Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Nem történt hűtlen kezelés a fertődi önkormányzatnál

Az ÁSZ feljelentése nyomán, a fertődi önkormányzat egyik ingatlanszerződése miatt ismeretlen tettes ellen indult nyomozás. Az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.

Mint arról portálunkon beszámoltunk, még 2010-ben az Állami Számvevőszék átfogóan vizsgálta a fertődi önkormányzat működését. Ennek végén azt vélelmezték, hogy az egyik adás-vételi- és a hozzá kapcsoló hitelszerződés gyanús lehet.

Két erdős-fás ingatlan megvásárlását határozták el, kölcsönt kértek

A fertődi képviselő-testület még évekkel ezelőtt úgy határozott, hogy a város megvásárol kettő darab erdős-fás ingatlant, s itt egy szélerőmű parkot hoz létre. A városnak viszont nem volt pénze, így egy magánembertől kértek kölcsönt. A szerződésbe beírták: amennyiben nem tudnak fizetni, akkor a tulajdoni jog átszáll a kölcsönt biztosítóra. Elérkezett a fizetés időpontja, pénz továbbra sem volt, viszont a város az ingatlanhoz is ragaszkodott.

Ekkor - 2007. februárban - jött egy újabb megoldási lehetőség: egy másik embertől kértek 7,7 millió forint kölcsönt. Ezzel az előző hitelezőt kifizették, és időt nyertek. Az új szerződésbe is belefoglalták: amennyiben nem fizetnek, az erdős-fás rész a magánszemélyé lesz. Egy fontos kikötés viszont kimaradt, mégpedig az, hogy ez utóbbi eshetőségkor a tartozás érvényét veszti.

A magánszemély, a hitelen túl, a városnak adott még 1,8 millió forint szabad felhasználású infrastrukturális támogatást. Ezt a pénz az úthálózat javítására lehetett fordítani. Tegyük hozzá, az ügyvéd által készített hiányos szerződés kiegészítéseként a kölcsönt adó már 2008-ban írásban nyilatkozott, hogy követelése az önkormányzattal szemben nincs. A rendőrségi, ügyészségi iratok között ez a dokumentum is megtalálható.

Vagyoni hátrány nem érte a várost. Sőt, inkább jobban járt

Telt közben az idő, közeledett a visszafizetés határideje. Ekkor a hitelező ismét jelentkezett, kérte, hogy biztosítsanak számára elővásárlási jogot. Az ingatlan egy részéért cserébe, egy Tolna megyei Bogyiszló községben levő - korábban az általa 300 ezer forintért vásárolt - külterületi ingatlant ajánlott fel. (Itt volt egy kis félreértés, mert a testület a megyénkbeli Bogyoszlóra gondolt). A nyomozás során megállapították, hogy valóban van értékkülönbözet a két ingatlan között, de összességében vagyoni hátrány nem érte a várost. Sőt, inkább jobban járt.

Az ÁSZ panasszal élt a Soproni Városi Ügyészségen, majd a nyomozás elrendelését követően kapuvári rendőrkapitányságon folyt az eljárás. Első körben a rendőrség bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást. Hozzátették, a szerződésből csupán tévesen maradt ki a fentebb már idézett fél mondat, azaz: nem fizetés esetén a hitelező az erdős-fás ingatlan tulajdoni jogát megkapja, és a tartozás érvényét veszti. Az ÁSZ ismét fellebbezett, s újabb nyomozás indult.

Az eljárást a soproni ügyészség a közelmúltban bűncselekmény hiányában lezárta. Igaz, azt is megjegyzik, hogy Fülöp Géza, a kisváros akkori polgármesterével szemben a hiányos, hibás csereszerződés miatt felvetődött a hivatali visszaélés gyanúja. Ám ezt nem vizsgálták, mert a nyomozás elrendelésének időpontja és a szerződés megkötése között több mint három év telt el, azaz az ügy már elévült. 


˝A kollektív döntés miatt a polgármester bűnössége, még a tényállási elemek esetleges megállapítása esetén sem lenne megállapítható˝

„A nyomozás során beszerzett adatokból megállapítható, hogy Fülöp Géza hivatali kötelezettségét megszegve kötötte meg az ingatlan csereszerződést. Annak hiányos, hibás volta miatt nem okozott vagyoni hátrányt az önkormányzatnak. A nyomozás során azt is megállapították, hogy a csereszerződés kivételével az ingatlanokkal kapcsolatos döntéseket minden esetben a képviselőtestület hozta felhatalmazva ezzel a polgármestert a kölcsönszerződések megkötésére. Ennek megfelelően a kollektív döntés miatt a polgármester bűnössége, még a tényállási elemek esetleges megállapítása esetén sem lenne megállapítható" – olvasható az ügyészi határozatban.

- Polgármesterként mindig az önkormányzat érdekeit figyelembe véve, a képviselő-testület döntéseinek megfelelően jártam el. Ha hibáztam, akkor legjobb tudásom szerint azt igyekeztem kijavítani. Nyugodt lelkiismerettel élek és dolgozom – nyilatkozta megkeresésünkre Fülöp Géza, Fertőd akkori polgármestere.

Olvasóink írták

  • 2. sompedro 2011. november 17. 18:59
    „horvathemese .
    Kedves Emese !

    Remélem nem arra gondoltál , hogy e három ficsúr (bozszi, misi, fleti) hatalomvágyból tette , hogy akár más tisztességes közszereplők börtönbe juttatása árán is elérje célját ? Emeseeeee ! Őket csupán a mérhetetlen igazság utáni vágy vezérelte. Állampolgári kötelezettségüket teljesítették. !( ? ) Ők mindíg őszinték, nyiltak, a nyilvánosság elkötelezettjei .(lásd:" név és cím a szerkesztőségben", zártülés sporttámogatás ügyben, nyilt pályázat zártkörű eredményhirdetése, ÁSZ ellenőrzés ügyészségi lezárásának ismertetése zárt ülésen.) A pm. kérésére !? Na látod Emese. Emese, Emese... Vigyázz, mert az őszinteséget ők nem díjazzák!”
  • 1. lakoss1 2011. november 17. 11:10
    „Persze,hogy nemtörtént hűtlen kezelés.Ezt csak az irinkov szerette volna,mert megsértődött ammiatt,hogy már megint nem választották be a képviselőtestületbe. :-PP”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elmarad a Summer Sisters soproni koncertje

Nyári Károly és a Summer Sisters koncertje technikai okok miatt elmarad. Tovább olvasom