Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Nagy Tamás: Segítsünk a károsultakon!

Nagy Tamás (MDF), soproni önkormányzati képviselő felhívására több civil szervezet is csatlakozott az UNICEf adományvonal akciójához.

Ennek eredményeképp kedden délután közösen küldtek smst a 1749-es számra.

Az így felajánlott 200 forintot a Haiti földrengés következtében tragikus helyzetbe került gyermeken segítenek. Mint ismeretes, a szigetországot a közelmúltban földrengés érte, és több tízezren veszítették életüket. Ám ennél is többen vannak, akik nincstelenné váltak, elveszítettél otthonaikat.

Nagy Tamás elmondta, egy telefonhívással, vagy üzenettel száz víztisztító tablettát lehet vásárolni, így mintegy négyszáz liter tiszta víz nyerhető.

Olvasóink írták

30 hozzászólás
12
  • 30. taktam 2010. február 07. 14:24
    „To 29. NagyTamas 2010.02.06. 18:40.
    Ne haragudjon, hogy megemlítem Önnek, hogy a nagyúr fogalmát nem célszerű összemosni az keresztény/keresztyén Isten fogalmával. Tudom, Önt nagyon zavarja, hogy nick-et
    használok. De nem gyávaságból teszem. Kénytelen vagyok, mert ezen a fórumon undorodom a sok mocskos/mocskolódó frazeológiától. Talán, ha nick-emen mocskolnak, könnyebben elviselem, mintha a tisztességben élt tényleges nevemen gyaláznak, azért, mert én esetleg másként látom világunkat. Talán abban hasonlíthatunk egymáshoz: egyaránt el szeretnénk kerülni azt a bizonyos keszon/fórumozó betegséget...
    Tudja NT, én és az a nemzedékem, amely egyenes derékkal/tisztességben túlélte 1932-től magyar világunkat, mi mindenki szemében nyíltan/egyenesen és bátran tudunk belenézni. Mi már nem félünk senki emberfiától, még Öntől sem... De tartunk napjaink, posztkommunista világunk partizán orvlövészeitől, akik azt lesik, hogy esetleg ténylegesen kit semmisíthetnek még meg, azok közül, akik tisztességesen túléltük/túlélhettük a totalitárius szovjet rendszerünket, a gulyáskommunizmusunkkal együtt... Valószínű azért sikerült ez nekem, mert az Isten a tenyerén hordozott...
    Demokrataságát kétségbe vonom, legfeljebb Ön newdemokrata. Közéleti ember. Mi választók megismerhettük Önt is. Azt pedig, hogy demokrataságát is összevonja a keresztény/keresztyén Istent félő tulajdonságával, azt az Ön politikai ízlés kategóriájába sorolom. Tudja NT, ez olyan politikai ízlés kategóriájába tartozó dolog, mint az MSZP és kreálmányaival, a posztkommunistákkal és a Jobbikkal együtt szavazni a Fidesz és szövetségesei ellen. Tehát, azokkal együtt szavazni, akik mind a mai napig meghiúsították a magyar demokrácia kiteljesedését... Tulajdonképpen Önök, illetve valamiféle közösségük is erre készül. Nemde?
    Anno, ott voltam a 2. lakitelki sátorban. Akkor azért nem léptem be, mint alapító tag az MDF-be, mert ott is, később is közöttük sok politikai/szakmai dilettánssal találkozhattam... Már ott kirajzolódott előttem, hogy arra a bizonyos tavaszi nagytakarításra nem fognak sort keríteni... Tudom, más politikai érdekközösségekben is előfordulnak szakmailag/politikailag dilettánsok. Tudom azt is, hogy a posztkommunistáknak sikerült az EU-ban és az USA-ban, a globalizált hiteltőke érdekközösségében némileg szalonképtelenné tenni a Fidesz-KDNP és szövetségeseit. De akár tetszik ez Önnek, akár nem, egyelőre az ő táboruktól lehet elvárni, hogy egy racionálisan gondolkodó konzervatív, liberális, de mégis magyar és nem irracionálisan magyar társadalmat/gazdaságot/erkölcsöt/demokráciát és törvényes rendet fognak teremteni. Amely a termelő munkán és nem neoliberális tőkespekuláción fog alapulni; valamiféle harmóniában fog a tőke és a munka működni...
    Kérem, netán ne populistázzon le, mert arra inkább büszkének kellene lenni az embernek, ha az embert, még az olyan mucsai embert is mint én vagyok, az egyszerűbben gondolkodó emberek is megértik...
    Amint írta, stílusomat, agresszívnek minősítette/kifogásolta. Tudja NT, én nem urbánus entellektüel, hanem, csak egy populista mucsai magyar vagyok...
    Tisztelettel és barátsággal köszöntöm!”
  • 29. NagyTamas 2010. február 06. 18:40
    „Tisztelt taktam! Senkinek nem vagyok nagyúra.Az öné is a gondviselő! Gyáva akkor lennék,ha névtelenségbe burkolózva sértegetnék embereket!Bálványom nincs,gondolataim sajátjaim.Demokrataként és Isten félőként Önben is tisztelem az embert,stílusa és agresszivitása ellenére.Ön nyugodtam írogasson,akármit,stílus maga az ember.Ha nem válaszolok az csak azért van mert nem akarok kesszon betegséget kapni!Szép hétvégét! Nagy Tamás”
  • 28. taktam 2010. február 05. 18:33
    „Mélyen tisztelt NT önkormányzati képviselő nagyúram!
    Eddig nem válaszolt 15. taktam 2010.01.28. 18:00 beírásomra, mert önnek és BL-DI vezér bálványainak az nem szalonképes... Gyáva ember ön NT...
    Kérem, kímélje me megszólalásaival városunkat/országunkat. Inkább ölelgesse BL-t. De vigyázzon, mert a maszop/szadesz esetleg önöket kihagyva be..... MA helyett BL-t miniszterelnök jelöltjének. Erre nem gondolt még? Tudom, a politika nem az ön műfaja. Közölje információmat DI-val, ez önnek kötelessége lenne... Egyébként, DI vagy BL az ön bálványa?”
  • 27. SZILAJ 2010. február 02. 19:32
    „Pfff... Van még MDF???”
  • 26. coolzsu 2010. január 30. 14:59
    „Tisztelt Nagy Tamás képviselő úr!
    Ne értsen félre, nem bántani szeretném. De. Tudja ebben az országban ma vannak olyan családok, akik nem fogyatékkal élők, nem csökkentlátók, nem hajléktalanok, "csak" gyerekeket nevelnek. Nevelnének. De nem tudnak, mert a soproni munkabérek már a rezsiszámlák kifizetésére sem elegendőek. Nem, nem az osztrákoknál dolgozó szerencsésekről beszélek, hanem azokról, akik kénytelenek mondjuk autó és nyelvtudás híján itt tengődni. Minimálbérből. Szép és dicséretes, amit felsorolt. Csak tudja, ebben a városban, aki rászorulna, annak fogalma sincs, hogy hová fordulhat segítségért! Múlt héten a rotary-t méltató cikk végén feltettem a kérdést, hogy tudja-e valaki is, hogyan juthatnának hozzá a rászoruló családok a segítséghez, és bár nem volt meglepő, nem kaptam választ! Senki sem tudott válaszolni. Menjen be a szoc.osztályra a ph-ba, és kap ötezer ft kajautalványt. Ami ugyan jó az éhes gyereknek, de nem fogadja el az e.on vagy távhő. Szép és dicséretes, hogy kint akarnak segíteni, de először itthon kellene. Ha olyan ország, olyan város lennénk, ahol nincsenek nyomorultak, rászorulók, éhes gyerekek, akkor adjanak. Sokat. De először itthon kellene. Mert itt már nem csak a fogyatékkal élők szorulnak segítségre, hanem a gyermeket nevelő családok is. Hogy szégyenszemre ne az újságokon, a médiában, a pletyihiradókot keresztül kelljen könyörögni adományért, ha éhes a gyerek. De javítson ki nyugodtan bárki, aki másként látja.”
  • 25. Andersen 2010. január 30. 13:47
    „A Fidesz ugyanúgy a "rendszerváltó mutyizók" táborához tartozott és tartozik!”
  • 24. Orfeusz 2010. január 30. 13:28
    „Kedves Nagy Tamás!
    Végezetül: ha Antal József vállalja a tavaszi nagytakarítást, ma nem itt tartanánk. Ő nagytakarítás helyett a port sem törölte le. Azokat a bizonyos bolsikat hagyta tovább munkálkodni. Szilvássy, Csepi stb. Privatizáció címén folytatódott a Németh Miklós által megkezdett rablógazdálkodás. Mindenünket elvitték a tűzhöz közelállók. Szovjet gyarmat után a multik gyarmata lettünk. A történelem majd eldönti, hogy történt-e egyáltalán politikai rendszerváltás vagy csak egy nagy mutyi? Reméljük a FIDESZ-nek lesz ereje a politikában és a gazdaságban rendet tenni, számonkérni. Ha nem teszik meg, tényleg banánköztársaság leszünk.
    Nem akarom megbántani, de a világ változására nem lehet az MDF-ben hivatkozni. A tisztesség akkor és ma
    is ugyanaz. Tán Bokros Lajos nemzeti elkötelezettségű, liberális kereszténydemokrata? Nem is beszélve az SZDSZ-es bandáról.... Az ő liberalizmusuk a károkozás a nemzetnek és polgárainak. Szóval taszító egy "csapatban" vállalt poziciót, kedve Tamás!”
  • 23. nagy.tamas 2010. január 30. 13:11
    „Tisztelt Orfeusz!

    Nem kerülöm meg a feltett kérdését. 22 év alatt rengeteget változott a világ, így Magyarország is. XXI. századi kérdésekre, XXI-. sz-i válaszokat kell adnunk. Ennek ellenére engedje meg, hogy idézzek Önnek. Az elsőt 1989 október 21-én az MDF által elfogadott pártprogramból; Ez a gyűlés választotta elnökévé Antal Józsefet: " Olyan hatékony versenyképes piacgazdaság felépítése a célunk, ahol a vállakozás és az alkotóképesség szabadon kibontakozhat." "A választási küzdelemben, a végre kivívott szabadságot veszélyezteti a túllicitálás, a szélsőséges radikalizmus, a megalapozatlan ígérgetés." "Az MDF elveti a politikai harc erőszakos és szélsőséges módszereit. Nem az öklünket, hanem a fejünket emeljük fel."
    Antall József 1990-ben így rajzolta meg saját politikai arcélét: "Nemzeti elkötelezettségű, egységes Európában hívő, liberális kereszténydemokrata vagyok. Ha e meghatározás bármelyik elemét elhagyjuk, akkor tévessé válik."
    Én magam ezekhez tartom magam 1988 óta, és a mai napig nem kellett a fenti alapelveken változtatnom.Véleményünk cseréjére állok rendelkezésére.
    Tisztelettel:
    Nagy Tamás”
  • 22. nagy.tamas 2010. január 30. 13:11
    „Tisztelt Coolzsu!
    Amikről Ön ír, azok valós problémák, és tennünk kell ellene. Én magam is igyekszem a tőlem telhető legtöbbet megtenni. Ezért ajánlottam fel a tavalyi évben az egy havi tisztelet díjamat, a szociálisan rászorulók javára, karácsonykor, ezért támogattam a hajléktalanokat környezetbarát tisztítószerekkel, ezért társultam a hagyományőrzők adományaihoz, amit a Balfi úti Szociális Intézmény részére juttatak el, ezért segítem a Hallássérültek soproni szervezetét, ezért vagyok tagja és dolgozom a LIONS Clubban, ahol a vakok és gyengénlátók megsegítése a fő célunk, ezért vagyok több mint 20 éve tagja és támogatója a Halmozottan sérült gyerekekért Alapítványnak, ezért ajánlom fel adóm 1%-át a Fogyatékos gyerekek oktatásáért Alapítványnak, melynek 16 éve elnöke vagyok. Ennek ellenére, fontosnak tartom, a Haiti katasztrófa súlyú problémák enyhítését segítő nemzetközi szervezethez (UNESCO) adományakciójához való csatlakozást. A felsoroltakkal nem szoktam előhozakodni, de mivel megszólított, ezért írtam le a tényeket.
    Menjünk közösen együtt a segítségnyújtás közös útján!
    Tisztelettel:
    Nagy Tamás”
  • 21. coolzsu 2010. január 30. 11:39
    „Kedves képviselő urak és hölgyek! Ma többezer olyan család van, akik elveszítették az otthonukat. Ugyan nem földrengés miatt, hanem egyéb ismert okok miatt. Csak Sopronban több tucat család szorulna segítségre! Miért nem nekik segítenek? Itt magyar gyerekek éheznek és kerülnek utcára! Őket miért nem támogatják? Itt csak a vállát vonogatja mindenki... Persze az nem olyan látványos, nem akkora hírérték, mint Haiti....”
  • 20. Orfeusz 2010. január 30. 09:10
    „17. Magyarországon pontosan tudjuk számunkra mit jelent a bolsevik és a bolsi szó. Volt időnk megtanulni az "elvtársaktól". Örülök, hogy ön egy büszke bolsevik, de remélem nem bolsi. Én is magyar vagyok, de nem vallom magam bolseviknak. Én "simán" magyarnak vallom magam. "Exelvtárs és elvtárs" között is van különbség, ezt láthattuk az elmúlt 20, különösen 8 évben.
    18. Kedves Nagy Tamás! Ön simán megkerüli az 1988-as és a 2010-es MDF különbségét. Azóta történt néhány pálfordulásuk. Lehet, hogy alkalomadtán lesz módunk megismerkedni és beszélgetni.”
  • 19. nagy.tamas 2010. január 29. 12:48
    „Tisztelt Orfeusz!

    Én 1988-ban léptem be az MDF-be, mint társadalmi szervezetbe, a pátban komolyabb munkát 2004 óta végzek. Akkoriban, nagyon sok barátommal együtt küzdöttünk a demokratikus több pártrendszerért, a mindent elsöprő diktatúra ellen. Ekkori barátaim közül, sokkal most is ápolom a baráti kapcsolatot, sokan vannak MDF, Fidesz, és SzDSz-esek köztük. Ha politikailag nem is értünk egyet sokmindenben, emberi kapcsolataink rendben vannak.
    Kérdésére válaszolva, nem voltam Fideszes, mindig is csak MDF-es. Nem tudom mire gondol, mikor a másik párt gyalázásáról szól, én soha ilyet nem tettem, és ezután is úgy szeretnék politizálni, hogy soha ilyet ne is tegyek. 22 éve is azért küdöttem, hogy a több pártrendszerben többféle gondolkodó ember is lehessen, véleményét nyugodtan is elmodhassa, sem életvitelében, sem munkahelyében semmilyen hátránya ezért ne származhasson. Messze áll tőlem a gyűlölködés, és az Ön nézeteit is demokrataként tisztelem.
    Haiti témában, mellőztem a pártpolitikát, ezért is kezdeményeztem önkormányzati képviselőként a segélyakciót.
    Személyesen Önnel is elbeszélgetek a politikáról, amennyiben ad tálálkozási időpontot vagy telefonos elérhetőséget.
    Kívánok mindannyiunknak gyűlölködéstől mentes Magyarországot!
    Tisztelettel: Nagy Tamás”
  • 18. njozsi 2010. január 29. 11:07
    „Korrekció: 1. mondat: emberség és lehetőség...............
    a 2. bekezdésben elvtársak..........
    a 3. bekezdésben kisebbség..............”
  • 17. njozsi 2010. január 29. 11:02
    „Orfeusz!
    Először is az emberség nem pártpolitika. A segélyezés nem pártpolitika, hanem eberség és tehetőség, lehetőség dolga.
    Másodszor pedig kérek egy JELENLEGI PARLAMENTI PÁRTOT megemlíteni, amelyikben nem ülnek ott a volt elvtrásak, vagy ahogy ön fogalmaz a bolsik. Ha egyet tud nekem írni, akkor 10 éves tartózkodást állok Önnek Las-Vegasban.
    Egyáltalán tudja-e mit jelent a bolsevik (vagy ahogy ön fogalmaz bolsi) kifejezés? A bolsevik magyarul a többséget jelenti. A kisebbséget, melyhez ezek szerint ön sorolja magát a mensevik szó jelenti. Kisebbsáégben vannak jelenleg a komcsik. Ez nem baj.Sőt! Kisebbség a roma társadalom is. De én büszkén vallom, hogy magyarországon a bolsevikokhoz tarozom, mert magyar vagyok. És ebben a hazában a magyarság a többség (a bolsevik) kedves Orfeusz!
    Kis nyelvoktatás és intelligencia.
    Németh József.”
  • 16. Orfeusz 2010. január 29. 09:28
    „Kedves Nagy Tamás! Ld. 9. 15.
    Nem válaszolt, hogyan egyeztethető össze az emberség és az MDF/SZDSZ tagság? Hogyan lehet szóbaállni az exbolsevik Bokrossal? Lehet, hogy a fonnyadó Dávidnak és szegény Herényinek fontos a parlamenti mandátum - nem a közjóért, hanem büntetőjogi és más megfontolásokból - de ezekkel egy tálból cseresznyézni?????????????? Amikor az MDF-es Oszvald Úrnak a FIDESZ FB-tagságot juttat, utána őket gyalázni? No ehhez gyomor kell! ( és epe )”
  • 15. taktam 2010. január 28. 18:00
    „Tisztelt Nagy Tamás önkormányzati képviselő úr! Üdvözlöm önzetlen segítségét Haiti-nek!
    De nem gratulálok a Bokros Lajossal TV-ben közölt ölelkezéséhez. Lehet, hogy ez önnek dicsősség és kiállás a Fidesszel szemben. De én szégyeleném magam, az ön helyében, ha együtt az aggonizálnék az MDF ágyában BL-al és DI-val.
    Tisztelettel és barátsággal köszöntöm olvasóimat!”
  • 14. nagy.tamas 2010. január 28. 16:06
    „Tisztelt Kertész!

    Sajnálatos, hogy vannak olyan emberek, akik csak látszat tisztségeket töltenek be pénzért és nem csinálnak semmit. Őket én is elítélem, viszont nagyon sok civil szervezet, egyesület, alapítvány dolgozik önzetlenül, lelkiismeretesen. Vezetőik letöltött munkaidő után javadalmazás nélkül igyekeznek segíteni másokon, sokszor 10-16 órát is dolgoznak.Ők is adakoznak, mindenki lehetőségeihez képest tegye meg, akkor juthatunk egyről a kettőre.
    Sajnos holnap tudok legközelebb gépközelben lenni, ezért felvetéseikre csak holnap tudok reagálni.
    Tisztelettel:
    Nagy Tamás”
  • 13. nagy.tamas 2010. január 28. 15:59
    „Tisztelt Lézerman!

    Sok mindenben egyetértek Önnel. Az akcióban részt vett civil szervezetek elsősorban magyarországi problémában próbálnak segíteni, de ilyen esetekben az én véleményem szerint a határokon túl is kell látni. Jómagam is elsősorban a honfitársaimért próbálok tenni. A politikával kapcsolatban is van részigazsága, de engedje meg, hogy Széchenyi szavaival éljek" ...olyan politikusai vannak a nemzetnek, amilyet megérdemel..." 4 évente a nagytöbbség választja a vezetőit. Sajnos nem személyeket keresnek, hanem ,,pártlogokra" szavaznak nagyon sokan. Ennek ez a következménye.
    Tisztelettel:
    Nagy Tamás”
  • 12. kertész 2010. január 28. 14:01
    „Lézerman! Még lehetne folytatni azzal hogy egyesek 8-10 állást töltenek be milliós tiszteletdíjért,másoknak meg nem jut munkahely.Ha valaki közel van a tűhöz csak úgy zudul rá a különböző jól fizető munkahely tiszteleti díjas tagság,stb amiért nem kell csinálni semmit.Mert nem tudom elképzelni hogy akinek van egy 8 órás munkahelye akkor még 8-10 egyéb helyen is aktiv.Nem, csak felveszi tiszteletdíjat és ennyi.Ezekből adakozzanak 1-2 milliót és meg sem látszana rajtuk ,nem pedig néhány sms-el kiszúrják a szemüket.”
  • 11. Lézerman 2010. január 28. 12:20
    „Tisztelt Nagy Tamás Úr!!!!

    Én nem vontam kétségbe az Ön állítását a tabletta és víz témában.Csupán viccnek szántam,csak lemaradt a megfelelő ikon!!!!

    Viszont a viccet félretéve,azt irta,hogy a magyar gyermekek megélhetési problémáiban a helyi önkormányzatok,iskolák,stb.... hibáztak.Ha ez ennyire egyértelmű akkor miért nincsenek felelősségre vonva.
    Megmondom,azért mert a mi országunk a kapcsolatok országa.Persze negativ értelemben. Itt sokmindent lehet ha van kapcsolat,mert a jó kapcsolat sokmindent megenged.A politikába most nem megyek bele,mert csak idegessé tesz,olyan mint a labirintus,átjárhatatlan,legalább is számomra.....
    Végezetül akkor is azt vallom,hogy előbb a magyar emberen kellene segiteni,aztán segitsünk másokon!!!
    Most lehet rám azt mondani,hogy nem vagyok elég empatikus,de az vagyok elsősorban a sajátom iránt!!!!
    Tisztelettel.B.O.”
30 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megadrogfogás: osztrák-magyar zsaruk sikeres akciója

Magyar és osztrák rendőrök közösen számoltak fel egy marihuánatermesztő és -terjesztő hálózatot, és… Tovább olvasom