Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Nincs felelőse az Újteleki utcai kárnak

Az Újteleki utca felújítása során ázott be a pincéje, állítja a tulajdonos, aki szeretné, ha az Égáz Rt. helyrehozná a kárt.

A rekonstrukciót végző gázmű viszont nem tartja hibásnak magát.

Hónapokig gumicsizmában


Nem múltak el nyomtalanul az Újteleki utca felújítási munkálatai. Bár a felszín már kezd rendezett képet mutatni, Nagy Sándor pincéje még őrzi a rekonstrukció „emlékét". Elmondása szerint októberben sértették meg a munkások a ház oldalát, ekkor tört be a víz és árasztotta el tíz centiméter magasságban a 70 négyzetméteres pincét.
– Hónapokig csak gumicsizmában lehetett közlekedni idelent. Tizenkét vödör iszapot hordtunk ki – mondja a tulajdonos, miközben mutatja, hogy hiába szellőzteti a helyiséget, még mindig nedves iszap takarja annak téglaborítású alját. Nagy Sándor vállalkozóként ebben az – egyébként száraz – helyiségben tartotta az üzletébe szánt nyolc vadonatúj varrógépet, melyek a nedvességtől rozsdásodni kezdtek. Így csak áron alul, nagy veszteséggel tudott túladni rajtuk. A varrógépek mellett új szobagarnitúrája és üzleti könyvelése is a víz áldozata lett.

„ Nem érkezett válasz"

– Két levelet írtam már az Újteleki utcában felújítást végző gázműnek. Alkalmazottaik okozták a káromat, úgy véltem, jogosan kérem, hogy hozzák helyre a pincémet. Októberi levelemre azonban nem érkezett válasz. Egy hónappal később ismét írtam a gázműnek, erre már kiküldtek egy fotóst, aki megörökítette a látványt. Aztán egy küldöttség is szemrevételezte az eláztatott pincémet és felajánlották, hogy lebetonozzák. Én ebből nem kértem. Mondtam, hogy nem kell ide a vizes beton, inkább téglával rakják le. Ám december óta semmi sem történt – panaszolja a tulaj, aki attól tart, ügye idővel a feledés homályába merül. Nem is anyagi kártérítést kér, csupán annyit, a felelősök állítsák vissza az eredeti állapotokat.

Külső kötéseket végeztek

Ismerős volt a panasz Horváth Imre, az Égáz Rt. szombathelyi kirendeltségének vezetője számára. Emlékszik Nagy Sándor levelére és az adott válaszra is. – Megírtuk, hogy mi a munkálatok folyamán csakis külső kötéseket végeztünk. Októberben volt egy nagy felhőszakadás, akkor ázott be a panaszos pincéje. Munkatársaim megtekintették az elázott helyiséget, de semmiféle „külsérelmi nyomot" nem találtak az épület falán. Arról pedig nem tehetünk, hogy ha egy-egy nagy esőzés után a régi házak alagsorába bejut a víz. Ezt válaszlevelünkben meg is fogalmaztuk – összegezte az Égáz Rt. álláspontját a kirendeltségvezető.
A munkatársai – pince lebetonozására irányuló – ígéretéről nem tudott Horváth Imre, sőt felelőtlennek is tartana egy ilyen kijelentést, mivel részükről nem állapítható meg károkozás, tehát azt nem is kell jóvátenniük.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csalás halláskészülékekkel?

Akár a 100 millió forintot is elérheti az a hallókészülék-csalási ügy, amelyben nyomoz a megyei rendőr-főkapitányság. Információink szerint egy Sopronban működő vállalkozó jogosulatlanul használta fel a magyar betegek (és nem betegek) taj-számát, illetve személyes adatait. Tovább olvasom