Kisalföld logö

2018. 01. 16. kedd - Gusztáv -3°C | 5°C Még több cikk.

Négy év múlva épülhet a második vágány Sopron és Győr között

A tervek szerint négy év múlva kezdődhet el Sopron és Győr közötti második vasúti pálya megépítése. Sopronnál a mostani vonalat kiváltanák.

Javában tart Sopron és Győr között a tervezett második vasúti sínpár építésének lakossági véleményezése. Az eddig beérkezett megkeresések mind azt mutatják, hogy az utasok örülnének a bővítésnek. S feltehetőleg így gondolkodnak a soproni Lóki sor mellett élők is, hiszen a tervezet számukra is előnyös lenne.

A GYSEV Zrt. célja, hogy a két megyebeli város között legyen még egy sínpár. Emellett az is cél, hogy a Sopronba Győr és Szombathely felől beérkező vonalakat egy helyre összepontosítsák. Azaz a jelenleg a Lóki sor felől a Győri utat keresztezve a pályaudvarra vezető győri nyomvonalat kiváltanák. Úgy tudjuk, az egyik javaslat szerint ez a vonal a 84-es főutat a szennyvíztisztító közelében szelné át és Harka közelében csatlakozna a szombathelyi pályához.

A tervek szerint a Lóki sor felől a Győri utat keresztezve a pályaudvarra vezető győri nyomvonalat váltanák ki. Fotó: Magasi
A tervek szerint a Lóki sor felől a Győri utat keresztezve a pályaudvarra vezető győri nyomvonalat váltanák ki. Fotó: Magasi


Ehhez azonban a környezetvédelmi és a gazdaságossági szempontokat szemelőtt tartva az érintett önkormányzatokkal is meg kell egyezni. A GYSEV Zrt. további célja, hogy a vonalkiváltás ne járjon vagyonvesztéssel, ezért az önkormányzattal egyeztetve a felszabaduló területek haszonsítási lehetőségeit is meg akarják találni.

– A kétvágányúsítás tanulmányainak előkészítése teljes mértékben Európai uniós támogatásból valósul meg az Új Széchenyi Terv keretében – közölte megkeresésünkre Pál László, a vasúttársaság stratégiai műszaki fejlesztés vezetője. – Várhatóan őszre zárul le egy fontos fejeztet, s ezt követően kezdődhet a végleges nyomvonal kijelölése. A mostani információk szerint négy év múlva kezdődhet el a tényleges kivitelezés. Ehhez az is szükséges, hogy az unió, illetve a kormányzat is kiemelt fejlesztésként kezelje ezt. Így elérhetjük, hogy a megépítés költségeinek jelentős részét támogatásból fedezhessük. Erre meg is van a remény, ugyanis a korábbi években a beruházásainkat nyolcvanöt százalékban uniós forrásokból fedeztük.

Pál László hozzátette, hosszú távra terveznek, mert nagy jövő áll a vasút előtt. – Országos viszonylatban, az egyvágányú pályák között a Sopron-Győr közötti a legforgalmasabb – részletezte a szakember. – Adott esetben egy induláskori késés az egész napi menetrendet felboríthatja. Ez pedig sem az utasoknak, sem a teherforgalomnak nem tesz jót. A legkritikusabb helyzet Sopron és Fertőszentmiklós között van, így ez lenne az első szakasz. Két vágánypár esetén már 160 km/h sebességgel közlekedhetnek a vonatok. Az elkészülte után pedig huszonöt évig nem kell a pályához hozzányúlni.

– A biztonság kérdése is fontos szempont – fűzte hozzá Pál László. – A megemelt sebesség miatt a vasút és közút kereszteződésében olyan biztosító berendezéseket kell felszerelni, hogy az esetleges balesetek kockázatát a minimálisra csökkentsük. A járműparkot is fejleszteni kell. A meglévő mozdonyaink egy része képes a 160 km/h sebességre, ám a személyszállító kocsik esetében további, kapcsolt fejlesztésre is szükséges lesz.

A kétvágányúsítás jelentős területigénnyel is jár. Az elképzelések szerint a mostani vágány melletti területek értékét szakértő méri fel és ezt az összeget ajánlják fel a tulajdonosoknak.

Olvasóink írták

27 hozzászólás
12
  • 27. Kuvasz 2012. április 05. 14:12
    „Hátulról a harmadik bekezdésben két vágánypár szerepel, az négy sín lenne. A helyes: két sínpár. Ezt a vasutasokon kívül még a laikusok is tudják.”
  • 26. sopron32+1 2012. április 05. 08:46
    „Ha már a felesleges pénzkidobásról van szó, akkor hozzátenném, hogy az évekkel ezelött készült "megállmodott" terv szerint meg cenknél ment volna át a két vasútvonalat összekötö sín. Itt kevésbé lett volna zavaró mint az új terv szerint. Tervezni nem olcsó, de lehet minden évben csak az a hátránya hogy nem lesz akkor pénz a megvalósításra.”
  • 25. józanparaszt 2012. április 04. 22:06
    „19: ez hogx jött ki??? egetverö ostobaság, amit írsz”
  • 24. miracle 2012. április 04. 21:30
    „Tonxy
    Az az aluljáró úgy készül, hogy több vágány is elférjen fölötte.”
  • 23. Tonxy 2012. április 04. 21:18
    „őőőő egy kérdés. Most elkészül az aluljáró a kőszegi útnál. Akkor 4 év múlva újra építik az egészet, hogy még egy vágány elférjen a szombathelyi vonalon? Mert ugye most ott 2 megy de egyik a keleti rendezőbe a másik meg tovább Harka ausztria irányába, ha meg még egy vágány lesz akkor majd újra leállítják a forgalmat egy fél évre hogy átépítsék az egész aluljárót?”
  • 22. Pistike 2012. április 04. 20:42
    „17. Cloeon_dipterum 2012.04.04. 16:49

    "Tévedés ne essék, Magyarország az egyik legfejlettebb vasúthálózattal bír."

    Na ne mond! Jártál már Ausztriában?”
  • 21. Cloeon_dipterum 2012. április 04. 20:12
    „19. gte325 2012.04.04. 19:00
    Az egyik sajátosság az áteresztő képesség és a menetidő. Utóbbi csökkenthető a két sínpárral. Ezene a vonalon a legnagyobb a régió személy és teherszállítása is. Ehhez a GYSEV mérnökök jobban értenek, akik ezt tervezik. Ha indokolt a második vágány, akkor érdemes megépíteni, mint ahogy azt a nálunk fejlettlenebb Nyugaton is megteszik, megéri.”
  • 20. miracle 2012. április 04. 19:15
    „gte325
    Tökéletesen hülyeséget beszélsz. Nyugaton gyakorlatilag minden fővonal 2 vágányú, sőt van ahol 3 vagy 4. Sok vonalon ráadásul vagy csak teher- vagy csak személyforgalom bonyolódik.
    miro132
    Tudtommal ott lesz átkötve.”
  • 19. gte325 2012. április 04. 19:00
    „17. Cloeon_dipterum 2012.04.04. 16:49 a két sínpár a vasúti közlekedés sajátosságai miatt felesleges. függetlenül attól, hogy milyen forrást pazarolnak rá: felesleges.”
  • 18. okda 2012. április 04. 17:06
    „Valóban ideje lesz kiváltani a közúti forgalmat a vasúttal, egyrészt olcsóbb, másrészt megszűnne a zsúfoltság és egyben a balesetveszély is. Láthatóan nagy a forgalom a 85. 86 utakon,s ez csak a kaminon forgalom növekedésével még fog erősödni. Jobb lenne azonban szerintem is a termőföldeket megkímélni, az építkezés miatt, mert lassan (így sincs) hol kenyeret adó gabonát termelnünk. No de ezt nem az én kompetenciám eldönteni, azért tanultak a fiatalok meg a rátermettek, hogy ők ezt kiagyalják. Kell a vasút, jobban mint a betonút, de, a sokkal korszerűbb és egyszerűbb.”
  • 17. Cloeon_dipterum 2012. április 04. 16:49
    „15. gte325 2012.04.04. 16:22
    Mérnöki szemmel könnyen érthetőek az előnyök.
    A cikk figyelmes elolvasásából kiderül, hogy a tervezés teljes költsége és a megépítés döntő része úniós támogatásból valósul meg. Az úniós támogatást nem kell visszafizetni, tehát nem hitel. A szolgáltatás minőségéből és gyorsaságának fejlődéséből származó hasznot a közönség és az állam élvezi.
    A támogatás kihasználatlansága a pazarlás! Ez a kulcsmondat.
    Tévedés ne essék, Magyarország az egyik legfejlettebb vasúthálózattal bír. A vasútvonalak tervezése nem országszinten zajlik, hanem a helyi igényeknek megfelelően, így kell beleilleszteni az elképzelésbe a két sínpárt.”
  • 16. pulci 2012. április 04. 16:34
    „Teljesen egyetértek miro132-vel ez már felmerült akkoriban ill. 2010-es választások előtt is de mivel akkor még nem volt megfelelően előkészítve ez a kétvágányúsítás ill. az aluljáróra megvolt a pénz és a tervek(90% eu-s forrás) ezért abba fogtak bele, csak remélni tudom, hogy 5-6 év múlva ha ebbe belefognak nem válik majd fölöslegessé az egyik híd kőszegi úton.
    Amúgy a GYSEV-ben kb. 2/3-ados többséggel rendelkezik az állam és csak örülhetünk ha minél nagyobb hosszúságú vonalat vesznek át Dunántúlon ezzel tehermentesítve egyben MÁV-ot és jobb szolgáltatást biztosítva az utasoknak.”
  • 15. gte325 2012. április 04. 16:22
    „újabb felesleges pénzkidobás, semmi értelme nincs. Nézzétek meg a fejlett országok, nagy vasútvonalait, mindenhol tökéletesen elegendő az egy sínpár. a többi gondolkodás, megtervezett és tervszerűen végrehajtott forgalom kérdése, bár ez utóbbiakból a magyar ember nincs túl gazdagon elengedve...”
  • 14. Cloeon_dipterum 2012. április 04. 15:03
    „Örvendetes hír. Tegyük hozzá, hogy a MÁV is folyamatosan fejleszt, csak tájékozódni kell, mielőtt kritizálunk.”
  • 13. miro132 2012. április 04. 14:49
    „ésszerűbb lenne már Kópháza előtt átvezetni a győri vonalat a szombathelyi mellé. ott csak 1,5km a távolság”
  • 12. vízibicikli 2012. április 04. 14:39
    „11.
    Nem hiszem, hogy kidobott pénz lenne az a híd. Tolatáskor eddig is gyakran ért el a szerelvény odáig. Ha Harka felé indulnak el majd a győri vonatok is, akkor is lesznek tolatások, így hasznos marad az északi híd.”
  • 11. miro132 2012. április 04. 14:21
    „Örülök a hírnek de azon gondolkozom hogy amennyiben ezt egy kicsit előbb eldöntik akkor nem kell a kőszegi úton annyi hidat építeni. Simán megspórolhattak volna egy hidat mert mire az felépül utána nem is fogják használni mivel a vonat másfelé megy majd.. gratulálok. azt a pénzt másra is költhették volna..”
  • 10. józanparaszt 2012. április 04. 13:39
    „a hírnek mindenképp csak örülni lehet, föleg, ha ezzel csökkenthetö a közúti forgalom!”
  • 9. bojtár 2012. április 04. 11:49
    „6. csorgo2311 2012.04.04. 10:39
    dettó
    http://www.origo.hu/gazdasag/hirek/20090617-allami-tokeemeles-a-gysevnel.html”
  • 8. urbaniastapista 2012. április 04. 11:25
    „#7.
    De tudnának.
    A "titok" nyitja az, hogy érdekeltek a hatékony működésben és az osztrák tulajdonostárs miatt nem lehet annyit lopni. Tény az is, hogy az ország legfejlettebb régiójában tevékenykednek és a szűk Semmering-hágó miatt jelentős észak-déli tranzit teherforgalomra számíthatnak. Nem is adták el üveggyöngyökért az aranytojást tojó tyúkot (teherszállítást).”
27 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra itthon az óceánt átevező Rakonczay Gábor! - Fotók

Az Atlanti-óceánt 61 nap alatt egyedül átevező kenus gépe kedden kora este landolt a Liszt… Tovább olvasom