboz és a nagycenki Széchenyi kastély között közlekedő kisvasutat az idei tavaszi idényben először szombaton indították . A múzeumvasút épületének átalakítását és bővítését ó, vendéglátó hellyé alakítását a Cenki Gastro Team Kft. tűzte ki céljául a projekt keretében. A helyi önkormányzat pedig többnyelvű táblarendszert helyez el a községben a hazai és a külföldi vendégek könnyebb tájékozódása érdekében. A konzorcium a teljes fejlesztést jövő év februárjában fejezi be a tervek szerint.

Olvasóink írták

  • 1. orion1 2011. április 02. 22:04
    „Láttam a kisvasút környékét a napokban. Kivágták mindkét erdőt, amiket a kisvasút érintett, de nem baj, a tuskók is szépek. Üzenném a kisvasutasoknak, hogy valamit kint felejtettek, és nagyon könnyen ellophatják!
    Kár hogy pályahosszabbításra már nem futotta a pénzből :(”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiderült: A miniszterelnök Sopronban beintett az ellene tüntetőknek

Hogy kultúrkampf lenne Magyarországon? Elég szétnézni a hazai színházigazgatók között, elég számba… Tovább olvasom