Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Nevetünk a boldogtalan házastársakon

Huszonöt évnyi házasság kulisszatitkaiba nyerhettünk bepillantást Dürrenmatt Play Strindberg című tragikomédiájának kisszínházi premierjében, Csiszár Imre rendezésében.

˝Tulajdonképpen miért gyűlölitek egymást?˝ ˝Sejtelmem sincs.˝ ˝Valami oka csak van?˝ ˝Házasok vagyunk.˝És ekkor a nézők között ülő, egymást még szerető házaspárok megnyugodhatnak, velük ilyesmi nem fordulhat elő, mint Dürrenmatt Play Strindberg című darabjában...

August Strindberg (1849–1912) svéd író apja elszegényedett nemes hajóstiszt volt, ő pedig néptanítóként, távírászként is dolgozott, mielőtt színinövendék lett s írni kezdett. Ami a női nemet illeti, Strindberg úgy fogalmazott: ˝Csak elméletben vagyok nőgyűlölő.˝ Háromszor is nősült, mégis, utolsó éveit magányosan töltötte. Feleségül vette a nem túl tehetséges színésznőnek tartott Siri von Essent, később Frida Uhl újságírót és a XX. század elején Harriet Bosse norvég színésznőt is, aki viszont szép sikereket aratott Strindberg-darabokban. A svéd íróról tudjuk, mindannyiszor beleszeretett az eszményképbe, amit a nőről kialakított, de miután összeházasodtak, a valóság óhatatlanul is felülírta az ideálokat.

Pásztor Erzsi, Bregyán Péter és Koncz Gábor az előadáson. Fotó: Magasi
Pásztor Erzsi, Bregyán Péter és Koncz Gábor az előadáson. Fotó: Magasi

Friedrich Dürrenmatt (1921– 1990) negyven évvel ezelőtt írt, Play Strindberg című karikírozó, szellemes párbeszédekben, helyzet- és jellemkomikumban bővelkedő műve mi mással is foglalkozhatna hát, mint a házasság groteszk tükrével. A tragikomédia számos eleme utal Strindbergre, családjára: tiszti egyenruhában feszít Koncz Gábor, aki felemlegeti felesége, az egykori színésznő (Pásztor Erzsi) tehetségtelenségét, s még a távirdai berendezés is megjelenik a színpadon. Ám a leglényegesebb vonulata a darabnak a házasság problematikája; az idővel felgyülemlő gyűlölet a másik iránt, a ˝legyőzés˝ kényszere, furcsa háromszögek történetével megspékelve.

Koncz Gábor, Pásztor Erzsi és Bregyán Péter karaktermegformálását a hálás közönség hosszú-hosszú vastapssal köszönte meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új utat kaptak

A soproni önkormányzat és a Tanulmányi Erdőgazdaság összefogásával több mint 50 millió forintból… Tovább olvasom