Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 13°C | 27°C Még több cikk.

Nők, eladható áruként

Becslések szerint az Európában zajló emberkereskedelem „nyeresége” felülmúlja a drogkereskedelmét; Magyarországról évente néhány ezer nő válik az emberkereskedelem áldozatává. Az osztrák Belügyminisztérium és a Nemzetközi Migrációs Központ közös programja keretében több európai országban tartanak felvilágosító kampányt az emberkereskedelemről.
A Soproni Rendészeti Szakközépiskolában tegnap rendeztek e témában fórumot. Az emberkereskedelem egész Európát érintő probléma. A határokon átnyúló, s erre a területre specializálódott szervezett bűnözés haszna a feltételezések szerint még a kábítószer-kereskedelem nyereségénél is nagyobb. Az ilyen súlyos bűncselekmény elleni fellépés túlmutat a rendőrhatóságok feladatain, szélesebb körű nemzetközi összefogásra van szükség – fogalmazott az Osztrák Biztonsági Akadémia főmunkatársa, Ludwig Zwickl.

Hazánkban is egyre nő az ilyen jellegű felderített bűncselekmények száma – hangoztatta az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központja rendőr főhadnagya, Molnár Angelika. A nemzetközi egyezményekkel összhangban, az emberkereskedelem fogalmába ma már nemcsak az eladás, illetve az elcserélés, hanem a toborzás, a szállítás és az elrejtés is beletartozik. Hazánkban 1999-ben kettő, 2000-ben tizenhat, 2001-ben harmincnégy esetet sikerült felderíteni. Ez utóbbiak valamennyi sértettje nő volt, közülük heten kiskorúak. A nőkereskedelem bűncselekményét gyakorlatilag szexuális kizsákmányolás céljából követik el. Magyarország elsősorban tranzitország, de forrás- és célországként is működik. A nőkereskedelem igen változatos formáival találkozhatunk: a nyugat-európai munka csábító ígéretétől kezdve a megtévesztésen át egészen a testi-lelki terror alkalmazásáig bezáróan gondoskodnak a bűnőzök arról, hogy a – sajnos meglévő – igényeknek megfelelően, az „áru" célba érjen. Információk szólnak arról, hogy a Kelet-Európából érkező lányok igen keresettek hazánk nyugati, délnyugati régióinak panzióiban. A magyar rendőrség idén részt vesz a Mirage elnevezésű nemzetközi akcióban, amelynek során – a határőrséggel együttműködve – összehangolt, razziaszerű ellenőrzéseket tartanak a hatóságok. Az emberkereskedők háromtól nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel számolhatnak.
Tóth Györgyi, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Közhasznú Egyesület képviselője elmondta: e sajátságos rabszolga-kereskedelem megelőzése érdekében információs vonalat működtetnek, hogy a külföldi munkáért folyamodó hölgyek véletlenül se kerülhessenek emberkereskedők kezére. A probléma súlyosságát mutatja, hogy Nyugat-Európában már menhelyeket is létesítettek az emberkereskedelem karmaiból szabadult áldozatok részére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hotelban gyógyított a táltosok utóda

A táltos jött, látott (legalább 200 embert) és sikert aratott. Kovács András, az Psmagyar Táltos… Tovább olvasom