Kisalföld logö

2018. 07. 23. hétfő - Lenke 18°C | 27°C Még több cikk.

Nagycenk - Díjat kapott a volt polgármester

Széchenyi István születésnapja hagyományosan a Nagycenkért Díj átadásának is ünnepe. Idén Udvardi Imréné korábbi polgármester vehette át az elismerést.
A nagycenki képviselő-testület döntése értelmében Nagycenkért Díjat adományoztak Udvardi Imrénének, aki 1998 és 2006 között volt a község polgármestere. Számos önkormányzati beruházás valósult meg az irányításával, többek között sok évtizedes gondot oldott meg, amikor a gyógyszertárat a falu központjába költöztette.

Az iskola felső tagozatának teljes felújítása, az utcák rendbetétele következetes munkájának volt köszönhető. Polgármestersége alatt a közösségi élet gyökeres változáson ment keresztül, első szervezője volt a Szüreti Napoknak, amit tizenöt éven át  irányított.

Faluvezetői megbízatása alatt alakult újjá a sportegyesület labdarúgó-szakosztálya, jött létre a „Czenki" Hársfa Néptánc Egyesület és a Nagycenki Polgárőr Egyesület is. Magyarország európai uniós csatlakozásakor felvállalta, hogy hazánkat Nagycenk képviselje a Vidéki Települések Európai Chartájában.

Ezt a felelősségteljes vállalást rangjához méltón kezelte, támogatta, nemzetközi elismerést szerezve ezzel a nagycenkieknek.

Mint magánszemély és mint vállalkozó is támogatja a helyi rendezvényeket, aktív tagja az iparoskörnek, a Friends of Europe Nagycenk Egyesületnek, a templomi kórusnak – állt a méltatásban. A díjat Csorba János polgármester adta át Udvardi Imrénének.

– Nagyon megleptek ezzel az elismeréssel, rendkívül jólesett – mondta el a Kisalföldnek Udvardi Imréné. – Való igaz, hosszú ideig dolgoztam Nagycenkért magánemberként is, hiszen amikor a falu vezetője voltam, ez volt természetes. Jó szívvel gondolok vissza a chartához való csatlakozásra különösen a fiatalok miatt, akik így számos külföldi településre jutottak el, gyakorolhatták az idegen nyelveket és tapasztalhattak, láthattak, ismerkedhettek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Károly-magaslat a legjobb hely

Az év ökoturisztikai látogatóközpontja kitüntetést kapta a soproni Károly-magaslati Ökoturisztikai… Tovább olvasom