Kisalföld logö

2018. 07. 19. csütörtök - Emília 18°C | 28°C Még több cikk.

Nagycenki hársak megújulás előtt

A soproni Castanea Környezetvédelmi Egyesület felhívással fordult a lakossághoz a nagycenki hársfasor megmentése érdekében, mivel attól tartanak, hogy az öreg fákat ok nélkül és meggondolatlanul vágják ki és csonkítják meg a munkálatokat végzők. Nekik azonban más a véleményük.
A munkálatokat már 30–40 éve el kellett volna végezni, mára már veszélyesek is az öreg fák.
– Egy 250 éves öreg hársfa önmagában olyan természeti érték, hogy rossz állapota, csonkasága ellenére is meg kell tenni mindent azért, hogy megmaradjon. Egy fasor esetében azonban más a helyzet – mondja dr. Kárpáti László, a Fertő–Hanság Nemzeti Park igazgatója. – Ezeket a munkálatokat már 30–40 éve el kellett volna végezni, mára már veszélyesek is az öreg fák. A hársak egyébként jól bírják a nyesést, ezek az egyedek is évtizedeken át gömbformára voltak nyírva. A mostani munkálatoknak köszönhetően megújulhatnak a fák, a kivágottak helyére pedig újakat ültetünk. Ha ezt most nem végezzük el, 50 év múlva nem lesz itt semmi.

Roth Matthaea, a nemzeti park erdészeti és tájvédelmi osztályának vezetője elmondta, hogy azokat a fákat, amelyeknek minimum 30–40 százaléka élő, nem bántották. – Azt gondolják, hogy nekünk jólesik ezeket az öreg hársakat kivágni? Ezt nem lehet érzelmi érintettség nélkül csinálni. Igaz, hogy most rosszul néz ki a fasor, idő kell a megújuláshoz, ami pedig csak ezen munkák eredményeként jöhet létre. Az osztályvezető hozzátette: mindezt komoly előkészítés előzte meg.

Kapcsolódó cikk >>
Megmentésükért vágják a hársakat

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismeretlen levélíró

Az MSZP Soproni Baráti Köre aláírással kapott a baloldalnak tett szolgálataiért köszönő levelet… Tovább olvasom