Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Nagyok az árkülönbségek

A tomboló nyár közepette megérkeztek az első iskolakezdési ajánlatok a postaládákba.
Folyamatos akciókkal, különleges kedvezményekkel, nem egyszer meglepően alacsony árral kínálják portékáikat a soproni papírboltok és nagyáruházak. A Rákóczi utcai szaküzletben az egyszerű borítású, Magyarországon gyártott A/5-ös füzet mindössze 10 forintba kerül (a Kontúr várkerületi üzleteiben ugyanez 39 forint, a Tescóban pedig kínai gyártásban 29 forint): – Tartjuk, sőt néhány termékünknél még lejjebb is vittük az árainkat a tavalyiakhoz képest – tudtuk meg Karner Mónikától, a Rákóczi utcai papírbolt tulajdonosától. – Ezeket a füzeteket például beszerzési áron adjuk azzal a nem titkolt szándékkal, hogy így csalogassuk üzletünkbe a vevőket.

A népszerű spirálfüzetek között is könnyen találhatunk alkalmi vételt. Az A/4-es 60 lapos egyszerű kivitelű spirált a Tesco akciójában 98 forintért kínálják, 2 forinttal olcsóbban, mint a Rákóczi utcai szaküzletben. A Kontúrnál spirálból csak 80 lapost tartanak, azt 209 forintért. – Csak az árakat nézve mégsem biztos, hogy jó döntést hoznak a szülők – teszi hozzá Karner Mónika. – Nem mindegy, hány lapos füzetre vonatkozik az adott ár és az sem, hogy milyen minőségű és súlyú az adott irka. A vékony papír például kevéske radírozás után is kilyukadhat és az sem szerencsés, ha kéthavonta betelik a gyermek füzete.

A középiskolákban népszerű, több tantárgyasnak nevezett, színekkel elválasztott nagyméretű füzet ára mindegyik kereskedőnél 1000 forintnál kezdődik, nagy előnye, hogy egyszerre csak egy füzetet kell cipelnie a diáknak. Elsősorban az Ausztriában tanulók keresik a gyűrűs iratrendezőket – a Rákóczi utcában 290 forintba kerül, a Kontúrnál közel a duplája, a Tescóban 279 forintért adják – , melyhez külön lyukasztott lapokat kínálnak – a Rákóczi utcában 213 forintért, a Várkerületen 255-ért, a Tescóban pedig 249 forintért.

A környezetbarát szemléletet fontosnak tartó anyukák-apukák iskolakezdéskor hiába keresnek Sopronban újrahasznosított papírból készült füzetet. A fővárosban már sikerrel járnának, de az „újrapapírból" készült kockás és csíkos füzetek jelentősen drágábbak, mint a fából készültek. Ennek oka nem az előállítási költségeiből fakad, sokkal inkább a kisszériás füzetgyártásból. Pedig milyen jó lenne, ha a gyerekek nemcsak elméletben hallanának a környezettudatos szemléletről, hanem mindennapi életük része lenne és nap mint nap újrapapírból készült füzetekbe írnának.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Változatlanul terjeng a bűz

Mint arról beszámoltunk, évek óta problémát jelent a helyieknek a falu szeméttelepe, amelybe a közeli cukorgyár helyezte el melléktermékét. Noha a község vezetése és a petőházi gyár között létrejött megállapodás értelmében az odahordott anyagokat minden esetben földréteggel kellett volna befedni, erre egyszer sem került sor. Tovább olvasom