Kisalföld logö

2018. 05. 20. vasárnap - Bernát, Felícia 12°C | 23°C Még több cikk.

Nagycenk: Öt év alatt négy választás

Új, vagy a régi lesz a polgármester? Kik ülnek a képviselői székben Nagycenken? Kedden eldől, a visszaszámlálás már elkezdődött.


Az időközi választás előzménye: Egyes képviselők azt mondták, hogy képtelenek együttműködni a településvezetővel, mert annak nem megfelelő a vezetői stílusa. A polgármester viszont úgy nyilatkozott: a testület a település közösségére nézve hibás döntést hozott, ennek hátterében pedig egyéni érdekek és ambíciók állnak.

Az ötödik éve hivatalban lévő Ivánkovics Ottó (Fidesz-KDNP) polgármester mandátuma alatt ez lesz a negyedik választás a faluban. 2007-ben is feloszlatta magát a testület, így új képviselőket és településvezetőt is kellett választani.

2011. november 15-én (kedden) a helyi önkormányzati képviselők és a polgármester időközi választására kerül sor tehát. Szavazni személyesen, 6.00-19.00 óra között lehet. Felhívom a figyelmet, hogy a személy- azonosság igazolása,- a korábban kiküldött értesítő hátoldalán felsorolt - érvényes igazolványokkal lehetséges.

Az egyik legfontosabb változás, hogy az 1. sz. szavazókör helyszíne visszakerült a Községháza földszintjére. A 2. sz. szavazókör változatlanul a Községháza I. emeleti tárgyalójában működik - olvasható a nagycenk.hu-n, ahol egy óra számolja vissza a voksolás megkezdéséig hátralévő időt.

Figyelembe véve, hogy az épület nem akadálymentes, akinek nagyon nehezére esik a lépcsőzés, éljen a mozgóurna kérésének lehetőségével. A választási eljárás során új szabály, hogy mozgóurnát csak írásban lehet kérni. A kérelmet a választás előtt a Polgármesteri Hivatalhoz kell eljuttatni, a szavazás napján pedig, a szavazókörben kell leadni. A továbbiakban telefonon történt bejelentéseket nem tudják figyelembe venni.

Nem lesz ügyfélfogadás
Nagycenk Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala értesíti a község lakosságát, hogy a Polgármesteri Hivatalban 2011.november 15-én (kedden) nem lesz ügyfélfogadás, (a választás miatt).

Olvasóink írták

  • 3. Georg 2011. november 14. 21:22
    „Kiderült már hogy múltkor ki pofozott meg kit az önkormányzat lépcsőjén? Ki hazudott?”
  • 2. Szólásszabadságvan??? 2011. november 14. 14:54
    „Neked ott fent tényleg csingilingi van!”
  • 1. csingilingi 2011. november 13. 13:05
    „Jól értem?
    "A választási eljárás során új szabály, hogy mozgóurnát csak írásban lehet kérni. A kérelmet a választás előtt a Polgármesteri Hivatalhoz kell eljuttatni, a szavazás napján pedig, a szavazókörben kell leadni." Szóval aki mozgásképtelen, először menjen be az önkormányzathoz, utána a bumáskával amit ott adnak menjen be a szavazókörbe. Ezután házhoz viszik neki az urnát. Már, ha addigra hazaér. Nem lenne egyszerűbb törvényt hozni, hogy öregek, betegek, mozgássérültek nem szavazhatnak?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A soproni hétvége képekben

Fotósunk a hétvégén több soproni bulit is felkeresett. Nézze meg galériáinkat! Tovább olvasom