Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Nagy Tamás egyeztetést és összefogást sürget

Sopron - Nagy Tamás a közgyűlés után – ahol a 2008-as költségvetésről döntöttek – összefogásra szólított fel és kérte a városvezetést, hogy széles körben egyeztessen az érintettekkel.
Nagy Tamás, az MDF soproni szervezetének vezetője tegnap tartott sajtótájékoztatóján értékelte a 2008-as költségvetést, melyet a legutóbbi közgyűlésen fogadtak el. – Sajnálom, hogy az ellenzék módosító indítványai közül egyet sem fogadott el a közgyűlés – mondta el a képviselő.

Nagy Tamás hozzátette, érezhető volt a képviselők többségén, hogy egyetértenek az alapgondolatokkal, de előfordult „politikai pengeváltás” is. – Településünk egyre nehezebb gazdasági helyzetbe kerül. Kérem a városvezetést, hogy az érintett felekkel minél szélesebb körben egyeztessen, többek között az iskolák igazgatóival. Kérem, hogy a sportpályázatok pénzösszegét év közben próbálják meg rendezni, hiszen több mint száz egyesület érintett az ügyben. Javasolom továbbá, hogy kapjon nagyobb hangsúlyt a Soproni Ünnepi Hetek, mert elengedhetetlen a turizmus fellendítéséhez a kulturális események színvonalának növelése.

Olvasóink írták

  • 3. nagy tamas 2008. március 04. 16:33
    „Tisztelt hozzászólók!Magam részéről igyekszem,próbálom a magameszközeivel a két acsarkodó fél egyes képviselőit meggyőzni a városért való közös gondolkodásra.Hiszem,hogy nincs helye az országos gyülölködésnek a helyi politikában.Egy-két pártkatonával nehéz megértetni,de nem adom fel,márcsak városunk érdekében sem.”
  • 2. csabazs 2008. március 04. 06:43
    „Jó lenne ha már érdemben is dolgoznának és nem csak a fizetésüket vennék fel!”
  • 1. Idiota 2008. március 02. 10:32
    „A televiziot nézve, 80%-ban nem költségvetési vita volt. Vizitdíj, és az elmult ciklus értékelése. Gondolják a városi parasztnak ez is elég!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iszapkotrás a strandon

Sopron-Fertő tó - Hosszú évek parttalan várakozása után elvben már nincs akadálya, hogy… Tovább olvasom