Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Németh Imre: az MSZP a cserbenhagyott károsultak mellett áll

Sorba dőlnek vissza a brókerkormányra a saját hazugságai a Quaestor-botrányban - húzta alá Németh Imre, az MSZP soproni elnökségének tagja.

Először is kiderült, hogy Orbán Viktor miniszterelnök előre tudta, hogy a Quaestor csődbe fog menni, de erről nem szólt az embereknek. Csak a kormány pénzét menekítette. A kisbefektetők pénzét hagyta elúszni - mondta Németh Imre, az MSZP soproni elnökségének tagja, a szerdai sajtótájékoztatóján.

Néhány napja kiderült, hogy a brókerkormány minisztériumai eltőzsdézték a közvagyont. A Földművelésügyi tárca kasszájából 410 millió forint hiányzik, a külügyi tárca pedig a Quaestorban tartott állampapírok több százmilliós kamatát nem kapta meg. A külügy emiatt feljelentést is tett, ami felér egy hűtlen kezelést beismerő vallomással.

Minden, Fidesz által megkárosított embert várnak április 11-én (szombaton) 17.00 órakor Budapesten a Batthyány-örökmécsesnél.


Legutóbb Lázár János magyarázkodott, amikor azt mondta: a kormány azt javasolja a BEVÁ-nak, hogy 6 millió forintig 100 százalékban kártalanítsanak mindenkit.

Ebből is látszik, hogy a válságoktól meggyengült Fidesz képtelen képviselni az embereket.

A kormánynak nem javaslatokat kellene tennie, hanem határozottan intézkedni az emberek kártalanításáról. Törvényeket kellene hozni a teljes kártalanításról!

Erre azonban a meggyengült fideszes brókerkormány már képtelen.


Az MSZP nem hagyja magukra az elárult és cserbenhagyott károsultakat.

Két héttel ezelőtt létrehoztunk egy országos érdekképviseleti fórumot a Quaestor-károsultakért. Több ezren keresték fel irodáinkat, hogy kitölthessék a büntető feljelentéshez szükséges nyomtatványt, illetve igénybe vegyék az MSZP által nyújtott ingyenes jogi tanácsadást.

Az MSZP mostantól még hatékonyabban segíti a Quaestorral összejátszó brókerkormány áldozatait.

Létrehoztunk egy honlapot, amelynek segítségével a károsultak fellépése még hatékonyabb lehet.

A brokerugy.hu honlap két részből áll.

Az első oldal bemutatja a fideszes Quaestor-botrány krónikáját. El lehet olvasni, miként verte át Tarsoly Csaba és a fideszes brókerkormány a gyanútlan kisbefektetőket.

A másik oldal az MSZP által kínált megoldások oldala. Ez arról szól, hogyan kaphatja vissza minden károsult a pénzét. Innét lehet letölteni azt a sablont, amellyel a károsultak büntető-feljelentést tehetnek.

Itt szerepel az az MSZP-s törvényjavaslat is, amely szerint az államnak azonnali és rendkívüli kártalanítást kell nyújtania minden károsultnak - zárta Németh Imre.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aláírást gyűjtenek az ágfalvi-somfalvi útzár ellen

Egy hete zárták le az összekötő utat reggel 5-től 8-ig, illetve 16 és 19 óra között, máris aláírásgyűjtés kezdődött a két faluban, hogy állítsák helyre az eredeti állapotot. Tovább olvasom