Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

Napsugár tábor sérült gyerekeknek

Az Erdei Napsugár egyhetes nyári táborban 78 dunántúli kisdiák ismerkedik Sopronnal és környékével.
Az első napon erdei gyalogtúrára indultak az enyhén, illetőleg közepesen sérült táborlakók az erdei iskolából a Fáber-réten keresztül egészen a Károly-kilátóhoz.

Színes programok

– Jól elfáradtunk, de mindenképpen felmegyünk a kilátóba – újságolja tízórai közben a rumi iskolából érkezett Tamás, aki a vasárnapi uszodai napot várja leginkább. A fürdőzés mellett városnéző minitaxizás, Fertő tavi hajókázás, bobozás is szerepel az egyhetes Erdei Napsugár Tábor programjában, melyet a Doborjáni Ferenc Nevelési-Oktatási Központ munkatársa, Máté Beatrix kollégiumvezető irányít.

Harmadik éve nyári tábor

– A Regionális Igazgatói Munkaközösség a szakmai programok mellett már harmadik éve nyári táborokat is szervez a hét dunántúli speciális iskola diákjainak – tudtuk meg a tábor szervezőjétől. – Kőszeg és Zalaszentgrót után idén Sopron ad otthont az egyhetes nyaralásnak, melynek szervezésére pályázati úton négyszázezer forintot nyertünk.
A tanulóknak a gyermekotthonok minden évben szerveznek nyaralásokat, a családi háttérrel rendelkező kollégista diákok számára azonban sokkal kevesebb a nyári program. Ezek a tanulók zömében hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő gyermekek, szüleik ritkán tudják nyaralásukat biztosítani.

Nagy élmény az utazás

– Így merült fel az ötlet, hogy emlékezetessé tegyük számukra a nyári szünet néhány napját, kulturális és sportprogramokkal, szabadidős tevékenységekkel megtűzdelve, évente más-más helyszínen – folytatta Máté Beatrix. – A táborlakók számára nagy élmény az utazás, és a programok során megvalósul az integráció elve is, hiszen ép társaikkal együtt közlekednek, vesznek részt a programokon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győrött a magyar élmezőny

Győrött rendezik meg a rövid távú országos bajnokságot, amelyen a legjobb magyar versenyzők állnak… Tovább olvasom