Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Nagykorúvá vált a Fő téri borünnep

Sopron - Harsonaszóval és a borivók tízparancsolatának ismertetésével kezdődött tegnap a 18. Soproni Borünnep – a hagyományos ceremóniát az eső sem zavarta meg. A borvidék népszerűsítését célzó Fő téri program hétfő estig várja az érdeklődőket.


Szabadtéri színes műsor kíséretében a soproni történelmi borvidék valamennyi borfajtáját megkóstolhatják azok, akik a 18. Soproni Borünnepre kilátogatnak. Az elmúlt évekhez hasonlóan, hazánk más tájairól, sőt, még külföldről is érkeztek vendégek, hogy megismerkedjenek a kékfrankos fővárosa boraival.

Dr. Dobos József, Sopron jegyzője megnyitójában az itteni szőlőtermesztés római kori hagyományait hangoztatta, dicsérte a borosgazdák hozzáértését és szorgalmát, nem utolsósorban a borünnep közösségi összetartó erejét.

–  Immár nagykorúvá vált a rendezvény. A kezdeti egy-, majd kétnapos program idővel háromnapossá, idén pedig először négynapossá bővült – mondta Vörös Péter főszervező, Sopron Város Fúvószenekara titkára. – Az  első alkalommal tíz, idén már huszonhét pincészet kínálja borait. Az önkormányzat és a Bormarketing-műhely támogatásának köszönhetően a pünkösdhétfő estig tartó rendezvénysorozaton hazai és külföldi fúvószenekarok, a könnyűzene képviselői, néptáncosok és cigányzenekar is a színpadra lép. Ugyanakkor nem feledkezünk el a térségünkhöz egykoron szorosan kötődött Haydnról sem: halálának 200. évfordulóján, május 31-én tőle indulót játszik zenekarunk. Amikor fúvósaink akkori titkára, Weinberger Károly mint ötletgazda 1991-ben létrehozta az első borünnepet, a kulturált borivás, a borvidék és borosgazdái, nem utolsósorban pedig a fúvószene népszerűsítését tűztük ki célul. Ennek szellemében járunk el  idén is – zárta Vörös Péter főszervező.

A Tűztorony árnyékában pénteken elkezdődött a történelmi borvidék hétfő estig tartó, először négynapos ünnepe. Fotó: Magasi

– Úgy vélem, presztízsértéke van annak, hogy ilyen rangos eseményen mi is képviselhetjük a borvidéket – nyilatkozta Csapó Imre fertőrákosi borász, aki már 12 éve a borünnep egyik résztvevője. – Mindez remek alkalom arra, hogy a borászok a nagyközönség előtt letesztelhessék boraikat.

Felemelő érzés, amikor a borünnepre hivatkozva otthoni pincészetünket is felkeresik az emberek.

– Szinte minden évben eljövünk a Soproni Borünnepre, most Herbert Gruber barátomékkal érkeztünk két napra – mondta a húsz éve Bécsben élő biztonsági szakember, Szalai Tibor. – Ismerjük a rendező fúvószenekart is, s hát nagyon szeretjük a soproni kékfrankost...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mélygarázs: Megérkezett a szakértői vélemény

Sopron - Bár úgy tűnhet, hogy a Petőfi téri mélygarázs lassan két éve elkészült, a fennálló műszaki… Tovább olvasom