Kisalföld logö

2018. 08. 14. kedd - Marcell 20°C | 29°C Még több cikk.

Négyes karambol Répcelaknál - Eredményes volt a gyakorlat - fotók

Személyautó, autóbusz, veszélyes anyagot szállító tartálykocsi és egy sugárveszély jelzéssel ellátott jármű ütközött annak a balesetnek a feltételezése szerint, amelyet keden Répcelakon tartott a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Két fiatal lány ült a személyautóban, amely balesetet szenvedett ma délelőtt Répcelakon a gyakorlat feltételezése szerint. Miközben hangosan hallgatták a zenét, elvesztették uralmukat a jármű felett, és a szemközti sávba áttérve keresztbe fordultak az úton. A baleset részese volt a szemben közlekedő, gyermekeket szállító autóbusz is, amely belerohant az előtte keresztbe forduló autóba. Ez még nem volt elég! A történteket előre látva azonnal fékezni kezdett a személykocsi mögött haladó, veszélyes anyagot fuvarozó tartálykocsi, ennek ellenére azonban nem tudta kikerülni a balesetek, kisebb sebességgel ugyan, de hátulról belehajtott az autóba. Annak érdekében, hogy a nagyobb bajt elkerülje, a tartálykocsi mögött közlekedő autó félrerántotta a kormányt, letért az útról és az árokba hajtott. A járművön sugárveszélyre figyelmeztető jelzés volt látható.  A hatalmas csattanásokra és robajra hamar felfigyeltek a járókelők, így nem tartott sokáig, hogy a hatóságok is tudomást szerezzenek róla. A rendőrök, a mentők és a répcelaki önkormányzati tűzoltók szinte egyszerre értek ki a balesethez. A felderítést követően az esemény súlyának megfelelően a tűzoltásvezető további erőket kért a helyszínre: riasztották a sárvári és kapuvári hivatásos, a nicki önkéntes tűzoltókat, a katasztrófavédelmi mobil labort, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sugárzásmérő egységét. 

A rendőrség teljesen lezárta a területet, másik útvonalra terelte a forgalmat, a tűzoltók pedig megkezdték a műszaki mentést. Áramtalanították az autót, hidraulikus feszítővágó berendezés segítségével megkezdték a sérültek kimentését, amíg egy másik egység a buszon utazó fiatalok állapotát mérte fel. Az autóbuszon utazó tizenöt gyermekből hatan sérültek meg, voltak, akik könnyebb sérülésekkel úszták meg a balesetet, de voltak, akik végtagtörést szenvedtek. A tűzoltók és a mentők folyamatosan szállították le, és kísérték a részükre kialakított ideiglenes melegedőhelyre a könnyebb sérülteket, ahol nyugodt körülmények között biztosították számukra, hogy kipihenjék a nagy ijedtséget, a súlyos sérülteket pedig hordágyra fektették, és közös erővel vitték a mentőautókhoz. Mindeközben a további tűzoltó egységek és a katasztrófavédelmi mobil labor megvizsgálták a veszélyes anyagot szállító kamiont. A tartálykocsi szerencsére nem sérült meg a balesetben, így az áramtalanításon túl nem adott egyéb feladatot, míg a sugárzásmérő egység mérései alapján a radioaktív szennyezés lehetőségét is ki tudták zárni a szakemberek.

„A gyakorlat elérte a célját – kezdte értékelését Erdélyi Krisztián tűzoltó ezredes, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója –, hiszen a rendőrök, a mentők és a tűzoltók, illetve utóbbi speciális egységei is, mind-mind gyakorolni tudták saját munkájukat, és természetesen azt is, hogy hogyan tudják egymást segíteni, támogatni, a gyors életmentés érdekében egymás tevékenységében közreműködni, ha szükséges." Szólt a védőfelszerelések használatának jelentőségéről, a biztonsági szabályok betartásáról, biztonsági zónák kijelöléséről, végül a feladatok végrehajtását „MEGFELELT"-re minősítette - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tanácsadás a határátkelőknél

Tovább olvasom