Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Nem dolgozna hosszú évekig külföldön

Nem könnyű állást találniuk itthon a frissen diplomázott fiataloknak. Van, aki fizet azért, hogy gyakornok lehessen, s van, aki külföldre megy. Jenővári Ádám azonban szerencsés útra lépett.

Évente tizenkét tehetséges, frissen diplomázott fiatal kap lehetőséget az építőanyag-gyártó Velux Cégcsoporttól, hogy vállalatainál kezdjék el szakmai pályafutásukat. A nemzetközi LUMOS-programban idén egy magyar fiatalember is részt vesz. – A diploma megszerzése után rögtön álláskeresésbe fogtam, de nem volt könnyű dolgom.

A 2012-es gyakornoki csoport tagjait Magyarországról, Oroszországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Dániából választották ki. Hazánkat Jenővári Ádám képviseli. (A képen jobbról a negyedik a hátsó
A 2012-es gyakornoki csoport tagjait Magyarországról, Oroszországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Dániából választották ki. Hazánkat Jenővári Ádám képviseli. (A képen jobbról a negyedik a hátsó sorban.)


Környezetmérnökként végeztem, s olyan munkahelyet szerettem volna, ahol egyszerre nyílik lehetőségem az elméleti és a gyakorlati tudásom fejlesztésére. Azt mondják, a jövő a környezetvédelem, a biotermékek gyártása, de mi most végeztünk az egyetemen, s nem tudunk éveket várni az elhelyezkedésre – kezdte lapunknak a budapesti Jenővári Ádám. – A Velux hirdetését egy álláskereső portálon találtam, írásbeli jelentkezés után többfordulós állásinterjúra hívtak, ahol végül sikerrel szerepeltem – mesélte a fiatalember, aki a tizennyolc hónapos program során a cégcsoport három különböző vállalatánál szerez majd tapasztalatokat. Most a fertődi gyártóbázison dolgozik, különböző projektekben vesz részt.

– Pályakezdőként magával a munkavállalással is ismerkedem. Ugyan nincs összehasonlítási alapom, de a jelenlegi formában nagyon tetszik a „dolgozósdi". Augusztus elején Moszkvába indulok, ott töltöm majd a gyakorlati program második negyedét. A harmadik állomás Szlovákia lesz. Olyan feladatokat kapok, amelyek által rövid időn belül vezetői és nemzetközi gyakorlatot tudok szerezni, mert a program a vezetői utánpótláson alapul. Bízom benne, hogy a gyakornoki idő után is maradhatok a fertődi cégnél, igaz, azt még nem tudom, hogy milyen munkakörben – fogalmazott Ádám. Végezetül hozzátette, volt olyan szaktársa, aki fizet azért, hogy gyakornok lehessen, s volt, aki a diploma után egyenesen „dobbantott" Angliába. – Jobban szeretem, ha itthon értik a gondolataimat, terveimet. Nem célom a hosszú távú külföldi munka – zárta a fiatal.

Olvasóink írták

  • 1. szekelyse50 2012. június 21. 19:58
    „Sok sikert Ádám.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét vasfüggönytúrát szerveznek

A Sopron Turizmusáért Egyesület szervezésében vasfüggönytúrára várják az érdeklődőket az egykori… Tovább olvasom