Kisalföld logö

2018. 06. 25. hétfő - Vilmos 14°C | 22°C Még több cikk.

Nehéz bekerülni a soproni óvodákba

Az óvodákban húsz százalékkal ismét megnövelnék a férőhelyek számát Sopronban.

A soproni óvodákba immáron évek óta nehéz bejutni. Szinte minden kisgyermekes szülőt érintette a probléma, hogy gyakorta megtörtént: elutasították az igényt. Aztán végül felvették, de a gyerekek szűkösen fértek el a csoportjukban.

Volt, hogy arra kérték a szülőket, akinél volt nagyobb testvér, lehetőség szerint délután vigyék haza. Így nagyobb tér jutott az ott maradóknak. Kevés volt tehát a férőhely a városi fenntartású óvodákban. Az önkormányzat az elmúlt időszakban, saját erőforrásból bővítette a férőhelyeket.

A Bánfalvi Óvoda - Kindergarten Wandorf épületét kibővítették.
A Bánfalvi Óvoda - Kindergarten Wandorf épületét kibővítették.



A Kurucdombon új csoportszobát alakítottak ki, illetve a Gesztenyés körúti tagóvoda két csoporttal nyílt meg. Részben pályázati forrásból bővült a Bánfalvi Óvoda - Kindergarten Wandorf épületét bővítették ki: két plusz csoportszobát és kiszolgálóhelyiségeket építettek.

Mint az a március 26-i képviselő-testület, a témával foglalkozó napirendi pontjában olvasható: a folyamatos gyermeklétszám emelkedés, a kisgyermekes családok magas száma következtében a tavalyi, illetve az idei nevelési évben is magas létszámmal működtek az intézmények.

A törvény lehetőséget ad arra, hogy az optimális létszámhoz képest húsz százalékkal megemeljék a csoportlétszámot. Ezt az elmúlt két évben be is kellet vezetni, hiszen az ellátás csak így volt biztosítható.

A nagy mérethez kattintson a képre!
A nagy mérethez kattintson a képre!


S úgy tűnik, ezen húsz százalékos emelést idén is be kell vezetni. Egyrészt a beiratkozók magas számából jól látszik, hogy kihasználtak lesznek az óvodák. Másrészt idéntől három éves kortól kötelező lett az óvodáztatás.

A döntést a közgyűlés hozza meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sopronban lesz az irányítás - Megszűnt a Savaria Egyetemi Központ?

Egy törvénymódosítás megszüntette az egyetemi központokat - mondta a nyugat.hu-nak dr. Faragó… Tovább olvasom