Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Nem foglalkoztat közérdekű munkásokat a Sopron Holding

A nehéz anyagi helyzet, a bővülő feladatok, valamint a néhol nem elégséges munkamorál miatt nem foglalkozat a jövőben közérdekű munkásokat a Sopron Holding.

A Sopron Holding Zrt. az elmúlt évben nehéz helyzetbe került. A gazdasági környezetnek, a csökkenő költségvetésnek, a humán erőforrásaink megfogyatkozásának valamint az emelkedő hulladéklerakási költségeknek miatt egyre nagyobb az elvárás a társaságtól - olvasható a sopronholding.hu-n.

A közterület-tisztítási divízió új feladattal, az illegális hulladéklerakók felszámolásával is bővült, mely komoly terhet rótt a társaságra. Ez a feladat elkötelezett, odaadó és pontos munkát igényel, nem lehet a rendszertelenül dolgozó, folyamatosan cserélődő, megbízhatatlan közérdekű munkásokkal végeztetni. A munkamorál megtartása sem utolsó szempont. Tárgyi eszközök, valamint a koordináló és ellenőrző kapacitásk is véges, minden erőt az alapfeladatok ellátására kell összpontosítania a holdingnak.

A fenti indokokra való tekintettel a továbbiakban a közérdekű munkások foglalkoztatását nem tudják biztosítani - írta a portál.

Olvasóink írták

55 hozzászólás
  • 55. aahh 2012. április 10. 17:11
    „azért több kuak a járdák mellett sokat segítene... igaz azokat üríteni kellene....”
  • 54. LAZA 2012. április 10. 14:26
    „51.Pedig hát a nálunk azért valamivel fejlettebb országokban is igy sikerült (sikerül)a rendet fenntartani.
    Szigorú büntetések kiszabásával.Ne érje meg senkinek még csak próbálkozni sem.
    Sőt a járművet is lefoglalni!Tettenérés esetén.Ja csak,hát erre emberek kellenének akik figyelnek. Hívhatjuk akár kommandónak is.
    Persze egyszerűbb a hivatalból bűntetgetni, kisnyugdíjjakból letiltatni,szerencsétleneket megsarcolni.
    Még egy ócska tróger falfirkálót sem képesek elfogni.
    Pedig hát évek óta az ő névjegye "díszeleg" mindenhol.
    Szóval Karcsika nálam jó irányban tapogatózik,csak hát a takarékoskodást mindig a kis embereken kezdték.
    Az elmúlt 22 év folyamán volt"szerencsém" egy két létszámleépítésben részt venni.
    Első lépcső:takarítók(NŐK) második szakemberek pl.villanyszerelők,géplakatosok,asztalosok.(úgyis csak a műhelyekben ücsőrőgnek"
    Aztán rövid idő után a kosz megevett mindent a berendezések elromlottak(lehetett sokszoros áron javíttatni.
    Az elvtársak a barátok a rokonok a szeretők azért kitartottak az útólsókig.”
  • 53. soproni 2012. április 10. 14:09
    „49.Karcsika! Tökéletesen igazad van és ezt már én el is javasoltam a közterületeseknek,de nem rajtuk múlik,hogy bevezessék ezt a valóban hasznos ötletedet.”
  • 52. 1soproni 2012. április 10. 12:01
    „Ma a nem közérdekű munkások ücsörögtek az Erzsébet kertben csoportosan a padokon?”
  • 51. zhall 2012. április 10. 05:36
    „49. Karcsika:Pont úgy járnánk mint a parkolóellenőrökkel.Akkor is büntetne ha van sapka,és akkor is ha nincs.Szerintem rossz a megközelítés.Mindent kötelezővé akarnak tenni hogy olcsóbb legyen a város fentartása,de az infrastruktúrát nem teremtik meg hozzá.A horribilis szemétdíj az illegális lerakást eredményezi,a begyűjtött kiskukák a Várkerületről a szemét szétszórásához vezetnek,amit aztán a lakóknak kell az utcáról feltakarítani,és mivel erre nincs külön megoldás, a saját kukába tenni,amit természetesen Ő fizet.Az a baj hogy mindenki csak "büntetés"-ben gondolkodik,az pedig nem hosszútávú megoldás.Dolgoztam a Holdingnál,mint melós.Tudom mit beszélek.Amit melósként láttam az is éppen elég volt hogy rájöjjek,ott sem az a lényeg amiért alakult.Vagyis nem különb a Deákné vásznánál.Nem bocsájtkozom részletekbe mert bizonyíték nélkül csak vagdalkozás...De ha kisemberként én ezt láttam...hát mi van ott valójában?”
  • 50. polgmester 2012. április 09. 17:51
    „A közterületesek?!
    Amikor Írtam a vezetőnek,lenyelt volna,ha négyszemközt beszélünk!
    -Kutya tartókat jeleztem nekik,még nevet is írtam,de a borsó lepereg!
    -Pedig minden nap látom azt hogy kik szedik össze,mert ebből van a kevés!
    -"Karcsika!"köszi a hozzászólásod,teljesen egyetértek veled!”
  • 49. Karcsika 2012. április 09. 17:31
    „Re:47. soproni 2012.04.09. 14:48
    Ez a gond.
    Ha önfenntartó céget csinálnának olyan emberekkel, akik megtermelik a saját fizetésük sokszorosát, és még a cég is kap belőle, akkor nem kéne elküldeni senkit.

    Pl.
    Egy közérdekű munkás pár naponta megbüntet szemetelésért, csikk eldobásért mondjuk 5 embert.
    Befizetnek fejenként 30 000 Ft-ot.
    Ez akkor 5*30 000 Ft = 150 000 Ft naponta.
    Ennek az 20%-a, azaz 30 000 Ft a melósoké naponta.
    Egy hónapban dolgozik 20 napot.
    20*30 000 Ft = 600 000 Ft. Fejenként BRUTTO 300 000 Ft. Ebből még adózik, TB-zik, stb.

    A cégnél marad bruttó 2 400 000 Ft. Csak 2 ember munkája után.
    10 párosnál 24 000 000 Ft a Holding bevétele.

    Nehogy már nem érné meg. Pénzt hoznak a cégnek, és lehet, hogy tisztább lenne a város.
    Figyelhetnék azt a sok idióta kutyatulajdonost is, akik nem szedik fel a kutyájuk gumiját!”
  • 48. polgmester 2012. április 09. 17:18
    „"soproni!"
    Igen elbocsátottak tudtommal 30 embert aki nem az irodában ücsörgött.
    -Olyan embereket akik a létminimum alatt élnek,vagy nincs semmijük a megélhetéshez.
    -A ceruza bajnokok közül kell elbocsájtani,legalább felét,mert ??????????”
  • 47. soproni 2012. április 09. 14:48
    „44.Karcsika.Hiába jelentkeznének többen,mert nem vesznek fel alkalmazottakat.(Ott is elbocsátások voltak)”
  • 46. bogote 2012. április 08. 22:47
    „józanparaszt. közhasznú de karcsikának "mindegy"”
  • 45. Karcsika 2012. április 08. 19:04
    „re:43
    google.hu segít”
  • 44. Karcsika 2012. április 08. 19:03
    „re:40.
    Ha x% náluk maradna, tôbben jelentkeznének erre a munkára.
    Még válogatni is lehetne.
    Járhatnának párosával.
    Jogokat is kéne nekik adni.
    Rendőrôk sem vesznek fel mindent videóra, mégis joguk van megbüntetni.

    Az emberek fejére tett célzással egyet értek.”
  • 43. józanparaszt 2012. április 08. 18:58
    „kik a "közérdekü" munkások?”
  • 42. józanparaszt 2012. április 08. 18:50
    „30: pl.az izlandi. azzal együtt, hogy ott még a többszáz évvel ezelötti nyelvet beszélik, és megértik az akkori írásokat.”
  • 41. látó 2012. április 08. 16:53
    „Amikor Krisztus feltámadását ünnepeljük a hazugság a legnagyobb bűn..a mocsokra mely ellepte sopront hamarosan megtisztulás vár!”
  • 40. soproni 2012. április 08. 16:21
    „37.Nem akarom védeni a közterületeseket,de dolgoznak most is eleget ,mert náluk is létszám csökkentés volt.Viszont,ha mondjuk meglát valakit,hogy ledobja a csikket,vagy nem szedi fel a kutyapiszkot,esetleg szemetel,akkor nehéz büntetést kiszabni,mert nem tudja bizonyítani,mivel kénytelenek egyedül járni a körzeteiket.Nagyon sok bevételre tehetne szert a város,ha nem a hasznos dolgokon spórolnának.Most sem tudok mást írni mint azt,hogy addig,amíg nincs rend az emberek fejében,addig ne reménykedjünk abban,hogy tiszta, szemét mentes Sopronunk legyen.”
  • 39. Karcsika 2012. április 08. 15:05
    „re: 38
    ugyanaz”
  • 38. bogote 2012. április 08. 13:37
    „KÖZHASZNÚ!!!!!!”
  • 37. Karcsika 2012. április 08. 13:15
    „lRe 34:
    így van.
    A kôzterület felügyelők a bevételük x%-át kapják meg fizetésként.
    Rá lennének kényszerítve, hogy dolgozzanak. inrézkedjenek.
    Egyszer ki kéne már próbálni!”
  • 36. Karcsika 2012. április 08. 13:11
    „1990 óta jobbra szavaztam, de most "másként gondolkodó" lettem.
    Alkalmatlan banda.”
55 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harangozás helyett csörgetűtek

Pereszteg sopronszécsényi részén még él a "csörgetülés" hagyománya. Tovább olvasom