Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Nagy Tamás: Összefogásra vagyunk ítélve!

Sopron - Összefogásra van szükség a gazdasági helyzet miatt, és hogy elkerüljük a 2010-es teljes pénzügyi összeomlást – mondta el sajtótájékoztatóján Nagy Tamás (MDF) önkormányzati képviselő és Somogyi Miklós a soproni MDF elnökségi tagja.

Nehéz helyzetben vannak az önkormányzatok, köztük a soproni, mivel a csökkenő bevételek mellett növekednek a szociális, oktatási, államigazgatási feladatok – fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján Nagy Tamás (MDF). – Dicséretes volt Havas András alpolgármester igyekezete, az első változatban nullszaldós költségvetés készítésekor, ám ez sajnos nem valósult meg.

Somogyi Miklós elnökségi tag hozzátette, a hitelfelvételek a működésképtelenség veszélyét vetítik előre 2010-re. Az 1990-es években az önkormányzatok jó anyagi helyzete abból adódott többek között, hogy az SZJA kilencven százaléka helyben maradt – ez mára nem így van.

Nagy Tamás azt is elmondta, fontos, hogy a városvezetés tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a költségvetés számai tarthatóak legyenek, és ne növekedjen a hiány a tervezetthez képest. – Károsnak tartom, hogy pénzügyi nehézségek idején a közgyűlést nem az összefogás, hanem a személyeskedő, pártpolitikai indíttatású szóváltások jellemzik – zárta a képviselő.

Olvasóink írták

27 hozzászólás
12
  • 27. Telepathia 2009. március 06. 08:45
    „Tamás! nem csak folyamtsoan mondani, hanem csinálni is kellene?”
  • 26. TancsKaszabell 2009. március 05. 08:59
    „Kedves Fórumtársaim !
    Rövidesen tájékoztatásul becsatolom a polgármester úrral folytatott kérdez-felelek levélváltásait.
    Hosszabb anyag lesz,9 kérdés stb.Ezért már most türelmüket kérem.A becsatolásra kerülő teljes anyag jobb kezelhetőségén munkálkodom.”
  • 25. Telepathia 2009. március 05. 08:13
    „Tisztelt Forúmozok!
    Soproni önkormányzat ügyintézői (tisztelet a kívételnek )sajnos nem ismerik,nincsenek tisztába azzal, hogy az ügyintézésük külsőségeinek is tükrözniök kell, hogy a közigazgatás van az emberekért és nem fordítva.”
  • 24. m 2009. március 04. 21:01
    „Kedves Tk! Megosztaná velünk kedvenc viccét?”
  • 23. Csabazs 2009. március 04. 16:28
    „Itt a lényeg: AZ EMBER ÉS A CSELEKEDETEI!!!
    Akkor felhívnám a T.Képviselők figyelmét, hogy emberi módon cselekedjenek,s elsősorban Sopron polgárait vegyék emberszámba. Elég sokan vagyunk e kis városban,akik tudunk gondolkodni s még tenni is akarunk, hogy gyermekeinknek és unokáinknak jobb legyen!
    Sajnos a városházáról a civileket nem veszik semmibe!Ennyit az emberről/emberségről!
    Cselekedet: Sopronban is van jó pár olyan politikus aki vizet prédikál és bort iszik! Ne,csak nekünk, "egyszerű" halandóknak kelljen a törvényt betartani(pl.:adózás),hanem azon városi politikusoknak is,akiknek (vagy rokonságuk,barátjuk,stb) Kft-jük,BT-jük,stb van! Mert ezen a területen azért vannak hunyások...nemdebár???
    Sokan értik miről beszélek!
    Egy politikusnak kutya-kötelessége, hogy erkölcsileg tiszta legyen!”
  • 22. Intel 2009. március 04. 16:26
    „Látó szerintem össze kellene állítani egy programot, majd pedig ezt bevasalni a város vezetésen.

    Sopronnak reformokra van szüksége, ha életbe akar maradni!
    Bármennyire is fog ez fájni, én népszerütlen fog lenni...”
  • 21. Bbert 2009. március 04. 14:17
    „látó -nak értékes és előremutató gondolatai vannak. Amennyiben bővebben is kifejtené, talán az érintettek is okulhatnának. A 20 évre visszavezethető ,,kollektív" felelősség kicsit megfoghatatlan, vagyis az, hogy ezt a gyakorlatban hogyan és miképpen lehetne érvényesíteni.”
  • 20. Telepathia 2009. március 04. 10:07
    „Tamás, mindezek ellenére nem csak a magyra Parlamentbe, de soproni önkormányzatban is magyar beteség a széthúzás tapasztalható a képviselők minden egyes megnyilvánulásában.”
  • 19. TancsKaszabell 2009. március 04. 08:42
    „látó(18)-nak !
    Kedves látó !
    Emlékeim szerint már egyszer kifejtettem a pártosságról,önnél annak hiányáról,a véleményemet.
    A tájékozottsága imponáló , többször,-nekem is-,segít a témákban az eligazodásunkban.Köszönöm!
    Természetesen inkognitóját,a magamét is,tiszteletben tartom és védem.
    Azt hiszem sikerült az ön, általam vélt, helyét jól behatárolni.Az iménti megnyilvánulása ezt erősítette meg.
    Nem hiszek abban,hogy a közösség számára hasznos embereknek bármely okból "joga" lenne félreállni.
    Ezen a fórumon is találhat olyanokat akik, valamilyen hasonló okokból, már nem nyilvánosan politizálnak.
    Nem gondolja,hogy össze kellene fogni a város érdekében?Segíteni,tenni valamit amíg erre van esélyünk.”
  • 18. látó 2009. március 04. 08:03
    „Higgye el Biczi úr én nem utálom a politikusokat, csupán értékelem és még véletlenül sem ideológiai alapon, azzal pedig egyet értek, hogy az ember és cselekedetei nem mellékesen tudása számítanak..
    Intel hidd el én valamennyi lehetőséget megragadtam már az elmúlt években az előző ciklusban is, hogy felhívjam a rendszereink fenntarthatatlanságára a figyelmet, többször számításokkal is alátámasztva, legtöbbször csak mosoly volt rá a válasz vagy még az sem továbbá, hogy a politikába ne szóljon bele a szakma (persze ennél diplomatikusabban küldtek el..) Sajnos szinte minden bejött, amire már 2005-ben majd újra 2006 őszén felhívtam a figyelmet, természetesen úgy, hogy meglehetősen közelről voltam és vagyok érintett!”
  • 17. FREDDY/S 2009. március 04. 07:52
    „A választók majd eldöntik, hogy mennyire hisznek az eddigi pártoknak, vagy inkább váltanak, nemde...”
  • 16. TancsKaszabell 2009. március 04. 07:14
    „"Választási szövetségre lép az MSZP, az SZDSZ és az MDF?"
    Hát elég furcsa alakzat,de magam is látok benne realitást!Egy biztos mindkét kis párt a fennmaradásáért kénytelen küzdeni,
    és ezt mindkettő magának köszönheti,persze néhányan asszisztáltak ehhez.
    Az SZDSZ támogatást csak az MSZP-től remélhet.Az MDF nem számíthat "könyörületre" az egyeduralomra törekvő,-minimum programként a kétpárti parlamentet megcélzó-, Fidesz-től.
    Nagy a valószínűsége,hogy kétpárti parlament jön létre 2010-ben.
    Ennek akkor akár örülni is fogunk,persze csak ha nem kétharmados többséggel a fidesz győz.
    Ettől aztán lesz okunk félni!Nagyon nem szeretném ezt!
    Talán ez az a cél amelyért a széles összefogásnak értelmet adhat!!”
  • 15. FREDDY/S 2009. március 04. 04:25
    „Kollektívan csak azokat kell utálni, akik hosszútávon a város lakóit félrevezették, és a fejlesztések helyett globexoltak és értelmetlen beruházásokat végeztek, nemde...”
  • 14. Biczi_László 2009. március 03. 21:18
    „Bocsi, a köztük vagyok után nem kérdőjelet szántam, hanem mosolyt :)
    Így helyes.”
  • 13. Biczi_László 2009. március 03. 21:17
    „Érdekes álláspont látóé, de vajon valóban az-e a megoldás, ha kollektíven ,,utáljuk" jelenlegi politikusainkat. (előre mondom, szerintem nem, de persze én is köztük vagyok ?)
    Szóval nézzük a mostani 26 fős városi testületet. Talán furcsa lesz, amit mondok, de tény, hogy ebből a 26 főből 13 képviselő korábban még sosem volt tagja a testületnek. Köztük 1 alpolgármester és 1 polgármester. Jobb ettől a helyzet?! Aligha, sőt szerintem kifejezetten rosszabb.

    Szerintem a legfontosabb, hogy tanuljunk saját és mások hibáiból. Én is 1 vagyok a 13 új képviselőből, de határozott meggyőződésem, hogy mi tanultunk mind a saját, mind a másik oldal hibáiból.

    Nem az ideológia a lényeg, hanem, hogy kik vannak ott, milyen emberek.”
  • 12. nocomment41 2009. március 03. 21:15
    „Választási szövetségre lép az MSZP, az SZDSZ és az MDF?
    Ha az MSZP nem szerez legalább 6-7 mandátumot az EP-választásokon, a párton belül fel fog merülni az "átalakítás kérdése". Az SZDSZ és az MDF nagy gondban van, hogy mozgósítsa szavazóit, utóbbi húzása, hogy Bokros Lajost kérte fel listavezetőnek, "tipikus médiahack". Elemzők szerint elképzelhető, hogy az MSZP, az SZDSZ és az MDF új néven választási szövetségbe tömörül.
    http://nol.hu/belfold/valasztasi_szovetsegre_lep_az_mszp__az_szdsz_es_az_mdf_”
  • 11. Intel 2009. március 03. 20:06
    „Látó javaslataira gondoltam, mivel őt elismert embernek tartom.
    Azt hiszem sokszor bizonyított itt hozzászólásával...

    Kertész ezzel senki nem törödik, mert Sopronba sok ember nincs tisztáva, hogy mennyi pénzt szornak el Fodorék.
    Egy dolgot látnak az emberek, hogy Sopron olyan, ill. néhol rosszabb állapotba van, mint a Walter időszakban.
    Jogosan elégedetlen mindenki...”
  • 10. TancsKaszabell 2009. március 03. 19:28
    „Kedves Nagy Tamás !
    Hiszen erről beszélünk ordibálunk mintegy két éve.Egy féléve már vészkiáltásnak hat amit hangoztatunk minden témánál, egymásnak, és üzengetünk a képviselőinknek.A válságjelei egyre riasztóbbak.Persze oda se bagóznak ránk.Némelyik ,talán azok akik az összefogást hiányolják mint mi azok részt vesznek de nem rendszeresen a fórum vitáiban.
    A Te jelzéseid is zavarossá váltak a számomra amikor megszavaztad ezt a költségvetést!Nem volt rá szüksége
    a fidesz frakciónak!Az csak magyarázkodás,hogy jobb ha van költségvetés, mintha nincs.
    Az egyet nem értést világosan határozottan képviselni kell.Ez hiba volt !
    Ha tényleg eredmény akar az ellenzék elérni akkor először nekik kell összekapaszkodni és utána keresni az
    együttműködésre hajlandó fidesz frakció tagjait.Vannak közöttük kevésbé"elkötelezett" párttagok is.
    Eddigi tapasztalataim alapján ez nem sok sikerrel kecsegtet!Csak nem arra utal,hogy Havas András nem ugyanazt énekelte mint a frakciótársai?
    Rossz irányban keresi a partnereit.”
  • 9. kertész 2009. március 03. 19:15
    „Az utolsó békeév amikor büntetlenül lehet eltüntetni a közpénzeket.”
  • 8. kertész 2009. március 03. 19:12
    „Nem lehet elégszer hangsúlyozni ez a városvezetésnek csúfolt gyülekezet az egyik oldalon két marokkal szórja a pénzt az ügyvédekre, saját tömjénezésre,láthatatlanul de titkos csatornákon a fityeszre,elad mident ami mozdítható és még így is már 19.5 milliárdra rúg a hiány,a másik oldalon pedig nadrágszíj meghúzásra buzdit.És akkor a szónoki zseni,Abdai a kormányra tolja a saját hülyeségüket.Az emberek környezete számukra egy nagy semmi,hiába kérik a lakosok az egyes útszakaszok felújítását,ha ott nem lakik valamelyik fityeszes zseni akkor a büdös életbe sem lesz útfelújítás(pld Ady E.út,Vándor S.út ,Brennberg-Hermes közötti út stb).Nem beszélve arról hogy 2009-ben még több útcában még közvilágítás sincs,pld Bóbita,Gólya útca stb.De majd lesz luxus kórház a Mucki örs helyén mert ebből nagyot fog kaszálni az alpolgármester.Kit érdekel a azelhagyott gyárak sorsa, ha abból nem tudnak nagyot lenyúlni?”
27 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem tudnak fizetni, költöznie kell a beteg fiú családjának

Gyurika születése óta éberkómában él, ami annyit jelent, hogy szinte semmit nem fog fel a… Tovább olvasom