Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Nem gazdagodtak meg a képviselők

Sopron - Nem gazdagodtak meg a soproni képviselők – ez is kiderült, amikor összehasonlítottuk az előző évek vagyonnyilatkozatával az idei bevallásukat. Az is tény, nem is egy milliomos ül a testületben.
A törvény értelmében minden képviselőnek nyilatkoznia kell vagyoni helyzetéről. A formanyomtatványokat Sopronban a vármegyeházán őrzik egy páncélszekrényben. Az iratok nyilvánosak, bárki kérvényezhetné betekintési igényét a Vagyonnyilatkozatokat Kezelő és Ellenőrző Bizottságnál. Hogy erre még nem is volt példa, valószínűleg annak köszönhető, hogy a Kisalföld minden évben közli az adatokat. A négy frakcióvezetőből álló bizottság társelnökei, dr. Szekeres Csaba (Civil Összefogás) és Rádonyi László (Fidesz) – a páncélszekrény két kulcsának őrei – ezúttal is átadták betekintésre a nagy fehér borítékokat.

Szekeres Csaba önkormányzati képviselőnél van a trezor egyik kulcsa.

Dr. Fodor Tamás polgármester felerészben tulajdonosa társasházi otthonának és garázsának, ezenkívül 1999-ben örökölt egy 60 négyzetméteres lakást is. Húszéves Volkswagenje mellé 2006-ban vett egy Skoda Octaviát. Értékpapírban egymilliója van.

Abdai Géza alpolgármester 118 négyzetméteres otthonának és 40 négyzetméteres garázsának felét birtokolja. Ezenkívül két üzlethelyiség (25 és 44 négyzetméteresek) tulajdonosa. Honda Accorddal jár, amit 2002-ben vásárolt. Egymilliós életbiztosítás, más szerződés alapján fennálló további egymilliós pénzkövetelés szerepel még nyilatkozatában. Az alpolgármester főállásban alkalmazott egy vállalkozónál havi 68.800 forintért, ezenkívül ingatlan-bérbeadásból havi 100 ezer forintos jövedelme van. Gazdasági érdekeltségeiről is nyilatkozott: százszázalékos tulajdonosa az Abdai ingatlanhasznosító egyéni cégnek. Ezenkívül feltüntette örökölt ingatlanjait is: Babóton házat és szántókat, Szárföldön szántót és gyepet, Osliban szántót birtokol.

Havas András alpolgármester Sopronban, szövetkezeti sorházban 91 négyzetméteres lakásának és budapesti, 60 négyzetméteres társasházi lakásának felerészben tulajdonosa. Pénzintézettel szembeni tartozása négymillió forint. Főállásban a vízmű műszaki igazgatója, ahol 590 ezer forint a havi bruttó jövedelme. Fb-tag a Duna Armatúra Kft.-ben havi 40 ezerért és kültagja a Havas és Teszárs Bt.-nek.

Dr. Simon István alpolgármester két, közel 1500 négyzetméteres belterületi ingatlan tulajdonjogát tüntette fel vagyonnyilatkozatában. A mindenkori képviselői alapdíj hathavi összegét meghaladó készpénze 45 millió forint. Az alpolgármester szünetelteti civil foglalkozását, politikusként pedig havi bruttó 480 ezer a jövedelme. Adóköteles jövedelme származik a Dr. Molnár Ágnes Tanácsadó Bt.-ből: 2006-ban 7,5 millió forint. Üzletrész-tulajdonos az Arcus Kereskedelmi Kft.-ben is, ahonnan 2007-ben 39.021.757 forint eseti osztalékot könyvelt el. Gazdasági érdekeltségei: 77,8 százalékban tulajdonosa az Arcus Kereskedelmi Kft.-nek, felerészben tulajdonosa a Regioturizmus Fejlesztő és Szolgáltató Kft.-nek és a Dr. Molnár Ágnes és Társa Bt.-nek.

Dr. ifjabb Arszin Miklós Sopronban egy 601 négyzetméteres műemlék házban bír 3/48-ad arányú tulajdonrésszel. Ezenkívül 57 négyzetméteres lakása, négy négyzetméteres kamrája és egy négyzetméteres egyéb helyisége is van. Alfa Rómeóval jár, hiteltartozása 10 millió forint. Ügyvédként havi bruttó 131 ezer forintot keres, evás jövedelme 2007-ben 7.740.614 forint volt. Gazdasági érdekeltsége van a Kiskavics 2001 Bányászati Bt.-nél, ahol kültag. Számos ingatlant tüntetett fel még a vagyonnyilatkozatában, köztük szántókat, szőlőket és bányatelkeket, valamint egy balatonedericsi nyaraló ötvenszázalékos tulajdonjogát.

Balogh Judit egy 32 négyzetméteres lakást mondhat magáénak, 1,23 milliós hiteltartozása van és havi 20 ezer forintja származik lakásbérbeadásból. A Hunyadi-iskola tanítónője, pedagógusként havi bruttó 172.800 forintot keres.

Biczi László felerészben tulajdonosa egy 119 négyzetméteres soproni lakóháznak. Seat Alteával autózik, a mindenkori képviselői alapdíj hathavi összegét meghaladó készpénze kétmillió forint. Pénzintézeti számlakövetelése egymillió forint, hiteltartozása 3 millió.

Boros László egy 3,5 szobás, 120 négyzetméteres családi háznak felerészben tulajdonosa, Skoda Fabia Sedant vezet, pénzintézeti számlakövetelése 900 ezer forint. Nyugdíjas, ezenkívül egyéb üzletviteli tanácsadóként tevékenykedik. Havi bruttó jövedelme 160.000 forint.

Dr. Horváth Béla 50 százalékban tulajdonosa 92 négyzetméteres lakásának, 18 négyzetméteres garázsának és 12 négyzetméteres kamrájának. Budapesten ugyancsak felerészben birtokol egy 51 négyzetméteres lakást gépkocsibeállóval. Sopronban 3000 négyzetméteres szőlője, Völcsejen egy hektár szántója és erdője van, amit 1993-ban örökölt. Tavaly új Skoda Fabiát vett. Életbiztosításának névértéke 2,62 millió, önkéntes nyugdíjpénztári alapban 3,8 milliója van. Takarékbetétben 7,9 millió forintot tart, ezenkívül komplett lakásberendezést és számítógépet is feltüntetett a vagyonnyilatkozatában. Hiteltartozása 4,54 millió forint. Egyetemi tanárként bruttó havi 725 ezer forintot keres, ezenkívül műszaki szakértői egyéni vállalkozóként eseti bruttó jövedelme 1.644.000 forint.

Hruby József felerészben tulajdonolja 101 négyzetméteres otthonát és 19 négyzetméteres garázsát, valamint 32 négyzetméteres lakását. Értékpapírban 1,8 milliós megtakarítása van, életbiztosítása 1,75 milliót ér, lakáskasszában 410 ezer a megtakarítása. Tőkemegtakarítási biztosítása 110.400 forintot ér. Pénzintézeti számlakövetelése 1,1 millió forint. Banki fiókigazgatóként havi bruttó 620 ezer a jövedelme.

Kalmár István felerészben birtokosa 120 négyzetméteres családi házának, egy 188 négyzetméteres belterületnek, ahol haszonélvező és egy 1067 négyzetméteres beépítetlen területnek. VW Taurant vezet, a mindenkori képviselői alapdíj hathavi összegét meghaladó készpénze pedig 1,3 millió. Pénzintézeti számlakövetelése 9 millió forint, hiteltartozása 4,7 millió. Vállalkozóként 100 ezer forint a havi jövedelme és gazdasági érdekeltsége van a ZBF 21 Kft.-ben, ahol felerészben tulajdonos és ügyvezető.

Kóczán Zoltánnak 92 négyzetméteres lakása van a 500 négyzetméteres telkén, ezenkívül egy 62 négyzetméteres budapesti lakást mondhat magáénak. Ágfalván felerészben tulajdonosa öthektáros szántójának. VW Tourannal jár, amit 2006-ban vásárolt. Okleveles építészmérnökként a Kóczán és Társa Mérnöki Irodában 125 ezer a havi jövedelme. Gazdasági érdekeltsége van a Kóczán és Társa Kft.-ben, ahol ő az ügyvezető, ezenkívül a Taeg Zrt. felügyelőbizottsági tagja.

Kocsis János 1/2 arányban tulajdonosa 1248 négyzetméteres telkén álló 181 négyzetméteres házának és egy 66 négyzetméteres lakásnak. Negyedrészét örökölte egy 149 négyzetméteres lakóháznak és tulajdonosa egy 2826 négyzetméteres szántónak is. Audija ’89-es évjáratú, életbiztosítása 13,1 milliót ér, hiteltartozása 5,9 millió forint. Üzletvezető a Víz-Art Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.-nél, ahol 50 százalékban tulajdonos és üzletvezető havi 131 ezer forintos jövedelemmel.

Mágel Ágost felerészben tulajdonosa száz négyzetméteres családi házának. Birtokol még ezer négyzetméteres szőlőt és 1160 négyzetméteres szántót, valamint 900 négyzetméteres gyepet és 550 négyzetméteres szántót is. VW Golfja van, 1,8 milliót ér a kötvénye. 3,9 milliós takarékbetétkönyvüknek a fele az övé, ahogy 3,9 milliós pénzintézeti számlakövetelésüknek is a fele a képviselőé. Devizában 250 ezer forint a család megtakarítása. Hiteltartozása 1,6 millió. A képviselő a Handler-iskola tanára havi bruttó 280 ezerért.

Nagy Tamás Ágfalván felerészben tulajdonosa 140 négyzetméteres családi házuknak. Ezenkívül egy 96 négyzetméteres soproni lakóház és egy 38 négyzetméteres lakás az övé. Skoda Superb az
autója, életbiztosítása 5 milliót ér, a mindenkori képviselői alapdíj hathavi összegét meghaladó készpénze 5 millió forint. Hiteltartozása 2,7 millió. A képviselő igazgató a József Attila Gyermekvédelmi Központban havi bruttó 230.250 forint fizetéssel. Feltüntette képviselői jövedelmét is, ami 138.700 forint. Gazdasági érdekeltsége van a Korona-Sopron Bt.-ben, ahol 50 százalékos tulajdonos és kültag, valamint a Corso Étterem Kft.-ben, ahol 40 százalékos tulajdonos.

Németh Árpád felerészben tulajdonosa soproni, 134 négyzetméteres társasházi otthonuknak, egy 45 négyzetméteres lakásnak és negyedrészben birtokol egy 1996-ban örökölt családi házat, valamint egy 2036 négyzetméteres kertet. Egynegyed, illetve egytizenketted részben birtokosa egy soproni építőteleknek is. BMW-je kétéves, különböző értékpapírjai 1,3 milliót, 4 milliót, 19 milliót, 11, illetve 4 milliót érnek. Pénzintézeti számlakövetelése 8,3 millió, devizában 2,1 milliója van. Nyugdíjas, de érdekeltsége van a Hedident Fogászati Szaküzlet és Szolgáltató Kft.-ben, ahol 53,7 százalékban tulajdonos.

Németh Imre felerészben tulajdonosa 108 négyzetméteres családi házának. Hiteltartozása 7,5 millió forint. A Sopron Holding Zrt. működésfejlesztési és minőségirányítói vezetőjeként 390 ezer forint a havi bruttó jövedelme. Érdekeltsége van a Proper IT Informatikai és Szolgáltató Bt.-ben, ahol 50 százalékkal beltag és cégvezető.

Osváth András hároméves Opeljét és az OMSZI Kht.-nél intézetvezetői 320 ezer forintos fizetését tüntette fel vagyonnyilatkozatában.
Pongrácz Attila felerészben tulajdonosa 100 négyzetméteres lakásának és 1510 négyzetméteres szántójának, valamint 100 százalékban tudhat magénak egy 37 négyzetméteres üzlethelyiséget. Citroën C4-ese 2007-es évjáratú, takarékban 1,5 milliót tart, hiteltartozása pedig 1,2 millió. Vállalkozóként havi 80 ezret könyvel el. Ezenkívül biztosítási és banki ügynöki tevékenységével havi átlag 260 ezer forint a jövedelme. Tanácstag a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanácsban havi 20 ezerért és ugyancsak havi 20 ezret kap a Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. felügyelőbizottsági tagságáért.

Rádonyi László 1984-ben örökölte 828 négyzetméteres szőlőjének a felét, Pinnyén és Fertőhomokon szántója van, Szadán pedig 1517 négyzetméteres művelés alól kivett területet birtokol. Életbiztosításai 1,6, illetve 4,4 milliót érnek, takarékban kétmillió tart. Vezető tervező a Lénia–Sopron Kft.-ben havi 180 ezer forintos jövedelemmel. A kft.-nek ügyvezetője is és felerészben tulajdonosa.

Sass László Fertődön egyharmad részben mondhat magáénak egy családi házat, Fertőszéplakon pedig egy beépítetlen terület résztulajdonosa. Autója Peugeot típusú, biztosítása 1,2 milliót ér. A Vas-Villa’ tanáraként 259.800 forint a havi fizetése. Az Edutech Kiadó Bt.-ben kültag és 33 százalékos tulajdonos.

Dr. Szekeres Csaba Sopronban 444 négyzetméteres lakóház és udvar megnevezésű ingatlanjának 145/1440-ed részben tulajdonosa, felerészben övé egy 1450 négyzetméteres lakóház és udvar, egy 48 négyzetméteres lakás, valamint 1/5-ös részben egy 79 négyzetméteres lakás. Négyéves Volvója van, hiteltartozása 17,2 millió, ami pénzintézeti igazolás hiányában becsült adat. A képviselő ügyvédként dolgozik, a 2007. évi igazolt árbevétel alapján tervezett 2008. évi árbevételének várható összege 11.430.000 forint, amely után az evatörvény alapján adózik.

Varga Gyula felerészben tulajdonosa 101 négyzetméteres lakásának. Három autó – Seat Leon, VW Bogár és Opel áll a garázsában és egy Pannonia motorkerékpár. Hiteltartozása 1,4 millió forint. Nyugdíja 110 ezer forint, műszaki ellenőrként és tervezőként még húszezer forint jövedelmet tüntetett fel a nyilatkozatában.

Dr. Varga Mária 1088 négyzetméteres lakóház, udvar, gazdasági épület megnevezésű ingatlanjának 1104/4000-ed részben tulajdonosa, az 1016 négyzetméteres, művelés alól kivett területen álló 50 négyzetméteres lakóházat pedig felerészben birtokolja. Két Suzukija van, 3,2 milliós hiteltartozása, nyugdíjasként 98.353 forintos havi jövedelme. Mezőgazdasági, szakmai tervezőként vállalkozásával időszakosan 400 ezer forint jövedelmet könyvelhet el.

Varga Szabolcs felerészben tulajdonosa két házrésznek, amelyek 72 és 64 négyzetméteresek. Hiteltartozása 8 millió forint. Ügyvezető a Virtual Records Kft.-ben havi 69 ezer forintos jövedelemmel. A kft.-nek 51 százalékban tulajdonosa is. Érdekeltsége van a Victeam 2002 Bt.-ben, ahol 50 százalékos tulajdonos, beltag és ügyvezető.

Dr. Zombori István felerészben tulajdonosa 107 négyzetméteres lakásának, 1665 négyzetméteres szántójának és balaton-
udvari nyaralójának. Egynyolcad részben örökölt egy 69 négyzetméteres lakást. Suzuki Sedannal jár, takarékban 650 ezer forintot tart. Nyugdíjasként 172.151 forint a jövedelme, ezenkívül képviselőként kap 138.700 forintot.

Olvasóink írták

  • 18. Bakker 2008. március 09. 21:31
    „ügyvédként havi bruttó 130000-ft? Nem hiányzik egy nulla sem?”
  • 17. Jógyerek 2008. március 04. 20:36
    „8. hozzászóló Csodabimbó!

    Nagy Tamás egy műtéten esett át ami miatt nem lép többet kosárpályára, de ezt az egyik helyi TV egyik riportműsorában már 1x elmondta.”
  • 16. nagy tamás 2008. március 04. 17:09
    „Tisztelt csodabimbó!Kérdésére felelnék tisztelettel,mivel meggyőzödésem,hogy egy képviselőnek válaszolni kell,ha kérdezik a választó polgárok.Köszönöm.hogy tetszett a régi mozgásom a kosárlabdapályán,én is nagyon élveztem a felszabadult mozgást.Sajnos ez már csak a múlt,bár próbálkozom,de már nem megy.Több éve szenvedeksúlyos csipőizület elhalásba.Tavaly januárban megműtöttek,ballábamba protézist kaptam.Sajnos a jobb oldalam is elkopott,idén tavaszra jegyeztek elő műtétre,munkahelyem átszervezése miatt,bár napi fájdalmaim vannak,pár hónapos halasztást kértem.Természetesen.ha kkivánja mind a műtéthelyet,mind a leleteimet személyesen megmutatom Önnek előre egyeztetett időpontban.Elérhetőségem 3o 4175959.Tisztelettel Nagy Tamás aki igyekszik a város lakóinak érdekeit képviselni”
  • 15. xXxCSAKxXx 2008. március 04. 15:49
    „érdekes hogy mindenkinek vmi egynegyed.meg ötöde van abból..pfff
    és ilyen "kis lakások"..alig pár tiz négyzetméteres....meg a többinek..pár 100-as...ez már elég gázos...szal biztos hogy nem a krumpli segélyből élnek ezek.....gusztustalanok hogy mennyi hülye kamu sz@rt írnak ezek le....”
  • 14. PANAMA 2008. március 04. 08:12
    „Ja kérem ha egy országban működik a titkosszolgálat! A mi "tisztelt" politikusainkra is ráférne némi tyúkszemrelépés:
    Ime:
    A német titkosszolgálat (BND) sajtóhírek szerint tavaly 5 millió euróért adatokat vásárolt meg egy liechtensteini informátortól. A megvett "papírok" között a hírek szerint számlakivonatok, értesítések és egyéb hivatalos bankdokumentumok vannak, továbbá egy DVD, mintegy 1 600 személy nevével, akik felerészt németek, felerészt külföldiek. Az érintettek az adatok szerint több száz millió eurót helyeztek el több liechtensteini bankban és számos hercegségi alapítvány számláján, s felmerül velük szemben az adócsalás gyanúja.

    És még valami minek egy ügyvédnek szántó? Két válóper közt boronál?”
  • 13. EGY INGATLANKÖZVETITŐ 2008. március 04. 07:55
    „KIRÁLY!MAMMA!150 M!ELADó A VILLA ENYIÉRT AZONNAL MEGTEKINTHETÖ!INGATLAN KÖZVETITŐ IRODA!”
  • 12. csabazs 2008. március 04. 06:36
    „Légyen jobbos, balos a képviselő, legtöbbje igen is karrierpolitikus! Ha nem is annak indult anno, azzá lett!
    Lát valaki kisnyugdíjast, rokkantat, vakot, vagy mozgássérültet a városi képviselők között? nem! Akkor miképpen és hogyan tudják az ők( és az én) érdekeimet képviselni, érvényre juttatni? Sehogy!

    Nem írinykedem rájuk, csak meg kellene nézni, ki, hogyan, mikor, miképpen tett szert a vagyonára, visszamenőleg a képviselősségének kezdete óta!”
  • 11. Valaki123 2008. március 03. 22:06
    „Néhányan megérdemlik, vannak akik összeharácsolták, vannak akikre rászakadt és vannak akik irigykednek rájuk.
    Ti melyik csoportba is tartoztok?
    Én az irigybe:) De én teszek is érte, hogy elérjem a szintjüket vagy túlszárnyalljam. Csak tudnám, hogy az ügyvédeknek miért olyan kevés a pénzük.......... az ott nem stimmel, de nemcsak náluk............”
  • 10. változást! 2008. március 03. 21:05
    „Korruptak ezek egytől-egyig! Lopnak, csalnak, hazudnak, mi pedig tűrjük! Ezért már hazánk sincsen! Hamarosan az otthonainkra is ráteszik a kezüket, mivel más már nem maradt!”
  • 9. mamma 2008. március 03. 20:48
    „Kránitz Úr 150millás villája miből van? A raktárosi fizujából, amire be van jelentve?Vicces. Abdai meg sírköves szegény.”
  • 8. Csodabimbó 2008. március 03. 19:23
    „Apropó, Nagy Tamás mióta rokkant? Régen jól mozgott a kosárpályán, most meg ott virít a Skoda Superb-n a kék jelzés.”
  • 7. Csodabimbó 2008. március 03. 19:18
    „Aki pár éve hamis nyelvvizsga papírral bukott? Szerencsére nem itt képviselő, a úgy tudom a Zala megyei szociknál valami góré. Régóta tevékenykedik Sopronban, mint ingatlan spekuláns. Az a ház nem ér még 100 milliót sem. Az ilyenekkel foglakozhatnának egy kicsit a hatóságok és akkor talán eredményt is tudnának felmutatni, mármint számszerű eredményt.”
  • 6. yoyoy 2008. március 03. 16:00
    „jjkkj”
  • 5. soproni* 2008. március 03. 13:04
    „Csak sajnálni tudom azt a képviselő urat,aki potom 160.millióért árulja a panorámás környezetbe épültvilláját.Talán azért,mert kevés a fizetése és nehézkes a fenntartása?”
  • 4. csabazs 2008. március 03. 10:53
    „Már miért kellene vagyonosodniuk, mikor egyre több ténylegesen segélyre szorúló lesz a városban?

    Több képviselőnek saját maguknak kellene fizetni, hogy ott ülhetnek - ahogy a munkájukat végzik - a köz érdekében!

    Nem tudom mennyi a havi átlag nettó jövedelmük, de a kórházban az orvosok nem kapnak annyi fizetést az biztos! S ők mégsem vonulhatnak ki óperáció közben, hogy most ez és ez a dolgom, vagy "unom" az egészet!
    Különben miért undorító? A mi adóforintjainkból kapják a fizetésüket! Ha kis jövedelmet vallanak be akkor sem piszkálja őket az APEC!”
  • 3. ejnye 2008. március 03. 10:34
    „Mi most az zavar hogy Neked nem jutott? Ne legyél irigy ! ejnye bejnye”
  • 2. joco1 2008. március 03. 09:25
    „Abdai Géza.:" egy vállalkozonál havi 68800, ft.-ért" hát kb. ennyit érnek ezek a "vagyonnyilatkozatok".Megj:Ez csak a "magánvéleményem" a fideszes "oszt,jonapot" vezér után szabadon”
  • 1. F Józsi 2008. március 03. 09:20
    „Ez a fajta nyilvánosság áldemokrácia. Turkálni mások zsebébe undorító! Ellenben ,ha már nyilvános,akkkor okot ad a kételkedésre. Pl Simon úr simán visszaélhet hatalmával cégei -amiben érdekelt- érdekében.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pótolják a hiányzó utcanévtáblákat

Sopron - Ezerötszáz darab elhasználódott, megrongált, hiányzó utcanévtáblát cserélnek le, illetve… Tovább olvasom