Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Nászajándék a Tómalom utcai gyermekotthonnak

Milliós értékű meglepetést kapott a soproni intézmény.

Dr. Nagy Erzsébet orvos és férje, dr. Peter Nussbaumer svájci sebész külföldön és Sopronban is tartott lakodalmat. Nászajándékul pénzt kértek, amiből a Tómalom utcai Fogyatékos Gyermekek Otthona lakóit örvendeztették meg.

A házaspár – többek között – vadonatúj háztartási műszaki eszközöket és konyhai berendezéseket, hajszárítókat, ágyneműket, valamint porszívókat vásárolt az intézmény számára több mint egymillió forint értékben. A Kisalföld szeretetakciója tavaly decemberben segítette az otthont.

A határokon átnyúló jóság kézzelfogható megnyilvánulását tapasztalták a Tómalom utcai Fogyatékos Gyermekek Otthona gondozottjai. Amint tavaly decemberben a Kisalföld Szeretetakciója segítette az intézményt, úgy most egy házaspár.

A soproni származású, Svájcban élő orvosnő, dr. Nagy Erzsébet férjével, dr. Peter Nussbaumer sebésszel az esküvőjükre nászajándékul kapott pénzből vadonatúj mosó- és mosogatógépeket, hűtő- szekrényt, konyhai berendezéseket, mikrohullámú sütőket, vízforralókat, konyhai grillsütőket, hajszárítókat, hajvágókat, porszívókat vásárolt az intézmény számára.

Körültekintően jártak el, mert tudták, a gondozott gyermekek közül sokan csak pépes eledelt fogyaszthatnak, ezért turmixgépek is bekerültek a meglepetéskollekcióba. Ezen túlmenően új matracokat, lepedőket, ágyneműket is beszereztek az otthonnak.

Az adományokat a minap adták át a Tómalom utcai intézménynek. Fotó: Magasi Dávid
Az adományokat a minap adták át a Tómalom utcai intézménynek. Fotó: Magasi Dávid


A nászajándék több mint egymillió forintjából így is maradt bő százezer forint. A jótevők felvették a kapcsolatot az egyik zöldség-gyümölcs nagykereskedővel, s megbeszélték: az összeg erejéig egy-két héten át friss terményekkel lássa el a gyermekotthont. Az adományokat tegnap adták át a Tómalom utcai intézménynek. A gesztust értékelve és támogatva, a teherautónyi rakomány szállítását Boros Jenő fuvaros térítésmentesen vállalta el.

Dr. Nagy Erzsébet a Kisalföld érdeklődésére elmondta, Budapesten végzett a Semmelweis-egyetemen, de sorsa úgy hozta, hogy Svájcban helyezkedett el. Az ottani kórházban ismerkedett meg jövendőbeli férjével. Két és fél év után összeházasodtak.

– Az esküvőre és a lakodalmakra való tervezgetés közben közösen vetődött fel a gondolat, segítsünk másokon a közös élet indulásakor. Szüleim a Tómalom utcai intézményhez közel élnek, s rám is hatással volt az elesett gyermekek, fiatal felnőttek támogatásra szoruló sorsa.

Így döntöttünk az otthon megsegítése mellett – vázolta az ifjú feleség a jótétemény hátterét. – Felkerestük őket, és az intézmény vezetésével egyeztetve szereztük be az ajándékokat. Amire a legnagyobb szükségük lenne, a munkaerő, abban viszont közvetlenül sajnos nem tudunk segíteni – tette hozzá.

A házaspárt eleve jellemzi a karitatív szellemiség. Erzsébet férje orvostársaival rendszeresen jár Afrikába, Nigériába, ahol rászorulókat műt, és az ottani orvostanhallgatókat is oktatja. A doktornő is volt már velük, s látott el beteg embereket.

Erzsébet férjének pár napja már haza, Svájcba kellett utaznia, de az ifjú feleség addig maradt Sopronban, amíg az adományozással kapcsolatosan mindent el nem rendezett. Ősszel férje ismét karitatív útra indul Nigériába, ha teheti, ott lesz mellette.

A több mint egymillió forint értékű adományért Pete Gabriella intézményvezető-helyettes mondott köszönetet. A gondozottak hálájuk jeléül szépen feldíszített két fakanalat adtak jelképes nászajándékul a jótevő új házasoknak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elkészült a Képtelen történet

Az alkotást a tervek szerint szeptemberben nyilvános bemutatják Sopronban és később a közmédiában… Tovább olvasom