Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Negyven év elismerése

Pro Caritate-díjjal tüntette ki Kiss Péter munkaügyi miniszter Princzes Róbernét, a soproni Egyesített Szociális Intézmény részlegvezető főnővérét.

Negyven év kimagasló munkáját díjazta a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, amikor kitüntette a soproni Princzes Róbertnét, aki immár egy évtizede tölti be az Ikva Nyugdíjasotthon részlegvezetői tisztségét. Az Egyesített Szociális Intézményhez tartozó részleg vezetője Pro Caritate-díjat vehetett át. A díjazott korábban a szívszanatóriumban dolgozott és az Erzsébet-kórház intenzív coronariaőrzőjében volt vezető asszisztens.

– A kezdetektől, azaz 1997 óta vezetem az Ikva-otthont, azóta igyekszem szebbé és jobbá tenni az itt élő idős emberek mindennapjait – mondta el a kitüntetett. – Mindig is az emberek segítését tekintettem célomnak, mind az egészségügy, mind a szociális ellátás területén. A József Attila úti emelt szintű otthonban harmincöt lakót gondozunk, és mára, a tíz esztendő alatt nagyon jó kapcsolat alakult ki, szinte családi kapocs köti össze az itt dolgozókat a lakókkal. Most is éppen egy közös kerti partira készülünk, amit minden évben kora nyáron rendezünk meg, ezen a Balfi úti részleg lakói is részt vesznek.

Princzes Róbertné számára meglepetés volt a kitüntetés. A tájékoztató levélben mindössze annyi állt, jelenjen meg, mert díjat vehet át a minisztériumban, de az nem, hogy milyent. – Meglepődtem és nagyon büszke vagyok a Pro Caritate-díjra. A lányom elkísért az átadásra, és a családom is velem örült. A hétvégén meg is ünnepeltük, egybekötve egy névnapozással, hiszen nagy családunkban három Róbert is van.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Játékos nyelvtanítás babakortól

Egyedi képzési módszerek jelennek meg a VONAL kreatív oktatás stúdióiban. A kópházi „nyelviskola" alapjaiban változtatja meg a nyelvoktatásról kialakult elképzeléseket. – Általános volt az a vélemény, hogy hároméves kor alatt nem érdemes „képezni" a gyerekeket, ezt azonban megcáfolják a tapasztalatok – mondta el a Kisalföldnek Tihanyi Lilla iskolavezető. Tovább olvasom