Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Nem lett a városé az Árpád utcai ingatlan

Sopron - Az önkormányzat egyelőre nem vásárolta meg – 160 millió forintért – azt az Árpád utcai ingatlant, melyben jelenleg kínai üzlet működik. Korábban az volt a terv, hogy a mentőállomás és a tűzoltólaktanya telkével nyitják össze.
A legutóbbi közgyűlés zárt ülésen elutasította azt a napirendet, mely szerint az Árpád utcai egykori élelmiszerbolt épületét 160 millió forintért megvásárolta volna a Takács Invest Kft.-től. Így valószínű, hogy egy darabig még nem változik semmi a belvárosi ingatlan háza táján. A terület története régre nyúlik vissza, az előző városvezetés a volt mentőállomással és a tűzoltólaktanyával – mint szomszédos ingatlanokkal – egybe szerette volna nyitni a területet, hogy ott tömbrehabilitációval értékes belvárosi lakásokat, garázsokat és üzlethelyiségeket alakítsanak ki. 2001-ben azonban módosították az ingatlanra vonatkozó szabályozási tervet, aminek köszönhetően csökkent a beépíthetősége. A Takács Invest Kft. ekkor kártalanítást kért, az ügy azóta is húzódik. Az előző városvezetés úgy próbálta rendezni a kérdést, hogy megvásárolta volna tőlük az ingatlant. Erre azonban az őszi választások eredménye miatt már nem volt lehetőség. A mostani testület viszont úgy tűnik, nem tartja jó üzletnek az ingatlanvételt.

A tömbrehabilitáció sorsa napjainkra többszörösen megkérdőjeleződött. A mentőállomás ugyan a város tulajdonába került – cserébe az állam megkapta a Kuruc körúti új mentőbázis területét –, a tűzoltólaktanya viszont műemléki védettséget kapott. Ez komoly akadálynak bizonyult, mert a beruházó, akivel a város megvalósíttatta volna az exkluzív épületegyüttest, elállt az építés szándékától.

– Mindenképpen célszerű lenne végrehajtani valamiféle ingatlanfejlesztést, hiszen értékes, de elhanyagolt területről van szó – mondta el a Kisalföldnek Kuslits Tibor főépítész. – Többfajta elképzelés is született már az Árpád utcai ingatlanokkal kapcsolatban, többek között a városi parkolókapacitás bővítése. Egyelőre azonban még kérdéses a hasznosítás mikéntje.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Be kell jelenteni a betegápolókat

Ausztria - Ausztriában a törvénytelenül foglalkoztatott külföldi gondozónőkre vonatkozó átmeneti… Tovább olvasom