Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 12°C Még több cikk.

˝Nincs ok ünneplésre˝

A Soproni Kereskedelmi és Iparkamara idei utolsó elnökségi ülésén a 2009-es esztendőt értékelte.

Ünneplésre nincs okuk a gazdasági válság miatt, bár voltak sikereik – hangzott el. Mostantól inkább a jövőre koncentrálnak.

– Év végén mindenki összegez, így teszünk mi is, bár okunk nincs az ünneplésre – mondta el a rendezvényen Horváth Vilmos kamarai elnök. – Az idei esztendőt inkább felejtenénk, hiszen a szűkülő gazdasági lehetőségek, a válság alaposan próbára tette a vállalkozásokat. A kamaránk megpróbált segítséget nyújtani a tagoknak a legnehezebb időkben is, bebizonyosodott, hogy ilyenkor leginkább az összekapaszkodásra, az együtt gondolkodásra van szükség. A megpróbáltatások ellenére előretekintünk, bízunk a jövőben. Reményeink szerint a 2010-es évben életbe lép az új kamarai törvény, ami több joggal ruház fel minket. Most egy kicsit rendetlenség van ugyanis a gazdaságban, fontos lenne, hogy egyfajta hatósági szerepet láthassunk el. Elengedhetetlen, hogy a gazdaság minden szereplője tagja legyen valamelyik kamarának, hogy nyomon lehessen követni a tevékenységüket az engedélyek kiadásától a mindennapi munkáig.

Legnagyobb sikerünknek azt tartom, hogy együtt maradt négyszáz fős tagságunk, szerepet kapunk az országos elnökségben is.

Rendezvényeinket sikerült megtartani ebben az évben is, szerveztünk tréningeket, fórumokat, sőt, sikeres fellépésünknek köszönhetően néhány számunkra hátrányos törvénytervezetet is sikerült meghiúsítani.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos baleset a körforgalomnál

Halálos baleset történt csütörtök este Sopronban a Híd utca, Balfi utcai körforgalomnál. Életét… Tovább olvasom