Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 2°C Még több cikk.

Népszerű a Start-kártya Sopronban

Sopronban is népszerű a kormány pályakezdők elhelyezkedését ösztönző Start-kártya-programja.
Sopronban is népszerű a kormány pályakezdők elhelyezkedését ösztönző Start-kártya-programja. A tanév befejezését követően további érdeklődésre számítanak.

– Sopronban és környékén 240 darab úgynevezett Start-kártyát igényeltek eddig a kezdő munkavállalók – tudtuk meg dr. Horváth Szabolcstól, az APEH megyei igazgatóságának tájékoztatási vezetőjétől. – A három hónapja indult kezdeményezés a fővárosban és Pest megyében a legsikeresebb, de megyénkben is szép számmal vették igénybe az elhelyezkedést könnyítő kártyát. Győr-Moson-Sopron megyéből összesen 750 kérelem érkezett, országosan pedig eddig 9500-at igényeltek.
Dr. Horváth Szabolcs elmondta még: – A munkaadók és a munkavállalók közül is sokan keresik fel ügyfélszolgálatainkat a Start-kártyával kapcsolatban.

Tóth Tiborné, a Konzulens '97 könyvelőiroda vezetője szerint a Start-kártya megfelelő ösztönzés a munkaadók számára, hogy pályakezdő fiatalokat vegyenek fel. Egyelőre kevesen ismerik a lehetőséget, de ez a helyzet valószínűleg javulni fog. A tanév befejeztével pedig biztosan megélénkül az érdeklődés.

A járulékkedvezményre jogosító, az adókártyához hasonló azonosítót a pályakezdő fiatalok válthatják ki. A kártyát akkor érdemes igényelni, ha már találtak munkahelyet, az ugyanis a kiváltástól számított két évig érvényes, figyelembe véve azt is, hogy az igénybevevőnek 25, illetve felsőfokú végzettség esetén 30 év alattinak kell lennie. A törvény szerint ugyanis ők számítanak pályakezdőnek. A Start-kártya érvényességi ideje alatt a fiatal több munkaadónál is dolgozhat, azaz több cég is érvényesítheti a járulékkedvezményt.

A munkáltatónak nem kell kifizetnie a tételes egészségügyi hozzájárulást, a 29 százalékos társadalombiztosítási és a 3 százalékos munkaadói járulékot. Ehelyett az első évben a bruttó munkabér 15 százalékát, a második évben 25 százalékát fizeti járulékként. A kedvezményt a minimálbér másfélszereséig, felsőfokú végzettségűeknél annak kétszereséig érvényesítheti a foglalkoztató.
A látszólagos siker ellenére a fiatal munkavállalók vegyes érzelmekkel fogadták a kezdeményezést.

– A munkaadónak jó a Start-kártya, nekem viszont nem sok hasznom származik belőle – mondta el a Kisalföldnek egy soproni fiatal diplomás. – Az igaz, hogy adott esetben könnyebben találok munkát, de forintosított hasznom nincs belőle. Szerintem a fiatal munkavállalókat másképp is kéne segíteni, például megkönnyíteni a diákhitel visszafizetését.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétfőtől fizetős lesz a mélygarázs

Jelenleg majdnem telt házzal üzemel a soproni Hátulsó utcai mélygarázs. Igaz, ez elmúlt hónapokban ingyenesen használhatták az autósok. Ez a lehetőség szűnik meg hétfőtől, ekkortól ugyanis fizetős lesz. A bérletek árusítása pedig szintén ezen a napon (január 16.) kezdődik meg.
– Február végéig mérjük fel, mekkora lesz a kihasználtsága a mélygarázsnak-mondta Kelemen Imre. Tovább olvasom