Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 13°C Még több cikk.

Néhány határőr pénzt kért vagy fogadott el

Sopron–Harka (Magyarfalva) - Az előzményekhez tartozik, hogy a ’80-as évek végén a sorkatonák már nem látták értelmét a határőrizeti munkának – idézte fel az akkori időket az egykori soproni határőrkerület parancsnoka, Frankó István, ma már nyugalmazott ezredes.

– Mint kiderült, voltak olyan keletnémetek, akik lepénzelték a szolgálatban lévő határőröket, hogy engedjék át őket. Olyan határőrök is akadtak, akik pénzt kértek – alkalmanként 30–40 márkát –, ékszereket, vagy éppen más értéket, hogy ˝félrenézzenek˝. Amikor ez kiderült, a fokozott ellenőrzéseken két határőrt sikerült rajtakapnunk. A vizsgálat eredményeképpen már többen kerültek a vádlottak padjára, ügyüket a hadbíróság tárgyalta.



Voltak olyan keletnémetek, akik lepénzelték a szolgálatban lévő határőröket, hogy engedjék át őket. - mondta Frankó István, nyugalmazott ezredes

Az akkori Határőr újság 1989. december 8-i száma már a büntetőper lezárásáról tudósított, ˝Ítélet az embercsempész határőrök ügyében˝ címmel. Eszerint M. János harmadrendű vádlott egy év négy hónap, H. Attila elsőrendű és B. Bertalan másodrendű vádlott egy év két hónap börtönt kapott. További hét vádlottat egy-egy év fogházbüntetéssel sújtottak. A vád ellenük kötelességszegés szolgálatban, embercsempészés, devizacsempészés bűntette, devizagazdálkodás megsértésének vétsége volt. A történteket tragédia is beárnyékolta. Sz. László határőr két karóra miatt bukott le s tettét nem bírta lelkileg feldolgozni: a kerületparancsnokság gyengélkedőjében öngyilkosságot követett el. Ezen túlmenően a Bécsi úti őrs két tisztese és két határőre Trabantok szétszereléséért kapott fegyelmit. Szolgálati kötelességszegés miatt marasztalták el O. Csaba hermesi határőrt, aki sajnálatból engedett át a határon két NDK-s állampolgárt.

 

Olvasóink írták

  • 12. TancsKaszabell 2009. szeptember 13. 08:41
    „Már megint az olvasás...alaposabban ?
    Látom önre nincs hatással a figyelmeztetésnek szánt finom és illedelmes irónia.

    Akkor talán az ön képességeit vitassuk meg ,bár most csak annyira,hogy miért
    "szórakoztat" engem és másokat azzal,hogy evidenciákat emlegetett és most újra megtette ?

    Olvasni tudás... ,talán az ön szövegértésével van itt a probléma...amelyet még
    súlyosbít az is hogy tiszteletlen stílusban ír ,és ismétli önmagát!”
  • 11. C-Dúr 2009. szeptember 12. 21:28
    „TancsKaszabell-Gőzkalapács! Mit plafonozol itt, amikor csak annyit jeleztem neked és a többieknek, hogy a Frankó István a tavasszal komoly háttérinformációkat közölt a Kisalföldben. Most meg gondolom, erről kérdezték, hát erre válaszolt. Mielőtt sokan le akarnák csavarni a fejét, olvassák inkább alaposabban a Kisalföldet. Gőzkalapács, te meg nyisd ki a szádat, nehogy benned maradjon a gőz. Mert aztán megint csak hőzöngenél.”
  • 10. csabazs 2009. szeptember 12. 20:54
    „Megdöbbenve olvastam a cikket!
    Miért kell most az akkori büntetésekről előjönni az ezredes elvtársnak?tisztára dicsekvően hat a mondanivalója!

    Hogy pénzért,egyéb ellenszolgáltatásért engedték át anno a határőrök a volt NDK-sokat az más kérdés!

    Ezredes "Úr"!
    Most, hogy számol el az akkor elítélt katonákkal?”
  • 9. TancsKaszabell 2009. szeptember 11. 08:23
    „"olvass már értlemesen," ?
    Hát !
    Javaslom forgassa többet a nádsípja fogástáblázatát mielőtt a hangzattanához érdemben hozzá kíván szólni.
    A stílusomat, mondanivalómat és kritikai észrevételeim tárgyát magam is meg tudom választani,viszont sajnálatosnak tartom, hogy az ön világának láthatóan igen alacsonyan van a plafonja !”
  • 8. C-Dúr 2009. szeptember 10. 22:35
    „Ez a TancsKaszabell tényleg nem tud disztingválni. Frankó István már szólt komoly kérdésekről, amikor tavasszal megszólaltatták. Most ebben a témában kérdezték.Mi a baj ebben, TancsKaszabell. Olvass már értlemesen, ne csak hőzöngjél mindig, mint egy Gőzkalapács!”
  • 7. creat 2009. szeptember 10. 21:53
    „Természetesen Frankó úr arról nyilatkozik, amiről a cikk írója kérdezi. De gondolom jogában állna a válaszok elől kitérni. Ez a cikk számomra egy kabátlopási ügyhez hasonlatos. Ott akkor és elötte utána sokkal fontosabb dolgok történtek, ami valószínülek bekerül majd a történelemkönyvekbe is.
    Egyetértve pl TancsKaszabell hozzászólásával, Frankó úrnak szerintem ennél sokkal komolyabb dolgokról kellene szólni, mint az akkori kerületparancsnoknak. Volt már itt egy emlékömleny, amiből nem igazán tudtam kihámozni az akkori eseményekről belső információkat, mert az önjelölt hősök csak igérgették a tutit, de valahogy nekem nem jött át semmi. Szóval az akkor és ott történtekre jobban kiváncsi lettem azoktól, akik belülről látták és élték meg az eseményeket.
    További hosszú nyugdíjaséveket kivánok Frankó úrnak!”
  • 6. tódi 2009. szeptember 10. 19:49
    „A kiskatonákat gyötörték ,akik kényszerből voltak ott.
    A legtöbb nyugdíjas határőrnek nagyon szelektív lett az emlékezete .
    A régi rendszer leghűségesebb kiszolgálói voltak- a nyugati határszélen fő szempont az elvhűség volt.”
  • 5. Csetneky 2009. szeptember 10. 12:48
    „Nincs ebben semmi különös. Ráadásul azok a srácok sorkatonák voltak, nem hivatásként választották, hanem kényszerből csinálták. A gyalázatos az, amit később a hivatásos határőrök műveltek, na, meg a zsebre büntető rendőrök. És akkor ne is beszéljünk a vámosokról, akik a "szakma" nagyjai voltak.”
  • 4. 13.István 2009. szeptember 10. 11:42
    „A Jóindulat hírverése, aki megmerte tenni arra a kemény futkosó várt, ha találtak nála szolgálat
    leadása után valamit. A cigit már aki szívott a gázállarc fa merevitőjébe előre kifurt furatba
    csempészte a szogálati helyekre. Aki katona volt az tudja ! Az is bünti volt !
    A T . Ezredes et.akkoriban kemény a DOLGOZÓ NÉPET Szolgáló katona lehetett,de akkor más
    nem is tudott lenni valljuk be bátran! Ez nem bűn csak kellemetlen jelenleg . És lám a nagy eszmének
    egyszercsak vége lett mint a botnak! A határok egyre több helyen átjárhatók ,de egyeseknek meg-
    mondják nem kivánatos személy abban az időpontban! Talán ez ami nyereségünk nem kell várakozni egy percet sem ,mint akkoriban a madaraknak .”
  • 3. Je.Ta. 2009. szeptember 10. 11:22
    „30-40 Markat kertek!
    NDK vagy NSZK marka volt e?
    Mert nem mindegy!!!Ha DM volt akkor honnan volt
    az NDK-nak nyugytnemet penzük?Lehet,hogy kaptak valahonnan.
    Arrol is beszelhetne valaki,hogy miert engedtek at a kelet-nemeteket
    1989 aug.22.-en 17h. a becsi uti FEP-nel?Az egeszet nagy homaly fedi!
    Ott is valakiket megvesztegettek?Ezt nem ünnep rontaskent irom,hanem
    akkor ott is atmenek a hataron.”
  • 2. Tmoha 2009. szeptember 10. 10:17
    „Nem kell takargatni a szennyest, sokan megszedték magukat az NDK-sokon! Ez is hozzátartozik az akkori eseményekhez, ha tetszik, hanem!”
  • 1. TancsKaszabell 2009. szeptember 10. 09:46
    „Ezredes úr !
    Remélem jó egészségnek örvend !

    Már megbocsásson, de a portálon ebben a témában folytatott méltató és feltáró jellegű a résztvevő határőrök tisztességét emberségét rendre megállapító vélemények egész sora, látom ismeretlenek,vagy netán érdektelenek az ön számára !
    Mindebből és a saját visszaemlékezéseiből ezek az egyedi bűnesetek a fontosak? Önnél csak ez maradt fenn a "szűrőn" ? Nem is értem igazán a szándékait!
    Mi az ön célja ?

    De arra is kíváncsi lennék ,hogy az "újságíró" úr mit is akart ezzel a cikkel elérni,kit akart egyáltalán megszólaltatni,lehet hogy eltévedt e bonyolultnak bizonyuló témában ?
    Döbbenetes !

    Most kínomban röhögcsélek...és önök helyett is szégyenlem magam !
    Miért ?
    Mert,ez egy rossz tanmese! Biztos,mert ebben az eseményben nem ez a lényeg ,különösen nem az évfordulós ünneplést követően !
    Mert ez a "tanmese" a becsületes többség a saját bajtársai és tiszttársai nyílt sértegetése ! Ezért szerintem ez katonatiszthez méltatlan magatartás.

    Na, és a színvonal...

    Hát igen,így van ez "a ´80-as évek végén a sorkatonák már nem látták értelmét a határőrizeti munkának "olyannyira nem,hogy gondoltak egyet összeszedték a kanálgépüket a motyójukat és elmentek a ... ki ki az otthonába.
    A katonakönyvüket meg a ki nem vett szabadságnapjainak hideg kaja pénzmegváltását is a postán megküldték nekik... igaz ?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsz éve nyíltak meg a sorompók a keletnémetek előtt

Éppen húsz esztendeje, vasárnap este nem mindennapi hír hangzott el az akkori, legnézettebb… Tovább olvasom