Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 32°C Még több cikk.

Navracsics a koalíciós válságról

Navracsics Tibor szerint a népszavazás ügyében most minden eddiginél egyértelműbb állásfoglalást hozott az Alkotmánybíróság. A Fidesz frakcióvezetője koalíciós válságról is beszélt.

Navracsics Tibor a hegykői polgári körök rendezvényének a vendége volt. A frakcióvezető válaszolt a Kisalföld kérdéseire is.

– Az Alkotmánybíróság döntésével a Fidesz újabb három kérdését minősítette népszavazásra érdemesnek. Ezzel hatra nőtt a tavasszal feltehető kérdések száma. Minek tulajdonítja a pozitív elbírálást?
– Bebizonyosodott, hogy érveinket igaznak tartotta az Alkotmánybíróság. A vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kezdeményezések aláírásgyűjtő ívét az Országos Választási Bizottságnak hitelesítenie kell. Már régóta húzódott a vita az OVB és a Fidesz között. Mi úgy gondoltuk, hogy a korábbi, alkotmánybírósági döntés is egyértelmű útmutatást adott, hogy népszavazásra kell bocsátani ezeket a kérdéseket. Ők ennek ellenére újabb és újabb indokokat kerestek, mi ezért fordultunk ismét az AB-hoz. Most minden eddiginél egyértelműbb állásfoglalás született. Az OVB-nek 30 napon belül döntést kell hozni ennek szellemében, ha nem történne meg, az a jogállamiságot kérdőjelezné meg. Célunk, hogy minél előbb megkezdjük az aláírásgyűjtést, és a tervek szerint tavasszal hat kérdésben megtörténjen a népszavazás.

– A Fidesz hetek óta koalíciós válságról beszél. Mi az oka?
– Számunkra nagyon úgy tűnik, hogy Gyurcsány Ferenc nem képes jól működtetni a koalíciót. A napokban tartott válságtanácskozás is azt mutatta, hogy súlyos problémák vannak az együttműködésben. A megbeszélést az egészségügyről szóló egyeztetésnek hirdették meg, azonban a találkozón az elmúlt egy évet értékelték. Az utóbbi 2–3 hónapban hetente, sőt naponta sorozatban derültek ki olyan ügyek, amelyekben az MSZP és az SZDSZ a sajtó nyilvánossága előtt ütköztette a nézeteit. Erre Gyurcsány Ferenc azt mondja, hogy ez a demokratikus viták időszaka, én pedig azt mondom, hogy ma Magyarország annyira rossz helyzetben van, hogy amikor ennyire nem tud közös nevezőre jutni két koalíciós párt a kormányzást érintő kérdésekben, akkor ott nem túlzás koalíciós válságról beszélni.

– Erre lenne a megoldás az előrehozott választás?
– Ennek lehetősége a kormányoldalon múlik. Az alkotmányos berendezkedés azt mondja, hogy míg a parlamenti többség nem gondolja úgy, hogy előrehozott választás szükséges, addig nincs rá lehetőség. Szerintünk jót tenne az előrehozott választás, mert feloldaná azt a patthelyzetet, ami immár egy éve fennáll, és tisztázódna, hogy mit is akarnak az emberek.

– Miért nem támogatták Majtényi László általános ombudsmanná választását?
– A frakcióülésünkön a két jelöltről értekeztünk, Kállai Ernőről és Majtényi Lászlóról. A vita során egyértelművé vált az az álláspont, hogy miközben a frakció egyértelműen Kállai támogatása mellett döntött, és vele kapcsolatban semmilyen kifogás nem hangzott el, addig Majtényit sokan politikailag elfogultnak tartják. A frakció elsöprő többsége úgy határozott, hogy ne támogassuk, mert a jelenlegi helyzetben nem vagyunk meggyőződve arról, hogy politikai részrehajlás nélkül végezné a munkáját.

Cziráki Viktória

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Irány egyenesen a Balaton!

Június 11-től – hétfőtől – újra elindítja balatoni járatát a GYSEV. A kényelmes vasúti kocsikból álló közvetlen járat augusztus 27-ig naponta közlekedik Sopron és Keszthely között. Két év után – együttműködve a MÁV-val és az osztrák vasúttársasággal (ÖBB) – indulnak el a közvetlen járatok. Tovább olvasom