Kisalföld logö

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 30°C Még több cikk.

Nem tudott elnököt választani a megyei MSZP

Szavazategyenlőség miatt nem tudott elnököt választani az MSZP megyei területi elnöksége.
Szavazategyenlőség miatt eredménytelenül zárult a hétvégén a Győr-Moson-Sopron megyei tisztújítás, amelyet így harminc napon belül meg kell ismételni. Addig Beke Károly és Karcagi-Mészáros Zsolt megbízott alelnökként áll a pártszervezet élén.

Információink szerint a küldöttgyűlést Sopronban tartották meg. Az elnöki posztért induló két jelölt dr. Kovács Tamás és Széplaki Tamás közül egyikük sem kapta meg a küldöttek több, mint felének támogatását. Egyelőre emiatt elnök-helyettest sem választottak. Úgy tudjuk, az eseményen részt vett Szanyi Tibor, a párt egyik meghatározó politikusa is.

Az MSZP március 31-én tartja tisztújító kongresszusát, ahol nyolc év után lehet verseny a pártelnöki székért, miután Szanyi Tibor elindul Mesterházy Attilával szemben. A pártelnök-frakcióvezető a hétvégén tudatta, hogy összegyűjtötte a jelöltté váláshoz szükséges háromezer aláírást.

Olvasóink írták

  • 6. csabi710 2012. március 07. 09:56
    „Én meg javaslom az összes párt megszüntetését.
    Az általunk választott képviselő soha nem a mi érdekeink szerint szavaz, hanem attól függően, hogy mit mond a párt első "embere".”
  • 5. embertelen 2012. március 06. 19:43
    „3. Filtec "nem is lesz elnökök!" Ezt a nyelvtani fordulatot még Schmitt Plagi bácsi is megirigyelné!”
  • 4. Csetneky 2012. március 06. 19:26
    „Javaslom a Hunvaldot, már szabadlábon van. Kipróbált szakember.”
  • 3. Filtec 2012. március 06. 18:58
    „Remélem, nem is lesz elnökök!”
  • 2. Figyelő2012 2012. március 06. 17:50
    „1.
    Te pedig itt egy jó kis reklámot a vendéglátó helynek!”
  • 1. acsali 2012. március 06. 16:24
    „Legalább csináltak egy kis forgalmat a soproni Gyógygödör borozónak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Féltették a bilincset Sopronban, elvitték az autót

A Kisalföld napilap olvasója, Lichtl Ákos szerint szabálytalanul járt el vele szemben a Sopron… Tovább olvasom